Újra csodás nemzetünk fővárosában lépett fel a méltán nagy köztiszteletnek örvendő, kultúrált zenéjéről és dalszövegeiről ismert Prosectura!

Hát igen! Asszem ezzel mindent elárultam… A srácok most sem hazudtolták meg önmagukat… Előzenekarként az Unpuzzolissed nevezetű formáció lépett fel, nem kis noszogatás után, mert kb 10 percig hajkurásztuk őket 21 óra után, hogy most má’ azé’ ideje lenne, mert 22-kor mindenképp le kell jönniük. De a srácok mellett szóljon, hogy zenéjükkel isteni hangulatot teremtettek és megalapozták a kellemes estét mindannyiunknak. Már kb fél 9 környékén sejtettem, hogy ez más lessz, mint az előző Rocktogonos koncertjeink. Miközben a pult bejárat felőli oldalán cseverésztünk a családtagok megjelent tagjaival (név szerint: Noi, Eleonóra, Démon, Eszter, Bukott Angyal és Saca barátom), ki-ki kacsintgattam és azt láttam, hogy hosszú sor van a bejárat előtt. És a nép csak jött és jött, azt hittem sosem ér véget… Este 10-re már tele volt a hely. Legalább is a “küzdőtéren” nem nagyon lehetett mozdulni. Meg kell említeni, hogy nem maradtak el számunkra a koncertek velejárói sem! Angyalost hátulról öntötték nyakon egy teljes korsó serrel (megjegyzem, szerintem szándékosság is volt benne), Noit pedig előlről sikerült egy fél korsóval… Bejött! Nagy dícséretet érdemel a mi Démonunk is, mert oly ügyesen csattogtatta a fényképező masináját, hogy rendesen büszke voltam, hát még mikor egy-egy jobb kép érdekében előre tört a tomboló punkok között! (Amint kész vannak a képek, jönnek fel!)

Norbiék megint hozták a formát! Már a második szám alatt széttekerte a mikrofonállványt… Viktornak megint a szemébe lógot az összes haja, de azért pózolt Démonnak rendesen. Gazsi egyre jobban visszarázódik a punk zenébe a metál kiruccanása után, Tamás pedig tőle szokatlanul baseball satyiban vonult ki…

Nem kímélték a  közönséget, egy perc pihenőt sem hagytak. Csupa pörgős régi és új számokat játszottak. Elhangzottak többek között a Weekend Punk, a Kéne egy tank, a Tahó család (Pacsirta utca), a Hurrá nyaralunk, az Ejnye Ottó, és még sorolhatnám milyen nagysikerű szerzemények. De újak közül is akadt rendesen: Szia Vili, Megtört szív (Vivien), Ágyban felül (hú de régen kúrtam…). Természetesen nem maradhatott ki a legszebb lírikus szerzeményük, a Fazonra nyírt p…jú lány sem.

Azt hiszem csodás estété szereztek a srácok annak a kb 250 rajongónak, akik ellátogattak. Ismétlem, ekkora bulit még a Rocktogonban nem láttam Prosecturán. De kérdezzétek Angyalost! Talán már visszajött a hangja….

Várunk mindenkit szeretettel a következőre! Igyunk együtt!!


 

 
by Balage