Who Dares Wins. Condomnation. Kevesen tudják, hogy eredetileg ezen címek valamelyikével jelent volna meg a KISS tizennegyedik stúdiólemeze 1987-ben. A ’70-es évek végére a korábban sikert sikerre halmozó banda komoly lejtmenetbe került, amiből végül csak a maszkok bravúros időzítésű elhagyásával és az 1983-as Lick It Up sikerével sikerült kikecmeregniük. Mindez ugyanakkor nem jelentette azt, hogy a zenekarban nyugvópontra jutottak a dolgok: hiába vált be tökéletesen gitárosként és dalszerzőként Vinnie Vincent, képtelen volt megtalálni a hangot a zenekart uraló Paul Stanley – Gene Simmons tengellyel és a magát melléjük bedolgozó Eric Carr-ral, így Vincent már az 1984-es Animalize-on átadta a helyét Mark St. Johnnak. Sokáig azonban ő sem melegedhetett a helyén: hiába lett a Heaven’s On Fire a zenekar legnagyobb sikerdala a Dynasty slágerei óta, a gitáros súlyos ízületi fájdalmakkal járó Reiter-szindrómája miatt Simmonsék itt-ott már a lemez felvételei során is igénybe vették a fiatal és tehetséges Bruce Kulick szolgálatait, és a turnékat már vele játszották végig.

Az 1985-ös Asylum egyértelművé tette, hogy végleg megszületett a ’80-as évek ultimatív KISS felállása, a munka azonban nem haladt zökkenőmentesen. Simmons ekkoriban számos érdekeltsége mellett többek között a producerkedéssel és a filmezéssel is kacérkodott, előbbivel több, utóbbival kevesebb sikerrel. Legemlékezetesebb alakítása mindenképpen az 1984-es Runaway, magyar fordításban Gyilkos robotok főgonoszának szerepe volt. Mivel az Asylum nem volt különösebben sikeres, a csapat sem erőlködött újabb anyag kiadásán. Persze készülődgettek dalok is, szép lassacskán. Bruce Kulick inkább Eric Carr-ral jammelt, míg Paul Stanley olyan társszerzőkkel dolgozott, mint Desmond Child vagy Diane Warren. Mégis, Gene hiánya egyre nyomasztóbbá vált, így Stanley válaszút elé állította őt: vagy a KISS vagy a szólókarrier. Szerencsére Simmons a zenekar mellett tette le a garast (feltételezem, ő is tisztában volt vele, melyik a biztosabb bevételi forrás), így a munkába bekapcsolódva megkezdődhettek a Crazy Nights felvételei.

Mivel az Animalize és az Asylum mérsékelt pénzügyi sikere Stanley és Simmons produceri munkásságát “dicséri”, ezért a zenekar úgy gondolta, Ron Nevison (Led Zeppelin, Europe, Ozzy Osbourne stb.) lehet a kulcsa annak, hogy újra nagyot szóljon egy KISS lemez és ez a bankszámlákon is megmutatkozzék. A producernek megtalált Ron Nevison egykor hangmérnökként még a Led Zeppelin 1975-ös Physical Graffiti-jénél is közreműködött, de a nyolcvanas évekre már a pop-rock hullám veteránjának számított, olyan zenekarok lemezeinek munkálataival, mint a Survivor 1984-es Vital Signs-e (ahol három Top 20-as slágert szállított). Legfrissebb platinalemeze pedig Ozzy Osbourne The Ultimate Sinje volt, azt azonban hozzá kell tenni, az énekes és a producer kishíján megölték egymást a munkálatok során, de a Shot In The Dark sikere önmagáért beszélt. A kocka el volt vetve: a KISS még arra is hajlandó volt, hogy hosszú hetekkel csúsztassa a munkálatokat az eredeti ütemtervhez képest, mivel Nevisonnak még be kellett fejeznie a Heart Bad Animals albumát.

