A világ legszarabb rendezésében részesülhettünk. Tiszteletem annak a 3 darab- igen, három darab- biztonságinak aki végigmotozta azt a több ezer embert… Kicsit lassú, de alapos munkát végeztek- egyik srácnak még a gipszébe is belenéztek- Telt-múlt az idő, de a beengedés az eredetileg meghirdetett 7 órakor nem kezdődött meg. Fél óra múlva jöttek az első hí­rek, miszerint a zenekarok nem érkeztek meg időben, ezért van a csúszás, meg talán Mr. Corpsegrinder is elégedetlen valamelyik berendezéssel. Miközben a várakozók társadalmi és kulturális tevékenységek lebonyolí­tásával foglalatoskodtak, a kapuk továbbra is zárva maradtak. A jegyre kezdésnek 19óra van írva. Valóban, pontosan 7-kor a csarnok kitárta kapuit. De szép is lett volna… Ehelyett egy fél ajtót kinyitottak és engedték egyesével be az embereket a fent említett 3 biztonságihoz. 19.30 körül: Elkezdődik bent a Diablo. Ha valaki látta őket érdekelne milyen volt… Mi még bőven kint állunk.

Első koncert vége… A tömeg kezd dühös lenni, hisz a fél társaság a Cannibal Corpse-ra jött… A kinn maradt falunyi ember tömegesen, kórusba kezdte szidni a rendező édesanyját és adott neki állást egyből… Felcsendül a Corpse… Már látjuk a bejáratot…

Nagyjából a CC felénél: A jegyszedő érvényesíti a jegyem és végre kiüríthetem dinnyecsempészésre is alkalmas alhasam. Másfél-két óra az igen sok idő a tömegben összenyomva. A Cannibálok zenéje ideális nyugtatóként hatott, habár nem láttuk több mint a felét és a színpadi látványuk nem volt nagy szám, de „dallamaik” kellemesen hatottak ránk. Megjött a kedvünk az egészhez. Aki már látott Corpse koncertet, tisztában lehet vele, hogy teljesen mindegy, hány percnyit kapunk ebből a zenéből, az intenzitás végig ugyanaz marad. Gyakorlatilag egy kompakt energiabombát (mi mást) kaptunk ismét, akárcsak a hajón. Valószínűleg ők is érzik, hogy az előző, Kill album mennyire jól sikerült, mert a két nyitónótát rögtön arról válogatták. Egy ilyen hosszú életutat megjárt csapatnál igencsak nehéz úgy összeállítani a műsort, hogy minden albumról beleférjen valami, három lemez ki is maradt a szórásból, de viszonylag korrekt koncertprogramot kaptunk. Ha szereti valaki a Cannibal Corpse zenéjét, ha nem, az teljesen objektí­ven lemérhető, hogy ezek az emberek mindent tudnak a hangszerükről, ami ehhez a stí­lushoz szükséges. A mára megmaradt két alapí­tó tag, Alex Webster basszusgitáros és Paul Mazurkiewicz bizonyí­tották, hogy nem véletlenül váltak mára a stí­lus élő legendáivá.

Aztán jött Alexi és a Children Of Bodom. Részemről a 3-4 éve várt koncertet szerencsére végig láttam… Kímélve magunkat, sörünket – ami néha nem jött össze- hátulról, békében szemléltük őket. Alexi nőhetett volna 160 fölé… De ettől függetlenül kegyetlen nagyot zenéltek. A zenekar abszolút energikusan pörögte végig a bulit, üresjárat, felesleges manírok és komolykodás nélkül vették meg a közönséget kilóra. Janne még sörivás közben sem hanyagolta el a szólókat billentyűjén, Alexi pattogott és kb két sor erejéig hallottuk énekelni is. A srácok nagyon tudnak. Oda is vagyok értük. Sajnálom az előzményeket… Fel volt forrva az agyvizem, de elfeledtették velem: ezt köszönöm is!

Összegezve: A Bodom abszolút megérte egyedül is a koncertárat, de a Syma jófej volt, hogy a műsor felére nem engedett be minket… Az azért bosszant bevallom.

Hát így eset meg a nagy eset, amiért én a Symába többet nem megyek!

U.i.: Aki Scorpionsra megy, az vigyázzon! Lehet, hogy ott is hasonló sorban állás lesz!