A thrash metal a ’80-as évek végén lassan felélte újdonságának erejét, az új zenekarok már semmi változást nem hoztak, csak a jól bevált kliséket pufogtatták. Sokaknak nem jutott szelet a siker és a dicsőség tortájából, főleg a német vonalra volt ez érvényes, ahol emiatt a másodvonal sok csapata feloszlott, vagy a feloszlás küszöbére került. Erre a sorsra jutott az Assassin, a Deathrow, az Agent Steel, a Violent Force, a Darkness, valamivel később az Exumer, és a következő lemeze terveit dédelgető, de aztán szintén a földbe álló Vendetta. Amerikában pedig az egész zeneiparból kiábrándultan a Hirax és a Nasty Savage dobta be a törülközőt. A vezető csapatok azért hozták a kívánt szintet. A nagy teuton-thrash triumvirátusból a Destruction koncertlemezt adott ki Live Without Sense címmel, mely a Motörhead-el közös koncertkörutat volt hivatott megörökíteni.

Szokásomhoz híven kezdjük egy kis történelemórával: a banda eredetileg Knight Of Demon néven alakult 1982-ben a dél-német Baden-Württemberg tartományhoz tartozó kisvárosban, Lörrachban. A Marcel “Schmier” Schirmer basszusgitáros/énekes, Mike Sifringer gitáros és Tommy Sandmann dobos alkotta zenekar 1984-ben vette fel a Destruction nevet, majd az augusztusban kiadott Bestial Invasion Of Hell demo után még az év novemberében megjelentették első anyagukat, a nyers hangzású Sentence Of Death mini-albumot. Nyersessége, durvasága és némileg maga a zene miatt a Kreator-höz hasonlították őket, de az 1985-ös Infernal Overkill debütalbum már minden hasonlítgatásnak elejét vette. Az albumon található nyolc szerzemény olyan mértékű eredetiséggel rendelkezik, amely még akkoriban is feltűnő volt, nemhogy a mai tumultusban. A Manfred Neuner felügyelete mellett rögzített 1986-os Eternal Devastation lemez még keményebb, gyorsabb nótákat tartalmazott, ezzel a két albummal pedig azonnal a német thrash metal élvonalába léptek. Az akkortájt Európában turnézó Slayer előtt négyszer is felléphettek, és meghívást kaptak a montreali WWIII metal-fesztiválra Kanadába is. 1987-ben második gitárosként csatlakozott a zenekarhoz Harry Wilkens, majd egy doboscsere után a jazz vonalról érkezett Oliver “Olli” Kaiser. A Mad Butcher EP és a következő évben megjelent Release From Agony album már az ő közreműködésükkel készült el. Erről a lemezről ITT olvashattok bővebben.

destruction2 20160319

A kvartetté bővült zenekar a Release From Agony lemezzel egy még technikásabb irányba fordult. A felszínes hallgató számára persze teljesen ugyanaz a műsor most is, mint mindig: kíméletlen, vérmocskos, jéghideg, old school germán thrash ez Mike jellegzetes riffelésével és Schmier hisztérikus bömbölésével. A díszt a tortán azonban maguk a dalok jelentik, melyek egytől-egyig mesterművek. Ekkor még a banda tagjai sem gondolták (én meg pláne), hogy már nem volt hátra sok idő a teljes elsápadásig. A katasztrofálisan sikerült Celtic Frost-al közös turné után 1989-ben Live Without Sense címmel még kijött egy koncertlemez, aztán a Destruction lelke Schmier kiszállt a játékból. Schmier Headhunter néven alapított új zenekart, a többiek pedig az ex-Poltergeist énekes André Grieder társaságában néhány próbálkozás (2 mini és 1 teljes album) után szintén beadták a kulcsot.

Pedig a Live Without Sense önmagában egy nagyon jó kis koncertlemez. Érdekes, hogy az európai thrash bandák akkoriban bátrabbnak tűntek amcsi vetélytársaiknál, már ami az „élő” lemezek piacra dobását illette. A Sodom 1988-as Mortal Way Of Live dupla koncertkorongja után Schmierék jóval klasszikusabbat alkottak egy albumon, mint a káosz trió egy duplán. Bár a produkció nem kifogástalan, a zenekarral semmi probléma. A quartett végig rombolja a ma már klasszikusnak számító dalokat, gondosan válogatva minden stúdióprodukciójukról. Olly a dobokon, és Schmier a bőgőn olyan ritmusszekciót produkál, amelynek nincs párja, hacsak nem ugrik be egy bizonyos Lombardo és Araya játéka. Precizitás felsőfokon. A gitárok ha lehet még gonoszabbak, még veszélyesebbek, mint azt a stúdióból már ismerjük, és Schmier jellegzetes hangja is remekül illik a képbe. A Live Without Sense könyörtelenül kötelező minden thrash/death ligás számára!

destruction 20160319

A Destruction anno nem véletlen vált kultikus csapattá, hiszen kiváló lemezeket pakoltak le az asztalra. Később Schmier érthetetlen eltávolítása és az 1990-es botrányos Cracked Brain album után az Artillery frontemberét, Flemming Ronsdorfot kívánták a mikrofon mögé állítani, de a kísérlet meghiúsult. Nem csoda, hogy bele is álltak a földbe. Neo-Destruction néven később három kiadvány is megjelent, de ekkorra már nem beszélhettünk az eredeti zenekar létezéséről. A lényeg azonban nem is ez, hanem az, hogy Mike és Schmier 1999-ben kibékült, majd 2000-ben az All Hell Breaks Loose lemezzel egy olyan visszatérést produkáltak, amely előtt mindenképpen csak megemelt kalappal lehetett megállni, és a lendület, az erő azóta is töretlen.

Pontszám: 9/10