A zenekar a producerrel karöltve 1987. március-június között beköltözött a Tarzana-i Can-AM Recorders-be, a hollywoodi One on One Recording stúdióba, illetve a Canoga Park-i Rumbo Recorders-ba, hogy rögzítsék új lemezük dalait, ami végül Crazy Nights címmel, 1987. szeptember 18-án jelent meg. A zenekarnál sosem volt újdonság a külső dalszerzők jelenléte, és mivel ezúttal Stanley kezébe került a gyeplő, nem is fogta vissza magát: több dalba is bevonta Adam Mitchellt, igénybe vette Diane Warren segítségét, két témához pedig ismét segítségül hívta Desmond Childot, aki a ’70-es évek végén a KISS-szel írt slágerei révén vált igazán ismertté, a Bon Jovi 1986-os Slippery When Wet albumának bombasikerei azonban minden korábbinál magasabbra katapultálták. Társdalszerzőként (többek között) feltűnt még Bruce Turgon, Davitt Sigerson és Diane Warren is, utóbbi a Turn On The Night-nak adott különös romantikus pop-rock hangulatot, ami amúgy akkoriban nagy divatnak számított. Adam Mitchell egy nagyon profi dalszerző, többek között Chicago-s, Olivia Newton-John-os, Bonnie Tyler-es dalokkal a puttonyában. Adam-nek társszerzőként három dalhoz van köze (köztük a lemez legnagyobb slágeréhez, a címadó Crazy Crazy Nights-hoz), de interjúkban azt is elmondta, hogy az I’ll Fight Hell To Hold You-ban – nem hivatalosan – hangszeresként is szerepelt. Az elejétől fogva nem lehetett kérdéses, hogy ebben a leosztásban csakis minden korábbinál poposabb, rádióbarátabb KISS lemez készülhet.

Ennek megfelelően az album húzónótái kifejezetten slágeres, az akkori hajmetál-hullám minden jóságával megáldott szerzemények. A címadó a csapat első himnusza lett a Rock And Roll All Nite óta, a Turn On The Night  a legszebb stadionrock hagyományokat csillogtatja. Sorban jönnek az olyan fülbemászó témák, mint az I’ll Fight Hell To Hold You vagy a Hell Or High Water vagy a When Your Walls Come Down – jellemzően mind a korszaknak megfelelő, szintivel bőven feldúsított hangszerelésű dalok, hatalmas vokálokkal és iszonyat fülbemászó refrénekkel. A dalok témája nagyjából a Szerelem, szex, gyengédség jelzőkkel körül is írható, hol érzelmesebb (Reason To Live vagy a már említett I’ll Fight Hell To Hold You), hol szexistább (a Desmond Child-al közösen írt Bang, Bang You) módon elmesélve. A lemez talán legzúzósabb nótája a No, No, No (.eredeti címe Assume The Position, majd Down On All Fours volt). A dal alapját adó riffet Kulick Carr New York-i lakásán írta, a gitáros később azt is bevallotta, hogy ez a kedvenc Kiss dala. Ez a Bruce Kulick és Eric Carr közös jammeléséből építkező dögös tornádó valóságos energiabomba, kifejezetten sajnálom, hogy nem volt szerencsém sosem hallani élőben. A Hell Or High Water szintén Kulick ötletei alapján készült, még az Asylum turnéján. Simmons írt hozzá szöveget, de élőben nem igazán került műsorba. A My Way-t Paul Stanley, Bruce Kulick és a Foreigner környékéről ismerős Bruce Turgon írta közösen, innen a dal kívülálló hangulata, ami miatt soha nem került élőben műsorra. A When Your Walls Come Down ismét egy Kulick riffre építkező dal, az Asylum turnéról. A Reason To Live igazi hősi ballada, billentyűssel, kórussal, heroikus énekkel… Gene-nél alaposan kiütötte a biztosítékot, de Paul elképzeléseibe simán belefért. Ha már a billentyűket szóba hoztam, eddig soha korábban nem volt ilyen fontos a Kiss zenéjében a billentyűs jelenléte sem. A lemezen billentyűsként szereplő Phil Ashley nagy karriert futott be session zenészként, Joe Satriani-tól Tina Turner-ig mindenki lemezén szerepelt akkoriban. Klip is készült a Reason To Live dalhoz, Marty Callner rendezésében és a Playboy modell Eloise Broady szereplésével, de sokszor nem kerültek vele adásba. A dal így csak 64. lett a Billboard Hot 100-on és 34. a Mainstream Rock Tracks listán. A Good Girl Gone Bad-t Gene Simmons írta barátjával, Davitt Sigerson-naé és annak sose látott társával, Peter Diggins-el. Ez egy szövegében igaz történetet feldolgozó dal, amit Simmons egy fiatal szűz lányról ír… De sohasem nyomták élőben! A Turn On the Night volt a harmadik kislemez, a klipet Worcester-ben (Massachusetts) vették fel hozzá 1987. december 15-én, Marty Callner rendezővel. A dal csak az angoloknál ért el eredményt, 41. lett. Az albumot záró Thief In The Night érdekessége, hogy Gene Simmons eredetileg Wendy O’Williams 1984-es WOW című albumára írta.

