A War Against You címmel az Ignite új stúdióalbummal jelentkezett. Elődje, az Our Darkest Days 2006-ban jelent meg, nagyon kíváncsian vártam, mivel jönnek elő Zoliék majd egy évtized szünet után. A kihagyás persze csak látszat, a zenekar tagjait az Ignite turnék mellett különböző projektek kötötték le. 2014-ben jött össze ismét a csapat és kezdett el dolgozni ezen az albumon, a választás ezúttal is Cameron Webb producerre esett. A hangzás ismét nagyon rendben van, a felvételeken pedig sikerült megcsípni a banda élőben tapasztalható lendületét. Nincs túlpolírozva, a mélyek nagyon szépen szólnak, az ének és a gitárok aránya nagyon kellemes amint az ember feltekeri a hangerőt.

Szövegek tekintetében az Ignite minden albumán kiemelkedő teljesítményt nyújt. Tartalmasak, van bennük pozitív üzenet és adott témához köthetőek. Most sincs ez másképp, megtalálhatóak a dalokban az aktuális politikával kapcsolatos vélemények (This Is War vagy Oh No Not Again), illetve a személyesebb témák, amelyek az egyén világhoz való hozzáállását boncolgatják (Nothing Can Stop Me, Where I’m From). Mivel Zoli próbál tevékenyen is változásokat elérni a dalokban hallható témakörökben, ezért ezek a szövegek tőle maximálisan hitelesek. Érdemes lesz belemélyedni a CD-hez mellékelt szövegkönyvbe.

Az albumot nyitó Begin Again első sorait egy metálosított Queen dalban is el tudnám képzelni, szokatlan és egyben izgalmas. Nem akarom kielemezni a lemezt dalokra szedve, nem látom értelmét. A 45 perces albumon átlagosan három és fél perces szerzemények vannak, nagyrészük lendületes darab tele fogós dallamokkal és könnyen megjegyezhető refrénekkel. Vannak sorok, amiket már második hallásra együtt énekel a hallgató a lemezzel, koncerteken az új dalok hatalmasat ütnek majd. Az Oh No Not Again (micsoda refrén), Rise Up és a Work lassítják be kicsit a tempót, ügyesen lettek elhelyezve a dalsorrendben, adnak egy szusszanásnyi időt a hallgatónak a lendületesebb darabok között.

Az album csúcspontja a Falu, illetve ennek az angol verziója, ami a Where I’m From címet kapta. A Falu a Century Media által megosztott anyagon extra, rejtett szerzeményként kapott helyet, a Magyarországon megjelenő kiadványhoz még nem volt szerencsém. Az angol szöveg nem a már ismert magyar dalszöveg tükörfordítása, mindkettőnek megvan a saját varázsa. Remélem, eljut majd minél több emberhez akár csak ez az egyetlen dal erről az albumról, zseniális. Ha nem egy lemezbemutató írásról lenne szó még akár azt is megkockáztatnám, hogy Zoli egy Ars Poetica szintű szerzeménnyel állt elő.

Az A War Against You-ban hatalmas lehetőségek vannak, a közönség széles rétegét meg tudja majd fogni. Azokat, akik az együtténeklős dallamokra buknak, akik csak szimplán ki akarják magukból adni a felgyülemlett feszültséget, akik valami pozitív üzenetek miatt hallgatnak zenét. A punkokat, hardcore és metal arcokat egyaránt, zenei ízléstől függetlenül. Ha pontozni is kellene, nálam majdnem tökéletes, 9/10. Kíváncsian várom a lemezbemutató turnét!