Mivel már a KlasszikuShock rovatban volt lehetőségem egy kicsit boncolgatni az Inquisition korai éveit, nem fárasztanám a kedves olvasót semmiféle történelemórával. A rajongók és a műfaj nagy szerencséjére, maga a zenekar sem az öncélú múltidézésre kívánja építeni a jövőjét, hanem kis lépésekben fejlődnek és szilárd alapokat fektetnek le minden alkalommal, amikor új kiadvánnyal örvendeztetnek meg minket. Három év telt el a nagy underground sikert arató Obscure Verses for the Multiverse óta, s bár egyes (sokszor tömegtermeléshez szokott) zenekarokhoz képest ez relatíve hosszú idő, azt mondom, mindenképp megérte várni a Bloodshed across the Empyrean Altar beyond the Celestial Zenith-re.

Intro: The Force Before Darkness. Ennél a vészjosló, zajos felvezetőnél már sejteni lehet, hogy valami elementáris erejű támadás van előkészítve. A From Chaos They Came-el ránk szabadítja az amerikai duó azt a bestiális, masszív szónikus kataklizmát, amit senki sem tud rajtuk kívül olyan mesterien űzni mindössze két hangszeren, mint Dagon és Incubus. Bár nem sütik el az összes titkos fegyvert az első számnál, de a tőlük megszokott magas színvonalú black metal témák mellett kisebb adagokban azért megmutatkozik Jason Weirbach alias Dagon sokoldalú kreativitása, mind a disszonáns, mind a konszonáns dallamokban. Az elsőként közzétett Wings of Anueleinte nem lopta be magát a szívembe, mivel zeneileg kifejezetten a Nefarious Dismal Orations előtti korszakra emlékeztetett a maga retrós megoldásaival. Ezzel lényegében nem is lenne semmi gond, csak sajnos én is hajlamos vagyok egy-egy ilyen előzetes alapján az egész album hangzására előre asszociálni, emiatt pedig féltem, hogy felesleges „trve kvlt” alapú nosztalgiázás várható tőlük. Önmagában lehet, hogy egyeseknek nem több mint egy enyhén thrash-es támadás a fekete fém ősesszenciáival, de tökéletesen megtalálja a maga konzervativizmusával a helyét ezen a korongon. A második aperitifként nyilvánosságra hozott Vortex From the Celestial Flying Throne of Storms-ban már lényegesen nagyobb mennyiségben vonultatják fel a zenekari arzenál fegyvereit. Bár sajnos Thomas Stevens alias Incubus kreativitását és tehetségét valamivel szerényebb mértékben szokták kiemelni, én itt hívnám fel mindenkinek a figyelmét azokra a megoldásokra, amelyek nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy élőben senkinek se lenne olyan érzése, hogy kevés ide az az egy szál Fernandes gitár. Az intenzív dobolás mellett a fifikás díszítések, valamint az ízléses játék a cineken mind hozzájárulnak a banda telt hangzásához. Ketten együtt olyan szinergiáról tesznek tanúbizonyságot, amihez nemcsak zeneelméleti, de a spirituális összhang is elengedhetetlen. A zene mellett a szövegekről is érdemes pár szót ejteni. Sokkal érettebbnek és a muzsikával kompatibilisebbnek érzem a kozmosz témakörét, amiből szerencsére egyre többet hallhatunk a főinkvizítor hüllőhangján tolmácsolva, mint a főleg korai érát jellemző „ó-sátán-uram” gondolatokat. Az univerzum határtalansága mellett az ősvallásokból és modern teóriákból merített koncepciók is hangsúlyosabban vannak jelen, így az annunakik és a reptíliánok is gyakrabban bukkannak fel, mint korábban bármikor. Kissé szokatlan horzsoló riffekkel és szépen csilingelő powerchordokkal indít azABlack Aeon Shall Cleanse. Szerényebb