Abban az esetben, ha Ausztráliából kellene megneveznünk egy zenekart ezer százalék, hogy fiatal-idős, rocker-nem rocker egyöntetűen az AC/DC-t említené meg. Nincs is ezzel baj, hiszen Angus-ék a világ legnagyobb rockbandájává nőtték ki magukat. Kútfejből, ha engem kérdeznétek, a kenguruk földjéről rajtuk kívül én is az INXS-t tudnám mondani, bár az már kicsit populárisabb vonal, na meg ugye a sosem öregedő, pláne nem csúnyuló Kylie Minogue ugrana be, na de az énekesnő zenei irányzata már tényleg egy más kaszt. Kevesen tudják, hogy a kenguruvadászok közt azért rendes thrash-huszárok is felcseperedtek ám, akik zászlójukra tűzték fel, hogy ők bizony megcsinálják a Master Of Puppets ausztrál változatát. Ha ez nem is jött össze nekik, az 1989-es Face Of Despair albumuk elég faszára sikerült.

A Mortal Sin ugyan a műfaj fénykorában sem számított különösen nagy névnek a színtéren, a kultikus másod-harmadvonalban azért elég jól elevickéltek. A banda története 1985-ig nyúlik vissza. Ekkor hagyta ott a Wizzaro zenekart Wayne Campbell dobos és Keith Krstin gitáros, mondván túl lassú a csapat tempója. Ebben a bandában próbálgatta hangszálait Mat Maurer énekes is, de agresszív stílusa nem feküdt a Wizzaro megmaradt tagjainak. Így aztán ő is a két lelécelt muzsikussal tartott, és mivel korábban már volt egy Mortal Sin névre hallgató nem túl komoly bandája, így kézenfekvő volt, hogy az új csapatot is így hívják majd. Eleinte nehézségeik támadtak a felállás megszilárdításával egészen addig, amíg Andy Eftichiou basszeros és Paul Carwana gitáros ki nem lépett a Judge névre hallgató formációból. Az ő beszállásukkal 1985-ben meg is alakult a Mortal Sin.

A zenekar a kezdetektől számítva saját dalokra törekedett és ’86 nyarának végéig sikerült egy album megtöltésére elegendő anyagot megírni. Jöttek a szokásos lépcsőfokok: demózás, azok elküldése fanzineknek, magazinoknak. A felvételek minősége azonban borzalmas volt, így aztán kaptak az alkalmon, minután néhány haverjuk, akik a sydneyi EMI 301-es stúdióban dolgoztak felajánlotta nekik, hogy vegyenek fel náluk egy nagylemeznyi anyagot. Így aztán júliusban a megspórolt pénzükből hét napra ki is bérelték a stúdiót. Igen ám, de a végén nem maradt idő a normális feljátszásra, így aztán rekordidő alatt, három nap és mindössze 40 órás keverési idő alatt készült el a Mayhemic Destruction névre keresztelt debütalbum.

Ettől függetlenül a lemez szerintem teljesen rendben van, ha én valamelyik kiadó vezére lennék biztos szerződést is ajánlottam volna nekik, de pechükre nem vagyok, az ausztrál lemezcégeket pedig abszolút hidegen hagyta a hanganyag. Európai független kiadókkal is kapcsolatba léptek, de néhány válaszlevelet leszámítva semmi kecsegtető válasz nem érkezett. Nem volt mit tenni az öt muzsikus összedobta az összes megspórolt pénzét, és az utolsó ausztrál dollárig leapasztva a bankszámlát, saját pénzből kinyomtatták a lemezt 6000 példányban. A vinylből már jutott Angliába is, a Metal Forces névre hallgató magazin két szakírója, Bernard Doe és Dave Constable pedig ódákat zengett a lap hasábjain a lemezről. Constable még arra is vedte a fáradtságot, hogy hatalmas mennyiséget rendelt az albumból, a példányokat pedig kitette London híres HM-lemezboltjának, a Shades polcaira. A zsurnaliszta keze a híres Phonogram cégig is elért, az ott marketingigazgatónak kinevetett David Thorne-t pedig meggyőzte, hogy szerződtesse Ausztrália új reménységét.

