2016. október 15-én, szombaton jelent meg az Echonald „10 év Echonald” című új albuma a NAIL Records / Hammer Music gondozásában. A Szerencsről indult, de időközben fővárosivá vált szimfonikus-neoklasszikus metalt játszó zenekar három nagylemez után – a tíz éves születésnapját megünneplő –  jelentkezik a válogatás CD-vel, amelyre 17 dal került. A lemezanyag az elmúlt tíz év terméséből szemezget, azonban egy kicsit áthangszerelve, felfrissítve kerültek a korongra a dalok, valamint egy eddig még sehol nem publikált, 2009-ben született nóta is helyett kapott a válogatáson.

A jelenleg a – Krajczár Ferenc (ének, basszusgitár), Kurucz Ádám (szólógitár), Tóth János(ritmusgitár) és Krajczár Márió (dob) – felállású csapat először 2014-ben jelentkezett nagylemezzel, „Még lélegzem” címmel. Ezt követte tavaly a „Tükörkép”, idén pedig a „Színvilág”, melynek érdekessége, hogy az ez évi teljes bevételét a Pest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítványnak ajánlotta fel a zenekar.

A „10 év Echonald” album grafikai munkái Lajcsák István (stephenpictures.com) keze munkáját dicsérik, a zenekar eddigi kiadványainak képi megjelenése is neki köszönhető.

Nemrégiben jelent meg az „Őrült bohóc” című dalhoz készült videójuk: