Tedd a szívedre a kezed, és mondd, hogy „én a SUICIDAL ANGELS miatt jöttem”…
Na ugye, hogy nem! Akkor igazán underground az underground, ha magasról leszarod, hogy egy négy zenekaros bulin ki a kijelölt headliner. Már az elején tudtuk, hogy egy ilyen lineup mellett ez gyakorlatilag lényegtelen, ugyanúgy ahogy az is, hogy a bulit egy nagyjából tömött kisteremben tartják, bármennyire is nagyszínpadra való. Bár hozzáteszem, a kisterem a kezdeti nehézségek ellenére kifejezetten jót tett az est atmoszférájának. Summa summarum az év első igazán nagy volumenű, ennek ellenére totál underground klubos Thrash Metal bulija igazán ígéretes, és földrajzilag erősen elszórt európai bandákat vett egy kalap alá, ahogy manapság szokták mondani, ez bizony kurvára „multikulti”, csak végre nem a szó túlerőltetett értelmében.
Igencsak érdekesnek ígérkezik egy este, amikor egyszerre van jelen a nem is annyira hűvös észak, a német fegyelem és a délies vérmérséklet, de meg kell mondjam, jóval többet kaptam mint vártam. Pofátlan és elhamarkodott kijelentésnek tűnhet az év első negyedében ilyet mondani, de úgy érzem, rögtön az elején egyenesen a képembe tolták az év koncertjét… De talán ne rohanjunk ennyire előre, próbálom szépen sorban összegezni mindazt a pozitív sokkot, amiben részesültem.
Hétköznap este lévén elég korán érkeztünk a tetthelyre, szakavatott cimborám társaságában, ekkor még alig-alig lézengtek a Dürer területén. Hamar tudatosult bennünk, hogy ez bizony – ismét – kistermes buli lesz. Örömmel konstatáltam, hogy mire a Toxic Waltz színpadra lépett azért lézengésnél, már jóval többről volt szó.
Emlékeim szerint ezzel a névvel már összefutottam valahol, persze lehet, hogy csak a jól ismert Exodus nóta kevert meg kissé, mindenesetre szimpatikus társaság lépett a deszkákra. Ha jól vettem ki az énekes szavaiból, akkor a budapesti állomás volt számukra a turné nyitánya, és azt kell mondjam szegények jól be is nyelték mindazt amit egy első bulin be lehet… A keverőpult jóvoltából gyakorlatilag a buli első percétől az utolsóig rendszeresen elszállt a vonali hangosítás. A buli jelentős részét gyakorlatilag a színpadi alapokról hallgathattuk. Öröm az ürömben, hogy a srácok azt hitték – vagy csupán remélték – hogy mindössze a kontroll szállt el…nos…nem… De ahogyan azt az énekes srác Angelo is mondta, ez egy Thrash Metal show, itt ez nem probléma, és az a vicc, hogy totál igaza volt. Ezek az arcok annyira hitelesek voltak, hogy baromira nem érdekelt, hogy a buli feléből szart sem hallottam. Bizony, nem véletlen a névválasztás, a srácok hűen követik az Exodus által betonkeményre döngölt ösvényt, és ezt nem mellesleg baromi jól csinálják. Ha nem is trónkövetelők a német arcok, mindenképp méltó fegyverhordozói a nagy öregeknek, és büszkén vállalják Exodus fan mivoltukat, mint ahogyan ezt a merch pulton elhelyezett matricákon is hirdetik.
Mondhat bárki bármit, a lemezajánlók hasznosak, mert anélkül nem hinném, hogy sikerült volna belebotlanom az Angelus Apatrida, The Call című albumába. Így viszont jó időre beleégett a lejátszási listámba. Erősen dörzsöltem a tenyerem, hogy végre élőben is elcsíphetem az ifjú spanyol thrasherekt. A vér nem válik vízzé, és bizony kiütközött a srácokon a déli vérmérséklet. Ők korántsem viselték olyan fegyelmezetten a technika csínytevéseit, mint német barátaik. A csapat roadja egész koncert alatt mozgolódott, és próbálta helyrehozni az akkor még helyrehozhatatlannak tűnőt, de ez sajnos csak részben sikerült. Mindenesetre megkaptam azt a minőségi és vegytiszta Thrash meltat amiért mentem, a záró You Are Nextet különösen értékeltem. Ekkorra már a közönség is kezdett felélénkülni, de még közel sem jött el a katarzis.