A Phonogram nem volt szűkmarkú, így amerikai sztárproducert választhatott az augusztusban stúdióba vonult csapat.  A srácok választása pedig Randy Burns-re esett, aki már olyan bandákkal letette névjegyét, mint a Dark Angel, a Death, a Crumbsuckers, a Megadeth vagy a Kreator. A Mortal Sin a debütalbumhoz hasonlóan ezúttal is az EMI 301-es stúdiójában látott munkához, Burns hangmágus azonban nem volt elégetett a megszólalással. Hasonló történt, mint a Kreator 1989-es Extreme Aggression című lemezénél. akkor Burns úgy oldotta meg, hogy a német muzsikusokat átrepítette Hollywoodba, ahol saját Music Grinder névre hallgató stúdiójában mindent újravettek. A Mortal Sin esetében is csak egyetlen dal dobsávja maradhatott meg az EMI 301-esen készült felvételek közül, a többit ismét feljátszották a sydneyi Paradise stúdióban, ahol az ének- és gitárrészeket is rögzíteni szándékoztak. Keverés közben derült ki, hogy az eredmény még most sem kielégítő, így aztán a producer úgy döntött, hogy a Music Grinder otthonos környezetébe szállítja a frontember Mat-et és a banda újdonsült gitárosát, Mick Burke-ot, aki Keith Krstin helyére érkezett. A végeredmény pedig Randy Burnst igazolta. A Face Of Despair lemezen a producer sokat tapasztalt kezei ezúttal is profi munkát végeztek. Az album keverése, hangzása kifogástalan. Zeneileg tény, hogy a Mayhemic Destruction albumhoz hasonlóan ezúttal is a Metallica- szellemisége járja át a dalok szerkezetét, de az vesse rájuk az első követ, aki sosem csent el valakitől valami fifikás témát. A jóktól nem szégyen lopni. Az más kérdés, hogy a Mortal Sint ez a lemez sem repítette a nagy thrash bandák közé.

Hiába sikerült jól a Face Of Despair album, a Metallicával közös ausztrál-turné sem sokat tolt a banda szekerén. Sorban jöttek a tagcserék, az eredeti tagok közül csupán csak Andy Eftichiou basszerost a soraiban tudó 1991-es Every Dog Has It’s Day című harmadik Mortal Sin album csapnivalóra sikerült. Így nem volt meglepő, hogy a ’90-es évek első felében volt egy leállós periódusuk. Az első visszatérés – melyben Andy Eftichiou basszeros, Mat Maurer énekes és Wayne Campbell dobos számítottak csak eredeti tagnak – 1996-ban következett be, de egy újabb kiadvány, a zömében korábbi dalokat tartalmazó Revolution Of The Mind EP után 1998-ban ismét szétszéledt a banda. A 2004-es második visszatérést követően, (itt már csak ketten, Andy Eftichiou basszeros és Mat Maurer énekes képviselték az eredeti bandát) készítettek egy demót és egy EP-t, majd 2006-ban felléptek a teltházas Wacken fesztiválon. Az új Mortal Sin lemezre sem kellett ekkor már sokat várni, a 2007-es An Absence Of Faith album a kornak megfelelő groove metalos cucc lett, mely egy jó erőben lévő banda engedett következtetni. Sőt, a 2011 novemberében kiadott Psychology Of Death album még inkább egy „vissza a gyökerekhez” irányt sugároz. Veretes old school thrash a javából. Épp ezért volt furcsa, hogy a lemez megjelenését követően az alapkornyikásnak számító Mat Maurer 2012 februárjában kilépett. Az énekes személyes okokkal és kibékíthetetlen ellentétekkel magyarázta távozását. A Thrashfest Classics turnéval Európában is koncertezett banda új frontembere Dave Tinelt (Neckrofeist) lett, aki 2012. március 17-én mutatkozott be egy klubbulin Sydneyben. Nem tudom azon kívül mennyi bulit nyomhattak még le közösen, de gyanítom, hogy nem sokat, ugyanis 2012. április utolsó hetében végül mégis úgy döntött az ausztrál Mortal Sin legénysége, hogy befejezik tevékenységüket. A banda feloszlásáról szóló közleményt Ryan Huthnance gitáros tette közzé, és annak tanúsága szerint a döntés hátterében személyes okok húzódnak meg. Jelen állás szerint tehát ennyi volt a Mortal Sin-saga, a Face Of Despair azonban minden thrash fanatikus számára kötelező darab.

Pontszám: 8/10