A Crazy Nights divatos hangsúlyaival nagy sikernek számított a maga korában! Akár karcos a hangzás, akár nem, az ugyanakkor elég egyértelmű, hogy a dalokat tekintve a Crazy Nights simán ott van a KISS valaha született legerősebb lemezei között. 1987-ben 18. lett a Billboard 200-as listáján, a briteknél, az UK Albums Chart-on még ennél is jobban teljesítettek a 4. hellyel. A lemezen szereplő dalok mellett, egy sor zenekarnak adtak át akkoriban dalokat. Így a Bruce Kulick, Desmond Child és Paul Stanley közös balladája, a Sword And Stone a kanadai Loverboy-hoz került, de később gitárosuk, Paul Dean szólóban is feltette az 1988-as Hard Core lemezére. Ugyanezt a dalt a német Bonfire is rögzítette a Shocker című film zenéjéhez. Szintén ismert ebből a korból Eric Carr, Gene Simmons és Adam Mitchell közösen írt Dial ‘L’ For Love című dala, amit végül nem fejeztek be, viszont felkerült Carr 2011-es Unfinished Business című emléklemezére! Szintén ekkoriban születettek a Boomerang, az ‘X’ Marks the Spot, a Scratch and Sniff, a What Goes Up, a Hunger For Love, a Dirty Blonde és a No Mercy című dalok, de az 1989-es Hot in the Shade-re kerülő Boomerang-ot kivéve – ezeket csak ötletként használták fel később.

Ami a fogadtatást illeti, talán még a KISS tagjait is meglepte az az őrület, amivel a nagyközönség zabálni kezdte a korszellemhez száz százalékosan passzoló lemezt: az album a Billboard-lista 18. helyén kezdett, ami a Dynasty óta a banda legjobb eredménye volt, a Crazy Crazy Nights pedig nemcsak Amerikában lett hatalmas sláger, hanem a zenekarral szemben mindig közömbösebb Európában is új szintekre juttatta őket. Nagy-Britanniában például a mai napig ez számít a zenekar legtöbbet elért sikerdalának. Az extravagáns klippel megtámogatott Reason To Live hamarosan megismételte a diadalt, és az amerikai MTV történetének egyik legtöbbet kért videójává vált. Mire 1988 februárjában a zenekar kihozta harmadik single-ként a Turn On The Nightot, a Crazy Nights amerikai eladásai átlépték a milliós példányszámot. A lemez iránti kereslet a későbbiekben sem lankadt, a csapat folyamatosan turnézott: végre ők is felléptek a doningtoni Monsters Of Rockon, ahol korábban már háromszor is felmerült a nevük, mint lehetséges főzenekaré, de valami miatt eddig még mindig meghiúsult a fellépés. A bivalyerős ’88-as leosztásban (Iron Maiden – KISS – David Lee Roth – Megadeth – Guns N’ Roses – Helloween) mindenesetre az illusztris speciális meghívott státuszában játszottak, és ugyan a fesztivál tragédiával és botránnyal végződött, miután a Guns N’ Roses műsora alatt két fiatalt agyontapostak a tömegben, a nézőszámot tekintve ez volt Donington történetének legsikeresebb évjárata több mint 110 ezer nézővel. A Monsters Of Rock fesztiválturné keretében a banda pályafutása során első ízben Magyarországra is eljutott: 1988. szeptember 2-án játszottak a Kisstadionban zuhogó esőben, az Edda előzenekaroskodása mellett. A több mint 10 ezer nézőt vonzó koncert igazi meglepetése akkor következett be, amikor Gene Simmons magyarul szólt a tömeghez a színpadról. Előtte is lehetett hallani pletykákat arról, hogy tud magyarul, de ekkor vált világossá, hogy mindez nem kacsa. A turné amúgy nem volt igazán látványos, egyszerű színpadkép, egyszerűbb kosztümök jellemezték, de mindezt feledtette, hogy a csapatot végre élőben is látni lehetett, annak természetesen minden pózával és energiájával együtt, hatalmas – számomra máig felejthetetlen – bulit adtak! A szetlist a KISS első magyarországi koncertjén a következő volt:

Love Gun
Cold Gin
Bang Bang You
Calling Dr. Love
Fits Like a Glove
Crazy Crazy Nights
No, No, No
Reason to Live
Heaven’s On Fire
War Machine
I Love It Loud
Lick It Up
Black Diamond
I Was Made for Lovin’ You
Shout It Out Loud
Strutter
Rock and Roll All Nite
Detroit Rock City