Nem akármilyen nyárnak néz elébe a soproni Dalriada zenekar. Jelen állás szerint hat különböző országban készülnek fellépni, ezeken 20 koncertet adnak, a sort pedig holnap kezdik Lipcsében a legendás Wawe Gothic Treffen fesztiválon. Emellett idén két albumot is megjelentetnek majd. Az első egy rendhagyó válogatáslemez lesz, korábbi dalok akusztikus verzióival, vendégénekesekkel és más érdekességekkel. Ennek a címe Mesék, Álmok, Regék lesz, és kizárólag a július-augusztusi Hammerworld magazin mellékleteként lehet majd beszerezni.
Szeptember folyamán pedig megérkezik a vadonatúj stúdióalbumuk, amely már a nyolcadik lesz a sorban. Az Áldás címet viselő nagylemezre 9 + 1 dal kerül majd fel, s ennek jelenleg is folynak a keverési munkálatai a szolnoki Denevér Stúdióban. Az album megjelenése után pedig turné indul a zenekar, 2016 elején egy nemzetközi túra is várható majd a soproni folk metalosoktól.
A zenekar Ígéret című lemezéről ITT olvashattok!
Dalriada koncertek:
2015.05.24. Leipzig (GER) - Wave Gothic Treffen / Heidnisches Dorf
2015.05.25. Leipzig (GER) - Wave Gothic Treffen / Kohlrabizirkus
2015.06.07. Kétpó (HUN) - Történelmi Magyarország Emlékpark avató
2015.06.21. Sopron (HUN) - Szentivánéji Álom – Sopron FolkFest (akusztikus!)
2015.06.26. Krakow (POL) - Rotunda
2015.06.27. Zagare (LT) - Kilkim Zaibu
2015.06.28. Warsaw (POL) - Voodoo
2015.07.03. Szántódpuszta (HUN) - Pannónia Fesztivál
2015.07.15. Dunaújváros (HUN) - Rockmaraton
2015.07.19. Suzdal (RUS) - Folk Summer Fest
2015.07.25. Debrecen (HUN) - Campus Fesztivál
2015.07.30. Székesfehérvár (HUN) - FEZEN
2015.08.07. Gyergyószentmiklós (Erdély) - EMI tábor
2015.08.08. Balatonszemes (HUN) - RockPart
2015.08.09. Bagnatica (ITA) - Fosch Fest
2015.08.23. Szerencs (HUN) - Csokifesztivál
2015.09.04. Erfurt (GER) - From Hell
2015.09.05. Nauen (GER) - Rock for Roots
