Mit is várhatunk egy olyan zenekartól, amely a ’80-es évek elejétől nyomja az ipart? Sőt, igazából 1979 óta léteznek, bár akkor még Axes néven készítették el első kislemezüket. Én a ’89-es Voices In The Night albumukat ismerem és teszem fel időnként a lemezjátszóra. Az album producere Michael Sweet volt, tehát a Stryper párhuzam adja magát, és ha az információim nem csalnak, a bostoni Mass tagjai is mélyen keresztény vallásúak (ez a kettes Stryper hasonlóság). Dalaikban technikás, lendületes gitárjátékra és slágergyanús dallamokra számíthatunk. Ezt a dallamvilágot, ilyen görcsmentes, jó értelemben vett stadionrock dalokat, slágereket csak a békebeli bandák tudnak írni. Volt valami akkor a levegőben, ami mára megváltozott, a modern glam/hard rock zenekarokban már nem érzem ezt a fajta felszabadultságot, ha tetszik “naivitást”.
1982-ben az Axes nevű zenekar tagjai beléptek a floridai Criteria stúdióba, hogy a Judas Priest-es munkáival a műfaj egyik legfontosabb producerévé váló Tom Allom producerrel felvegyék az első lemezüket az A&M Recordsos szerződésüknek megfelelően. 19 éves srácok voltak, lelkesek a nagy lehetőség miatt! Az anyag elkészült, olyan lett, amilyen, de a menedzser és a kiadó nem tett vele semmit! Hiába próbálkoztak 3 évet a közben csődbe jutó menedzser helyett másikat keresve, a lemez dalai eltűntek a jogi viták között… Így lett a lemezzel együtt eltemetve az Axes zenekar is… és alakult meg Mass zenekar. Bemutatkozó lemezük majd csak 1985-ben jelent meg New Birth címmel, de a nagy áttörés elkerülte őket.
A bostoni székhelyű csapat – Gene D’Itria (gitár, vokál), Joey “Vee” Vadala (dob), Louis D’Augusta (ének), Kevin Varrio (basszusgitár) – már jó régóta áll a deszkákon, jófajta hard rock/heavy metal elegyet játszva. A Voices In The Night című kettes albumuk is ennek jegyében született meg, és tíz dalt tartalmaz. Nem is nagyon várhatunk mást a srácoktól, minthogy elkápráztassanak bennünket, hiszen a tudás és a rutin bőségesen ott van már a tarsolyukban.
A címadó dallal indul a lemez és azonnal beindul az old-school elemekben bővelkedő zene. A szerkezet egységes és dinamikus, az énekes pedig mindent odatesz, hogy ez a klasszikus alapokon felpörgő dal teljes legyen. Kellemes riffek váltják egymást, a refrén egy csodálatos ellazulás, míg az erősebb, galoppozós részek energiától duzzadó, felszabadult érzések képeiként törnek fel. A Nine Tonight igazi klasszikus hard rock dal, laza gitár, enyhén karcos ének, finom kis eresztés már az elején, de főképp akkor, amikor beindul az összes hangszeres játéka, és beerősít a dal. Minden ugyanabban a mederben folyik, mint eddig, és a gitárjáték továbbra is viszi a prímet. A refrén erőteljes dallamai finoman fekszenek a verzetémák közé, jól előadott, kiszámított szerkezetet figyelhetünk meg végig. A Reach For The Sky az album egyik húzódala, nem véletlen ez lett az egyik klipes nóta. A Chance In Love képében megmutatják a srácok, hogy a lírázás sem áll tőlük messze. Csodaszép ballada. A Turn It All Around új energiával tölti fel a hallgatót, egyszerű négynegyedes szerkezeti alapra épül a variációk nagy része, színesen, ötletesen, mégis egyszerűen. Egy szokványos dal, tele dinamikával, bár őszintén szólva közepesnél nem érdemel jobbat, mégis van, ami megfogja az embert. A B oldalt nyitó Carry Your Heart megint csak a hard rock alapjai felé nyúl. A témák jól vannak nagyrészt összerakva, a szerkezeti felépítés viszont már-már önismétlésbe torkollik. Az ének tiszta kompozíciója is dob a dolgon, a szólógitár pedig hozza a szokásos formát. Lehetett volna egy fokkal jobb, de így sem elhanyagolható. Nem megyek végig a lemez minden dalán, így arra sem térek ki bővebben, hogy a Follow Me mekkora hajazás a Stryperrre, hiába, minden szentnek maga felé hajlik a keze. Igaz mister Michael Sweet? A lemezen amúgy is egy az egyben kapjuk a nyolcvanas évek elejének zenéjét és hangulatát, amiben a brit NWOBHM és a Sunset Strip hair metal-ja kavarok, hol a Mötley Crüe-féle húzós-dallamos lazaság, a’la Too Fast For Love, hol a Ratt és a Dokken melodikusabb vonalával csapva arcul a Judas Priest által életre hívott riffeket!
A Mass hivatalosan sosem oszlott fel, de a Voices In The Night album megjelenése után eltűntek a zenei életből. Pedig ilyen lemezre idén is szükség lenne.
Pontszám: 7/10
