Az idén 15. születésnapját ünneplő debreceni Szeg zenekar egy hat számos EP-vel örvendeztette meg rajongóit és a magyar hc/metal közönséget. A hazai terepen rögzített Phantom egyben méltó kiadvány arra, hogy a zenekar megünnepelje rajongóival az idén esedékes jubileumot.

A kislemez mindjárt az album klipnótájával, a Hero-val kezdődik, megadva azt az alaphangot, amire az ős-és leendő Szeg rajongók elégedetten mosolyoghatnak és bólogathatnak. A dallamos, mondhatni slágeres felvezető dallamot egy Biohazard-ízű téma követi, amihez kiválóan illenek a Papp Zsolt és Katona Péter vokálduó odab…eszélős rap témái. A fülbemászó refrénnél elismerően kellett konstatálnom, hogy nemcsak a teljesítménye, de a dallamérzéke is sokat fejlődött a két frontembernek a kezdeti időszakhoz képest. A második szerzemény, a Judge egy mázsás riffel gyalulja le a hallgatót, majd lassít le kb. fél perc után, de csak pár másodpercnyi lélegzetvételt engedélyezve a hallgatónak az enyhe elektro hangzású verzék alatt. Bár nem sűrűn kerül szóba a Godsmack, mint hatás, én úgy érzem, hogy a dallamok terén talán adhattak pár jó ötletet Sully Erna-ék kelet-magyarországi barátainknak. A kislemez felvezető szöveges videójaként szolgáló Natural talán a lemez legdallamosabb tétele, melyben az akusztikus gitárok is jobban előtérbe kerülnek. A Bábjátékos képében érkezik az ep első magyar nyelvű dala, amiről nekem azok a boldog ’90-es évek jutottak eszembe, amikor a korabeli fiatal magyar csapatok (pl. FreshFabrik, Mindcrime…) elkezdték feltérképezni a modernebb vonal nyújtotta lehetőségeket. Nem állítom, hogy ennek a dalnak helye lett volna mondjuk a ‘Fabrik Nerve című lemezén, de kimondottan tetszik ahogyan a nyócker gengszter hangulata keveredik a Black Label Society-hez hasonló mocskos rock hangzással. Vissza az English-hez: a Smoky Marriage olyan, mintha Zakk Wylde lenézett volna a Down próbatermébe és némi iható/elszívható múzsát segítségül hívva elhatározzák, hogy az erősítőkből áradó energiával leszedik a vakolatot is a falról. Nekem személy szerint a kedvencem az albumról. A záródal nem más, mint a lemez nyitódala, de anyanyelven előadva. Ha választanom kéne, én utóbbira voksolnék, bár a zene minőségét semmilyen nyelv sem rontaná le. Jól áll a Szegnek a magyar szöveg, talán érdemesebb lenne erre a vonalra összpontosítani.

Meg kell azonban jegyeznem valamit, akkor is, ha sokan felháborodnak rajta. Két és fél évtizeddel azután, hogy már nem az orosz a kötelező idegennyelv az iskolákban, már nem lehet a rendszerváltás gyermekbetegségeire hivatkozni, ha az akcentus szóba kerül. Elég ha megnézzük a kommenteket néhány Ektomorf videó alatt, amiben az igen csak erős “Hunglish” megemlítődik. Ami egy folk zenekarnál egzotikusnak is hathat, az egy “urbánus” hangzású metal/nem-metal zenekarnál inkább fülsértő, ha az összhatást nézzük. Nem bántani akarok ezzel senkit, de sokat ront egy lemez élvezeti értékéből, ha még egy laikusnak is feltűnik, hogy ez nem éppen a banda anyanyelve. It íz veri impórtent, szóval érdemes erre mindenkinek odafigyelnie, ha stúdiózásra kerül a sor. 

/személyes megjegyzés: nem rajongok a pontozásért, mert függetlenül attól hogy kedvelem-e az adott zenekart vagy lemezt, az erényeket és a gyengeségeket nem lehet vitatni, s inkább ezekre koncentrálok, ha kritikáról van szó. Viszont az már más kérdés, hogy fogom-e hallgatni az adott lemezt… Ha nálam a MetallicA-Master… vagy a Slayer-Seasons… lemeze 10/10 pont, akkor a (tárgyilagosságra törekvő) pozitív kritika ellenére sem lenne arányos, ha a lent megadott értékelésnél magasabb pontszámot adok. Ha kötelezően pontozni kell, akkor vállalom a mindenkori értékelést, de ha elégnek érzed a kritikát, én nem bánom, ha a pontozás lemarad…/

6/10