Jesse James és bandája hétvégén megszállta a Rocktogont. Lövöldözés, pisztolypárbaj nem volt, a leszámolásnak is csak az italkészlet esett áldozatul, így mi is összekaptuk magunkat, és meglátogattuk a tetthelyet. Szerencsére volt időnk a stúdióból átérni a Rocktogonba, és Jesse-ék picivel később kezdtek, mintha csak érezték volna, hogy ránk kell várni.
A backstage előtti boxoknál futunk össze Cocival, a Hollywood Rose billentyűsével, akin valami fura. Oda a szép hosszú irigyelt sörénye, de nem baj, mert így is jóképű maradt. Aztán nyílik a backstage ajtó, Jesse-ék szivárogni kezdenek a terem felé… Rajta is fura valami, egy pár centit ő is a fodrásznál hagyott a sérójából (Remélem, hogy ez nem valami különös vírus a HR családon belül, és nem is fertőző). Összhatásban kicsit szokatlan nekem, nincs skót szoknya, bakancs és semmi más, ami HR Jessere emlékeztet, csak a kedves és baráti üdvözlés, a zenekar többi tagjától is. Zaba is behuppant a dobok mögé, mindenki elfoglalja a helyét.
A közönség szétszóródik a teremben, a kemény mag előre tör, a nyugisabbak hátul maradnak.
Elől egy-két pár foglal helyet, szemmel láthatóan régóta ismerik a bandát és a fiúk zenéjét, a színpad előtti részt jobboldalról egy hölgy társaság erősíti, minden porcikájukkal buliznak.
Ahogy meghallom Jesse hangját, és jobban figyelni kezdem őt kicsit eltévedtnek érzem magam: ismerős hang, mozgáskultúrájában és nyaktól felfelé egy az egyben Jesse, az a Jesse, akit a Hollywood Roseból ismerünk. De most valahogy mégis más.
Hallgatom egyik számot a másik után, közben eszembe jut a pár nappal korábbi beszélgetésem Jessevel, akkor még beteg volt, a dokija szerint nem hogy énekelni, de még beszélnie sem lenne szabad, „De koncert nem maradhat el!”. Ahogy ezen töprengek a gondolat menetemet megszakítja a közönség bíztatása: „Hé, Rocktogon, ló*aszt, gyere!” Betegség? Ló*aszt!”
A közönség sorait erősíti a HR család több tagja, Luki, Viktor és már az új sérójával is felismerhető Coci, a király is.
Jesse pörög-forog, táncol, embereket énekeltet, tapsra buzdít, majd visszaugrik a színpadra, bíztatja a közönséget, hogy töltsék fel az első sorokat, és láss csodát, szót is fogadnak neki.
Vidd el azt ami kell. Jesse: „Mindenki fogja meg azt, aki mellette van” Én hallottam már ettől a pasitól ilyen tartalmú felszólítást, csak azt HR-ül mondta: „… És most boruljunk össze, mint két bicikli a kocsma előtt”.
Vannak dolgok, amik nem változnak, nem is szabad változniuk. Arra gondolok, hogy az érzések, hangulat ugyan az, a közönségközpontú, barátságos hozzáállás állandó, mindegy, hogy Jesse James és bandája vagy Hollywood Rose. A zene embernek szól, embertől.
Az együttes hatalmas szívvel rendelkezik. Ezt bizonyítja az is, hogy gondoltak arra, akik lemaradtak a Gary Moore koncertről, azoknak szólt a Walking By Myself. „Mindenki otthon gyakorlota.” Iszunk egy kortyot Gary Moore-ra, aztán megyünk tovább, mint egy Nagyvárosi cowboy, egy dal a meg nem jelent második albumukról..
A koncerten elhangzott dalok közül direkt csak párat ragadtam ki a teljesség igénye nélkül, mert ezt hallani kell mindenkinek. Aki nem hiszi, vagy többre kíváncsi, az járjon utána!
Jesse James interjú