Nem nyúlik túl régre az ismeretségem az AngelZ zenekarral. Tavaly decemberben láttam őket először a Rocktogonban a Magnetica előtt. Akkor még csak egy számuk fogott meg, az azóta megtekintett két koncerten pedig egyre több, így gondoltam, ők lesznek következő kritikám alanyai.

A csapat oszlopa egy testvérpár, Kiss Viki és Zalán. Ők 2001-ben kezdtek zenélni (Viki biográfiája szerint legalábbis abban az évben alakult az AngelZ), ám sokáig nem bukkantak társakra (vagy csak nem kerestek). 2005-ben aztán megtalálták Markó Janit, aki a dobok mögé ült, tavaly pedig a basszer és a ritmusgitáros posztja is betöltésre került Hajba Imre, illetve Knizner Tamás személyében. A lemez készültekor még nem ez volt a felállás, akkor Papp Zoltán kezelte a négyhúrost, a másik gitárt pedig Svajcsik Kristóf.
Modern, dallamos rockzenét rögzített a csapat a HEART stúdióban, a dalok pedig Viki gyönyörű hangjára és Zalán gitározására épülnek. A zenei agytröszt egyértelműen a testvérpár férfi tagja, aki amellett, hogy gitározik és vokálozik a lemezen, szinte az egészet egymaga írta, zenét és szöveget egyaránt (utóbbiban Viki segített neki két számban), sőt, még a billentyűs részeket is ő tolta fel. Igazi multihangszeres zseni a fickó, le a kalappal előtte!

Nem térnék ki minden dalra, inkább csak pár csúcspontot emelnék ki. Az elektronikus intro után Zalán riffjével berobbanó Angyal az ördöggel az egyik leginkább slágeres szám, a refrénben Viki hangja szárnyal, és a háttérvokálok is nagyon jó helyen vannak, jó időben. Egyébként Markó Jani kivételével mindenki hallatja a hangját a lemezen. Ha már megemlítettem Janit, nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy bár koncerten elképesztőket virgázik, az albumon picivel visszafogottabb a teljesítménye, de természetesen nem jelenti azt, hogy rosszabb, pusztán nem cifrázza annyira agyon a dolgokat, ennyi az egész.

A soron következő Képregényben is a refrénen van a hangsúly, ezt is el tudnám képzelni rádióban (Zoli, tessék játszani ezeket a számokat, mert nagyon jók!). Lassú dal is érkezik hamar, a Titkolt vágy képében, a Zalán futásáról pedig nem tudok szűkszavúan nyilatkozni… Minden elismerés megilleti Zalánékat, ugyanis fenomenális lett ez a Szekeres Tamást is felvonultató instru, itt aztán bőven kiélheti magát minden hangszeres. Pedig az effektes indításról nekem a Queen One Vision-ja ugrott be, de itt egész másról van szó. Négy és fél percben kapunk egy olyan, ízléses, érzelemgazdag virgákkal és tört ütemekkel telepakolt elborulást, hogy az valami elképesztő. Remélem a következő albumra is pakolnak egy hasonló remeket!

A címadó, a Hetedik érzék természetesen a hetedik szám. Engem ez fogott meg először, már a decemberi bulin, nem utolsósorban a két gitáros váltott szólója miatt: brilliáns! Zalán szövege sem semmi, nem tudom, hogy jött ez az “érték-térkép”, de nagyon találó. Ha létezne, sok embernek szüksége lenne rá. 🙂
A következő dalban Zalán szólóénekesi szerepet kap, ez egy lírai dal, Vigyázva Rád címmel, megkapó szépségével kiemelkedik az albumról. Picit hasonló a záró A.D.R.I. (A Dallam Repít Igazán). Ez is lassú, ezt is Zalán énekli, és ez is gyönyörű. Lezárásként egy szép szóló, és vége a lemeznek.

Picit több, mint negyven perc, tizenegy szám. Nem is kell több, ez így jó, ahogy van. Igényes a külcsín és a belbecs egyaránt (bár a frontborító képe nagyon szemcsés, a booklet többi része rendben van ebből a szempontból is), emellett szerintem a mai magyar melodikus rock-felhozatalból egyértelműen kiemelkedik a lemez. 10/9. Tűkön ülve várom a folytatást!