Sok ember van, akinek semmit nem mond a Voivod név, ellenben sokaknak igen. Egyike azon zenekaroknak, akiket ennyi év távlatából is érdemes felkutatni, megismerni. Sokkal inkább, mint a mostanság megjelenő street food albumokat. Máig aktív zenekarról van szó, és annak ellenére, hogy mai albumaik nem érik utol minőségben a klasszikus kiadványaikat, fércmunkát soha nem préseltek hanghordozóra. Ezt az örökséget hivatott a Vektor táplálni első két albumán, magasra emelve a techno thrash zászlaját, olyannyira, hogy az eredeti zenekar se volt képes mellé szegülni. Az elmúlt évtizedben felnövekvő generációnak súgom: a techno thrash nem az idétlen tingli-tangli szenny előszó, hanem a technikás thrash, ahogy anno hívták e stílust.
Harmadik albumával a Vektor végleg kilépett a Voivod árnyékából, csak az állíthatja az ellenkezőjét, aki egyetlen hangot sem hallott a Terminal Redux-ból. Van összekötő kapocs, mint pl. a sci-fi sztori, néhány thrash-es rif, dalszerkezet, de harmadik állomásához érve a Vektor kiadta definitív albumát. Azon zenehallgató, aki nem képes időt szánni egyes lemezeknek, olyan messze kerülje ezen kiadványt, mint farkas az embert. A hatások természetesen megmaradtak, leginkább az Atheist és Death komplex, agyas megoldásai köszöntenek vissza, kizárva a szolgai másolást. David DiSanto éneke leginkább Schuldiner hisztérikus rikácsolásainak viseli nyomát, ez még inkább elmélyíti a párhuzamot. És igen, a Vektor igenis betölti az az űrt, amit a zseniális zenész fájdalmas távozása okozott a kemény metal világában. A DTA név alatt futó szégyentelen pénzhajsza parádé sápadjon el és süllyedjen el szégyenében. Schuldiner örökségét megszégyenítő sorozata helyett próbáljanak Terminal Redux szintű albumokat kiadni, nem a meglévő örökséget bolygatni és pénzé formálni.
DiSanto Rush őrülete maximális fokra hág a lemezen. Adott a ’78-as Hemispheres album, mely egyben kiindulópont a sztori szempontjából. Ennek nyomán, vagyis inkább abból egy szeletkét kikanyarítva alkotja meg saját sci-fi történetét és ágyazza saját zenei világába, zenei világ, mely témák, hangulatok, képek kavalkádja olyan ihletett pillanatban létrehozva, mely egyszerű nyelvre lefordítva a zsenialitás.
Mivel egy átfogó történetet elmesélő albumról van szó, hallgatása időt igényel és nem igazán érdemes dalonként elemezgetni. Ez nem azt jelenti, hogy aki a zenét magáért a zenei élményért hallgatja, nem a mögöttes mondanivalóért, nem találna kapaszkodót. A sztori ismerete nélkül is páratlan élmény minden hallgatás. A már említett hatások között örömmel fedeztem fel témákat, melyek leginkább a RIP korszakos Megadeth-re emlékeztetnek. Fifikás, agyas thrash riffek, témák, melyek pazarul bomlanak ki. Egyes riffek különféle variációi figyelhetőek meg, akár a barokk muzsika fugái, megtartva az eredeti motívumot, más megközelítéssel írják körül a dallamot, jelen esetben riffet. Szólnom kell a lélegzet elállítóan szép akusztikus részekről is. Akár egy festett kép, kirajzolódnak belső szemeink előtt, kinek-kinek lelki hangulatától függően megjelenítve különféle tablókban.
Ha valamilyen abszurd okból kifolyólag idén nem jelenne meg egyetlen metal/rock kiadvány sem (mellesleg ha megszűnne az albumok napi szinten történő megszámlálhatatlan megjelenése egyben visszajönne a metal muzsika eredeti varázsa is) ezen albummal el lehet lenni karácsonyig vagy akár egy következő Vektor lemezig is, hiányérzet kizárva.
