Péntek este ismét megőrült az embersereg a budapesti indiánsátor falai közt. Remegtek a falak, csápoltak a kezek, mikor lesújtottak rájuk a Kalapács zenekar új albumának, az Apokalipszisnek a kőkemény témái. Na de nem rohannék ennyire előre, mert Józsi bácsiékat két zenekar is megelőzte, akik felett vétek lenne elsiklani.
Miután a srácok végeztek, egy kis átszerelés után már ismerős arcokat láthattunk a színpadon, ugyanis az EGO-projekt legénysége lepte el a fejünk fölé magasodó deszkákat. Belo, Zsolti, Puccer, Zoli és Carlos igencsak kellemes és egyben dobhártya dörgetős muzsikát mutatott nekünk, miközben elkezdték a már így is tomboló közönséget paprikázni, a Kalapács belépőjéhez. Miután a srácok majd egy órán keresztül kényeztették a fülünket, teret adtak a fekete függönynek, és elkezdték az átszerelést.
Az átszerelés ideje alatt a tömeg a szokásos dolgait végezte (malátázta a hangszálait), de amikor elhallgatott a halkabbik háttér ill átvezető zene, és felcsendült az Apokalipszis intrója mindenki eszeveszett tempóban visszatömörült a színpad elé.
Mikor meghallottuk a már jól ismert Szép jó estét Rockerek!!! mondatot, végigfutott a hátunkon a hideg, és egyben a belső szerveink is átrendeződtek, akkor
a erővel sújtott le a kalapács gárdája a hangszerekre, és a kezdeti dinamikát nem is vesztették el a koncert folyamán, csak egy két helyen hagytak nekünk levegőző szünetet, mely kis szünetben az Angyal, és az Ítélet helyett kellemes dallamait élvezhettük. Maga a koncert felépítése egy időutazáshoz hasonlított, mert összevissza ugyan, de rendesen szemezgettek Józsi bácsi zenei pályafutásának nagy számai közül is, de a koncert azért az új album körül mozgott, melyről többek között a Mutáns vagyok, a Patkánymese, az Álarc és a Majdnem szabadon zúzós témáit hallgathattuk. Na de persze nem lenne koncert a koncert, ha Józsi bácsiék kihagynák a Gépinduló-t a számlistából. Ennél a számnál a szó szoros értelmében elszabadult a pokol a WigWamban, mert a kb 300 fős tömeg egyszerre ordította a szöveget és locsolta ugrálva és csápolva egymás nyakába a hangszálolajozó nedűket.
a erővel sújtott le a kalapács gárdája a hangszerekre, és a kezdeti dinamikát nem is vesztették el a koncert folyamán, csak egy két helyen hagytak nekünk levegőző szünetet, mely kis szünetben az Angyal, és az Ítélet helyett kellemes dallamait élvezhettük. Maga a koncert felépítése egy időutazáshoz hasonlított, mert összevissza ugyan, de rendesen szemezgettek Józsi bácsi zenei pályafutásának nagy számai közül is, de a koncert azért az új album körül mozgott, melyről többek között a Mutáns vagyok, a Patkánymese, az Álarc és a Majdnem szabadon zúzós témáit hallgathattuk. Na de persze nem lenne koncert a koncert, ha Józsi bácsiék kihagynák a Gépinduló-t a számlistából. Ennél a számnál a szó szoros értelmében elszabadult a pokol a WigWamban, mert a kb 300 fős tömeg egyszerre ordította a szöveget és locsolta ugrálva és csápolva egymás nyakába a hangszálolajozó nedűket.A koncert a Gépinduló után már csak emelte a hangulatot, már amennyire lehetett még. Ám sajnos az idő eltelt, és a bulinak is vége lett, de az biztos, hogy mindhárom zenekar, aki az esténket színesítette hatalmasat nyújtott. Köszönjük nekik.