A KlasszikuShock műsorában már foglalkoztunk a Kalifornia poros fővárosából, Sacramentóból származó Tesla 1989-ben The Great Radio Controversy című lemezével. A zenei kritikusok többsége szerint az ezt követő ’91-es Psychotic Supper korong számít a banda csúcspontjának, én mégis erre a kettes lemezre teszem le a voksomat. Szerintem nem túlzok, ha kijelentem, hogy ez a hatvan percnyi (13 dal) anyag maga a rocktörténelem.

 A zenekar az első lemez munkálatai előtt, 1986-ban változtatta meg a nevét a bugyután hangzó City Kidd-ről Teslára. A világ egyik legjelentősebb és leghíresebb tudósa és feltalálója, a horvát származású Nikola Tesla az általa feltalált rádiót már 1886-ban bemutatta. Akkoriban asszisztensként dolgozott nála az olasz fizikus, Guglielmo Marconi, aki 1901-ben előrukkolt vele, mint saját felfedezésével, s 1909-ben Nobel díjat is kapott érte. Tesla azonnal beperelte érte, de az ítéletet már nem élhette meg, az csak 1943-ban, halála évében született meg: hivatalosan is Teslának tulajdonította a rádió feltalálását.

A banda az 1989-es The Great Radio Controversy albumával pont ennek a feltalálásnak tiszteleg. Már a debütáló Mechanical Resorance albumuk is megérne egy misét, de legnagyobb sikerüket a dallamos amerikai rockbandák nagy korszakának vége felé, 1989-90 környékén érték el. Pedig ők aztán zenéjükkel és kinézetükkel is messze elütöttek az épp trendnek számító glam bandáktól. Egyenes, hagyományos hard rockot játszottak, zenéjükből pedig sütött, hogy a hetvenes évek blues alapú rockzenéjén nőttek fel. Emellett a külsőségekkel sem foglalkoztak, ízig-vérig a zenére koncentráltak, abszolút belülről jöttek a muzsikusoknak a dallamok. Pedig a kritikusok féltették a csapatot, hogy őket is kicsit kommerszebb, csillogóbb irányba tereli a Bon Jovi, a Poison, a Mötley Crüe vagy a Whitesnake hatalmas MTV-áttörése, de szerencsére Jeff Keith és társai azt játszották, amit szeretnek. Magyarul, a hetvenes évek nagy rockbandáinak- AerosmithKiss, Led Zep– feelingjét ültették át modernizált hangvételbe. Már az albumot nyitó Hang Tough kemény dinamikájával egyszerűen hátborzongató. Igazi rockerhimnusz! Majd jön az egyik személyes kedvencem, a Lady Luck amelyben olyan ritmusgitártéma hallható, hogy padlót fog az ember a gyönyörtől.

Itt megjegyzem, hogy a nők bálványának titulált Tommy Skeoch és a már 15 évesen gitármágusnak kikiáltott Frank Hannon kiváló párost alkotnak. Fáj is a szívem, hogy Tommy a zene helyett később egyre inkább a heroin rabja lett. Nagy kár érte, igazi őstehetség. Jeff Keith énekes is kitűnő teljesítményt nyújt. Rekedtes, ám energiától feszülő hangja és fülbemászóan fogós dallamvilága fazont ad a daloknak. A visszafogott, de nagyon megbízható Brian Wheat basszusgitáros, valamint Troy Luccketta dobos a lendület, a megbízhatóság és a dinamizmus tökéletes keverékét tárják elénk. Nem megyek egyesével végig a korong szerzeményein, a lényeg, hogy a már említett nyitó Hang Tough mellett szintén nagy rockerhimnusznak számít a Lazy Days, Crazy Nights, a Yesterdaze Gone, a Makin’ Magic (másik nagy kedvenc) agy a csodálatosan felépített lírai hangvételű Paradise. Ha már érzelmes daloknál tartunk, ezen a korongon szerepel az akusztikus Love Song című ballada, amely révén világszerte milliók kedvencévé vált a Tesla.

Bár ez csak a második lemezük volt, de már itt is hihetetlen érett banda benyomását keltették. Sajnos őket sem kímélte a Nirvana hozta grunge láz, így ’95-ben feloszlottak. Szerencsére csak rövid ideig jegelték magukat és a 2004-es Into The Now albummal visszatértek. Így nyugodtan kijelenthetem, hogy a Tesla ma is a világ egyik legjobb hard rock bandája!

Pontszám: 9/10