Július utolsó napján vette kezdetét az idei Fezen fesztivál. A nulladik napon a beköltözés, és terepfelderítés mellett a hazai zenekaroké volt a főszerep. A nagyszínpad kivételével mindenhol elindult a pörgés.

Késő délután a Média Markt sátorban a Leander Rising nyitotta meg a fesztivál programját. Sajnos nagyon meglátszott a közönségen, hogy odakint irdatlan hőmérsékletek uralkodnak. Alig száz ember lézengett a színpad előtt, a többiek a szabad ég alatt kerestek felfrissülést. Természetesen ez mit sem von le Leanderék érdemeiből, ők becsülettel helyt álltak és megmozgatták a velük ilyen körülmények közt is kitartókat.

Következő fellépő a Paddy and the Rats volt, akikről már a Rock Beach-es beszámolóban is megemlítettem, hogy törvénybe kéne iktatni, hogy minden fesztiválon ott legyenek. Nem számít milyen meleg, van, nem számít, hogy a közönség nagy része félholt állapotban lézeng, Ők akkor is eladják azt, amit csinálnak. Jó háromszáz embert csalogattak be a sátorba, és késztették őket felhőtlen bulizásra. Az ír punk-rock legnagyobb hazai képviselői nem tudnak hibázni, és koncertről koncertre egyre nagyobb rajongó bázist tudhatnak maguk mögött. Hagyjuk meg, nem érdemtelenül.

Ahogy lement a nap, és kezdett élhető körülmény kialakulni a Fezen területén, egyre több fesztiválozó bújt elő menedékéből. Meg is látszott ez a Neck Sprain koncerten, amit a Fezen csarnokban tartottak meg kora este. A srácok egy kisebb szünet után idén tavasszal tértek vissza egy elementáris erejű bulival, és ezt az energiát sikerült átmenteni erre a fellépésre is. Hiába a zárt csarnokban lévő fülledt, párás idő, szinte teljesen megtelt a tánctér, és megkezdődött az elvetemült fejrázás bő egy órában. Mindegy ki, milyen rock zenei stílust preferál, biztos, hogy a Neck Sprain riffjeinek nem fog tudni ellenállni… Nekem sem sikerült, nagyon király volt srácok.
hellandA záró Your Lyric után aztán irány a sörpult egy kis frissítőért, majd a Fezen Gépház, ahol a mindössze harmadik koncertjét játszó Helland lépett „színpadra” ( azért idézőjelben, mert nem akarom megsérteni a többi színpadot azzal, ha azt a deszkahalmazt annak titulálom).
Továbbra sem volt jó idő a zárt épületen belül, de itt is sikerült a koncerttel elterelni a figyelmemet erről. A Nagy Dávid, és Czébely Csaba (ex-Pokolgép tagok) által alakított formáció, igazi lendületes, harapós metál zenéje, az első dal nyilvánosságra hozatala után elnyerte a hallgatók tetszését, és azóta töretlenül növelik rajongótáborukat. Kíváncsian vártam tehát, hogy miként fognak megszólalni élőben a dalok, sikerül-e itt is azt az erőt átadni, ami stúdió minőségben előjön. Röviden jellemezhető az a kb. fél óra, amit játszottak: Srácok, ez kib….tt jó volt!!!! Biztos vagyok benne, hogy rövidesen nagyobb színpadon is bizonyíthatnak a fiúk, és ott is megállják majd a helyüket. Őszinte Rock & Roll ez, pont olyan, amire szüksége vagy a magyar könnyűzenei életnek, sőt talán a nemzetközinek is. Hajrá!

Négy metál srác után következhetett négy Rock & Roll csaj, avagy a Cherry Bomb. Nemrég már írtunk róla, hogy Joubert Flóra helyére Tiszai Vivien érkezett a zenekarba dobos fronton, akivel egy még rockosabb hangzást tudhatnak magukénak a lányok. Zsúfolásig megtelt a Fezen Cabrio, ahol legnagyobb pop és rock slágerek „Cherry Bombosított” változataira bulizhattunk egy jót. A csajok sokadjára is rácáfoltak arra a sztereotípiára, hogy a nők nem tudnak jó rock zenét csinálni. Ők az élő bizonyíték, hogy tudnak. Sok Cherry Bomb koncerten voltam, de talán ez volt mind közül a legjobb, legenergikusabb. Aki már csalódott női zenekarokban, az mindenképpen lesse meg (legalább) egyszer őket, garantálom, hogy megváltozik a véleménye.

dalriadaA nap zárásaként, még belelestem a Dalriada bulijába. Igaz nem stílusom ez a fajta rock zene, de meg kell hagyni, hogy amit csinálnak, azt jól teszik. Szép számú közönség, énekelte végig velük népi énekeiket. Méltó zárása volt a napnak, már ami a koncerteket illeti, hisz a buli folytatódott hajnalig, hogy aztán mindenki pihenhessen egy kicsit mielőtt másnap teljes egészében elkezdődne a fesztivál.

További képek a nulladik napról: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.599448206779451.1073741836.104378096286467&;type=1