mennyiségben, de azért kapunk azokból a jól megszokott walking bass technikákból is, amik szintúgy hozzájárulnak a sűrű, kétgitáros érzethez. Egyik nagy kedvencem a „heroikus” melódiákkal variáló The Flames of Infinite Blackness Before Creation. Tucatnyi pozitív jelzővel illethetném ezt a mesterművet, egyszerűen varázslatos. Essék pár szó a vokálról is. Sokan sokfélét mondtak már Dagon orgánumáról, voltak, akik békához, mások kecskéhez hasonlították. Mivel a frontember alapból „embertelenre” és egyénire szerette volna, elmondhatjuk, hogy sikerrel járt. Mégis azt gondolom, hogy ezzel a cd-vel sok szkeptikus számára lesz emészthetőbb az ének, mivel egyrészt sokkal öblösebben, egyes részeknél szinte hörögve vannak előadva dalok, másrészt hallani vélem, hogy effekteket is használtak, emiatt talán a hagyományos extrém vokálokhoz szokott fémfülűek is könnyebben megbarátkoznak a d(r)agoni hangokhoz. A Mystical Blood-ban ismét főszerepet kapnak a jól megszokott „sétáló basszus” megoldások, amikkel egyaránt találkozhatunk a klasszikus- és jazzgitár világában. Mindezek az alapok zseniálisan ötvözhetőek a Burzum/Mayhem hatásokkal, erre ez a track az egyik tökéletes példa. Through the Divine Spirit of Satan a Glorious Universe is Known. Bár a zenekarvezetővel készített első interjúnkban ez szóba került, de továbbra is úgy gondolom, hogy ideje lenne a Sátánt parkoló pályára állítani, hiszen annyiféle isten vagy kifejezés van arra, amit a zenekar társít a filozófiájához. Ez persze csak egy szuggesztív vélemény. Maga a dal egy kicsit a korai Marduk és más alap black metal zenekarok dicső éráját idézi meg, melyhez az akusztikus gitár nem kevés extra színezetet is kölcsönöz. Maga a szám úgy válik folyamatosan dallamosabbá, hogy semmit sem veszít a vehemenciájából, az unplugged lezárása pedig gyönyörűre sikeredett. A címadó meglepő módon a korong instrumentális darabja is egyben. Itt ismét utalnék az Incubus-Dagon párosra jellemző erős összhangra, ami abból a szempontból itt könnyebben megfigyelhető, hogy az állandó jelleggel visszatérő gitártémákhoz Thomas miképp képes folyamatosan építkező variánsokat ütni. Másik nagy kedvencem a bizonyosan koncertfavorittá váló Power From the Center of the Cosmic Black Spiral. Szinte hipnotikus, ahogyan a kvint/”széles kvint„ hangok váltják egymást az elején. Változatos fordulatszámon járatják a gépezetet, emellett pedig igyekeznek minden szempontból színesebbé tenni az összképet a védjegyüknek számító megoldásokkal is.

Az utolsó két sorlemez érzésvilágát idézi az A Magnificent Crypt of Stars, ami egyben az utolsó hagyományosnak nevezhető szerzemény a perverz hosszúságú címmel megáldott kiadványon, mely magabiztosan tartja az album egyenletesen magas színvonalát. A záró Outro: The Invocation of The Abso és a Coda Hymn to The Cosmic Zenith a felvezetőhöz hasonló nyugtalanító effektekkel és zajokkal vezeti le a kozmikus vérontás szimfóniáit. 

Summa summarum, az új Inquisition nálam nagyon-nagyon esélyes az év albuma címére. Nemcsak a sötét moll-hangok szerelmeseinek figyelmébe tudom ajánlani, hanem minden atmoszférikus, spirituális metalt értékelni tudó zenerajongónak. A Rotting Christal közös októberi koncertig már nem sokat kell aludni, de addig is, kellemes asztrális utazást kívánok mindenkinek a kozmoszba, ezzel a zenei mesterművel!