Aki azért nem jött el a vasárnapi Sepultura koncertre, mert még mindig azon rágódik, hogy bezzeg régen mennyivel jobb volt minden, hogy Cavaleráékkal volt az igazi a zenekar, annak van egy rossz hírem: Hatalmas kapufás öngólt lőtt. Andreas Kisserék, az ős Sepu rajongók által még  mindig “új énekesként ” emlegetett Derrick Greennel jöttek, láttak és technikai KO-val kiütötték a Cavalera tesós Sepulturát. 
Az egész este egyébként, egy kinek a keményebb a …. zenéje versenyről szólt. Az előzenekarok sem kegyelmeztek a hallójáratoknak. A huszadik születésnapját ünneplő Goatwhore már a megjelenésével is stroke-ot okozott volna Szentpéteri Csilla művésznőnek. A mindent elsöprő és letaglózó  death metál zenéjükkel pedig kimaxolták a TRVE-ság indexet. A “halál-metált” kicsit technikásabban megközelítő Obscura vitt egy kis progresszív szint az estébe, mielőtt a brazil headliner belekezdett volna szűk két órás arcletépésébe.
 
Szerencsére az egész bulira jellemző volt a pontosság, így a meghirdetett fél tízes időpontban színpadra robbant a Sepultura.  Tették ezt úgy, mintha egy fiatal, lelkes zenekarról lenne szó, akik csak most kezdték a koncertezést és bizonyítani akarnának a közönségnek. Pedig Eloy Casagrande doboson kívül lassan az ötvenedik életévükbe lévő zenészekről van szó. Ha már a dobosról van szó, feltenném azt az egyszerű de velős kérdést: Hát ez meg mi a fa**om volt? Eloy tempója és technikája gyilkos. Nyilván le lehetne ezeket a dalokat egyszerűbben is dobolni, de az kit érdekelne? Így viszont az amúgy is mindig mozgó színpadon, ez még egy plusz szín, még egy pont amellett, hogy a Sepultura most él igazán. 


Derrick Greenről sem szabad megfeledkezni. Az amerikai énekes  megtehette volna, hogy elmegy egy gengszter rap bandába énekelni, hiszen bevallása szerint sosem állt tőle messze az a műfaj sem, de szerencsére úgy döntött, hogy tesz a megszokásokra, inkább belép a Sepulturába és a metál világ egyik legegyedibb frontemberévé válik. Mert Cavalera rajongók véleménye ide vagy oda, ha objektíven nézzük, a két méteres kosárlabdázó termetű úriember olyan erőt képvisel a színpadon ami utánozhatatlan. A mindig rövidnadrágban, ujjatlan trikóban ide-oda repkedő és üvöltő színes bőrű Green-t lehetetlen nem figyelni a színpadon. És igen, nagyon fontos, hogy egy fekete srácról beszélünk, mert ehhez a zenéhez az ő kiállása, mimikája, testjátéka csak még több pluszt ad. És az amúgy nehezen elképzelhető, fekete énekel a vad Sepulturában kombináció tökéletesen működik. 

A régi slágerek ugyanolyan pusztítóan szolnak, mint az új dalok. Minden a helyén van. A négy zenész a színpadon nem csak egyszerűen él, de virágzik is. A Sepultura jobb mint valaha. És noha a régi jó, a régi megbecsülendő, de a  Kisser-Cavalera párharc sok-nullára áll a gitáros javára.
Az ilyen őszinte és erős estékért éri meg leginkább ennek, a “valamilyen szer hatása alatt álló, mocskos sátánista beteg társadalomnak” a tagja lenni. Kár, hogy Szentpéteri művésznő nem volt jelen az estén, pedig nagyon sokan kíváncsiak lettek volna egy Roots zongora átiratra.. Tényleg.. Na majd talán legközelebb….

További képek IDE KATTINTVA!