Tegnap elstartolt a 2024-es FEZEN Fesztivál és rögtön a nyitónapra érkezett is az egyik rock/metál húzónév az Avantasia. De ne rohanjuk ennyire előre, vegyük szépen sorban mi is történt ezen a szerdai napon, ahol a Rockmaratonhoz hasonlóan nem spóroltak a hőmérséklettel.

Miközben siettem vissza a fő állomáshelyemhez feltűnt valami, ami sajnos mint mástól is visszahallottam, elég sok mindenkinek szúrta a szemét. A FEZEN-en nincs repohár rendszer. Ez azért is rossz mert lehetne egy kis extra kedvesség a fesztivál fellépőivel elkészített pohár, ahogy az egyébként régebben is volt. Másrészt az egyszer használatos műanyag poharakkal már délután hatra tele volt az összes kuka, - amiből sajnos nagyon kevés volt- illetve szanaszét egyre több volt eldobálva is. Erre azért lehetett volna több figyelmet szentelni.

Utánuk érkezett a hazai heavy metál élet alfája és omegája az Ossian. Már a Rockmaratonon is megállapítottam, hogy Paksi Endréék nagyon jó formában vannak. Szerencsére ebből itt sem adtak alább. Látványos show-val és energikus színpadi jelenléttel érkeztek az új dalok és örök slágerek. Jó volt nézni, hogy a legkisebb gyerekektől a nagyszülő korúakig mindenkiben egyformán dobogott az Acélszív.

A Petőfiben az Omega Diatribe adott egy elementáris erejű bulit. Szerencsére már a nagyobb közönség létszám előtt. Mindenhol repkedő hajzuhatagok és ugráló emberek látványa fogadott mikor odaértem. Ők az azon zenekarok közé tartoznak aki bizonyítják, hogy van itthon utánpótlás, reméljük bátran fogja használni őket is a hazai koncert-szervezőség..
Utánuk a DFW bulija következett. Elnézést kell kérnem Kikiéktől és a Down for Whatever rajongóitól, de az Avantasiaval való szinte teljes ütközés miatt Ők most kimaradtak. De nincs kétségem afelől, hogy mint mindig most is profi produkciót kaptak azok akik őket választották az este.

Fél tízkor aztán színpadra lépett, mit lépett, robbant Tobias Sammet és válogatott énekes világsztárokból álló zenekara az Avantasia. Monumentális látvány, fantasztikus dalok, hihetetlen hangok. Tegnap itt volt Tobias mellett Ronnie Attkins a Pretty Maids énekese. Bob Catley akik a Magnum énekeseként vált világhírűvé. Hihetetlen, hogy hetvenhat évesen ilyen energiája és hangja van még mindig. Feltűnt Geoff Tate is akit mindenki a legendás Queensryche eredeti énekeseként ismerhet. A svéd dallamrocker H.E.A.T. énekese Kenny Leckremo. De a bulit végig vokálozó három énekesből is mindegyik előrelépett egy-egy szóló erejéig. A többek között a Firewindben is éneklő Herbie Langhans, és az olasz Moonlight Haze gyönyörű énekesnője Chiara Tricarico .

Na meg Adrienne Cowan, akit kis túlzással állíthatok a női metál énekes vonal egyik abszolút csillaga. Nem csak tiszta hangja de scream és hörgés képességei is világszínvonalúak. Sajnos ez utóbbiakból tegnap nem kaphattunk, de mivel április elsején visszatér a zenekar Budapestre, immáron egy teljes műsorral, ott minden bizonnyal tanúi lehetünk páratlan tehetsége teljes szortimentjének.

Ha tehetitek Budapestre áprilisban minél többen gyertek el. Nem tudhatjuk akkor kik érkeznek Tobias mellett énekelni, de biztos, hogy olyat láthattok aminek tényleg nem nagyon van párja a dallamos heavy metál vonalon..
Ezer hála szervezőknek érte, hogy elhozták nekünk az Avantasiat és újra elhozzák.
Cikk és fotók: Pásztor Csaba *Kieron*
További képek IDE KATTINTVA