Amikor leolvad az arcod… de élvezed! Testament koncerten jártunk

2019-08-31

2012.08.02. Ekkor volt az a nevezetes nap az életemben, ami csavart egy nagyot, az addig főleg progresszív és klasszikus rockot hallgató fejemen. Ekkor történt ugyanis, hogy úgy döntöttem lenézek a FEZEN fesztiválra egy napra, elvégre miért is ne? Nagyon a lineupot se tudtam, csak azt, hogy lent van egy csomó haver, hát akkor nehogy kimaradjak a mókából. Aztán olyan este nyolc környékén a nagyszínpadnál körülbelül 15 perc alatt szippantott be, egy addig általam csak elég felszínesen ismert stílus: a thrash metál. Azt a 2012-es Testament, Machine Head, brutalitást, azóta is az egyik legjobb koncertélményemként tartom számon, így aztán mikor kiderült, hogy van lehetőségem újra látni az előbbi bandát, épp csak az alfelemet nem ütögettem erőteljesen a földhöz a hirtelen feltörő endorfinmennyiségtől.

Szóval szerda este Kieron kollega és én olyan hét óra környékén bebattyogtunk a Barba Negra Trackbe, így pont lemaradva a kicsit talán túl korán kezdő Iron Reaganről(Ugye az a fránya munka…). No de sebaj, gyorsan feltankoltunk mindenféle kevésbé, és nem annyira kevésbé alkoholtartalmú italokból, és vártuk, hogy kezdje meg a (számunkra) bemelegítést a jövőre már 40! éves Moby Dick.

Schmiedl Tamásékat már elég sokszor volt szerencsém látni, és minden egyes alkalommal ugyanazt a színvonalat hozták élőben, mintha csak itthon indítottam volna el egy lemezüket. Ha emlékeim nem csalnak nem is ez az első alkalom, hogy a Testament őket kéri fel, hogy átmozgassák a közönséget, és meg is értem miért. Aki Magyarországon a thrash műfaj kedvelője, biztos, hogy találkozott a munkásságukkal, és biztos vagyok benne, hogy kedveli is. Ezt bizonyította a koncertet záró Keresztes vitéz előtti jelente is, amikor a színpadon vehették át az Áprilisban megjelent Terápia lemezért az aranylemezt.

Pár perccel fél kilenc után pedig eljött, amire mindenki várt, és nekikezdett a Testament! Itt az elején gyorsan lezajlott az egyetlen negatívum is az egész este folyamán, miszerint az első két a dal(Brotherhood of the Snake, The Pale King) borzasztóan szólt. Utólag is pacsi a technikusoknak, hogy ilyen hamar kompenzáltak, utána hangzás terén, már nem volt semmi probléma, csak azt sajnáltam kicsit, hogy így pont olyan két dal nem volt annyira élvezhető, ami nálam bármikor ráférne egy Testament best ofra. Innentől viszont nem volt megállás, a More than meets the Eye alatt elkezdődött az igazi zúzda, és nem is maradt abba a koncert végéig. Mondhatnám, hogy az este után nehezemre esik nem szuperlatívuszokban beszélni a banda minden tagjáról, de még ez is hazugság lenne, mert egyszerűen nem tudok. Chuck Billy olyan energiát sugárzott, ami szerintem három perc alatt ragadt át mindenkire. Külön tetszett, ahogy „léggitározott” a mikrofonnal minden szólónál, aztán mikor rájöttem, hogy ugyanúgy és (közel) ugyanolyan sebességgel fogja le a hangokat, mint Eric Peterson, vagy Alex Skolnick, akkor már azon gondolkodtam, hogy szólna, ha valaki felszaladna a színpadra, és belenyomna a kezébe valamit, amin tényleg vannak húrok. Ha pedig már a Peterson, Skolnick párosnál tartunk, kettőjüket szerintem bármelyik hasonló stílusban mozgó banda szívesen tudná a soraiban. Amit esetleg kicsit még sajnálhat, aki kilátogatott, az a nem teljesen kitöltött játékidő volt. Igaz csak 15 perccel lett rövidebb a koncert, mint ameddig tarthatott volna, de abba még pont belefért volna, mondjuk a Native Blood, és a F.E.A.R. Remélhetőleg jövőre már ezeket is meghallgathatjuk, hiszen Chuck Billy a jövő évi turnéra is ígért egy magyarországi látogatást.