Mondhat bárki bármit, ezt az estét a Dr. Living Dead már jóval azelőtt „ellopta”, hogy az egyáltalán elkezdődött. Cimborámmal egyetemben elsősorban azért keltünk útra ezen az esős hétköznap estén, hogy őket láthassuk, és nem kellett nagyítóval keresni azokat az arcokat sem, akik hozzánk hasonlóan gondolkodtak ebben a kérdésben. Sajnos arról a bizonyos balatoni koncertről lemaradtam, pedig azt mondják, földbe döngöltek mindenkit. Igazából ez az infó tett nagyon kíváncsivá, hogy mit is tudnak ezek a Suicidal Tendencies kendőt koponyamaszkon viselő arcok. Nos, a pletykák igaznak bizonyultak, a srácok már a puszta megjelenésükkel és színpadra vonulásukkal is gerjesztették a kitörni készülő káoszt. A Toxic Waltzhoz hasonlóan Ők sem rejtik véka alá, milyen gyökerekről táplálkoznak. Az általuk képviselt thrash/crossover stílus ugyan nem éli reneszánszát, de mindig is volt és nagyon remélem lesz is közönsége.
Egy dolog biztos: Amit művelnek, azt ösztönből és kegyetlenül hitelesen teszik. Szó ami szó, hamar elszabadultak az indulatok, a srácok remekül hozták a műsort, és a közönség is sebességet váltott az addig visszafogottnak mondható mozgolódásban. Valaki kicsit túlzásba is vitte a mókát és olyannyira központi figurának érezte magát, hogy úgy gondolta, mi sem természetesebb, a koncert közepén, mint – vélhetőleg talaj részegen – az énekes – DrxMANIA – arcába mászni, és miután az igyekszik távozásra bírni, még Ő kezd el kakaskodni. Egy pillanatra kérdéses volt, hogy boksz lesz-e vagy sem, de végül a „Local Hero” csak megúszta a pofont, csupán a fél közönség agyát baszta fel a magánszámával. Eezúton is gratulálok hozzá, pont erre voltunk kíváncsiak. Na de mindegy, a klubbulival ez annyira együtt jár, mint szarral a legyek.
Bár az aktuális lemez a turné alatt jelent meg, szerencsére a setlist elsősorban a korábbi anyagokra épült, és pofátlanul jó műsort adtak, amire a kisterem emberközeli atmoszférája, és az időközben helyrehozott színpadtechnika is rátett egy lapáttal. Számomra a show csúcspontja egyértelműen az a momentum volt, mikor az amúgy is szimpatikus, Dissection pólóban tomboló gitáros DrxTOXIC egyszer csak szabad kör alkotására intette a közönséget, majd komótosan leballagott hangszerével annak közepébe, és elindította maga körül a Circle Pitet.
ARVE Error: The [[arve]] shortcode needs one of this attributes av1mp4, mp4, m4v, webm, ogv, url
Show elem ide vagy oda, engem bizony meggyőzött, és a kör szélén állva, széles vigyorral a képemen üvöltöttem a mellettem álló ős Hardcore fazon képébe, hogy „ezt nézd baaaaz, ez kurva nagy”. A hangulatot maximum csak árnyalni tudom, leírni nem. Iszonyat nagyot szólt az egész, és a koncert után lelkesen sorakoztunk a színpad előtt egy gyors kézfogásra, némi vállveregetésre, esetleg egy gyors közös fotóra, majd megcéloztuk a pultot, hogy egy jó sör mellett kicsit kidumáljuk az élményeket.
Becsületből, tisztességből azét még bekukkantottam az időközben erősen kiürülő félben lévő nézőtérre, hogy beleszagoljak a Suicidal Angels koncertjébe is, de kb. úgy hatott rám, mint egy jó szex után egy 1981-es pucér csajos falinaptár látványa. Konkrétan két perc után meguntam az egészet, és inkább távoztunk a tetthelyről, mintsem, hogy egy közepesen semmitmondó „fő műsorszám” emlékével koszoljuk össze ezt a remek estét. Ennyire erős cséphadarás után az “Öngyi Angyi” maximum a szódával elmegy jelzőre érdemes. Látványra még rendben is volt a dolog, de a lapos megszólalást ez semmi esetre sem írja felül. A Toxic Waltz többet érdemelt volna, az Angelus Apatrida remekül hozta a thrasht, a Dr. Living Dead pedig konkrétan mindent letarolt… Muszáj Őket újra látnom valahol.
Vérvizsla 2015.03.07.
Foto: Necrofaust
