Hogyan változik egy logisztikai rémálom egy majdnem tökéletes estévé,...

Már első körben is elég hosszúnak ígérkezett az este azok számára, aki November elsején úgy döntöttek, hogy a Dürer Kertben szándékoznak jóféle fémmuzsikát hallgatni, de a délután folyamán érkező hírek még ezt a késői hazajutást is húzták, nyújtották megállás nélkül. Történt ugyanis, hogy a négy fellépni vágyó zenekar: Ryujin, Eleine, Ensiferum, Pain az előző este tartott szófiai koncert után, a szigorított határellenőrzések miatt egyszerűen nem tudott eljutni Magyarországra. Először...

Megszólalt a világ összes hangja.. kétszer. The Winery Dogs...

Az a helyzet, hogy az úgynevezett szupergruppok tevékenysége nagyon ritkán tudja felkelteni az érdeklődésemet és az sem mellékes, hogy az ilyen jelzővel emlegetett produkcióknak sokszor több a füstje, mint a lángja. Márpedig a The Winery Dogs a szó legszorosabb értelmében vett szupergrupp, amit három olyan élő legenda, név szerint Richie Kotzen - gitáros / énekes (többek között Poison, Mr. Big), Billy Sheehan - basszusgitáros (többek között Steve Vai, David...

Kimért, steril, gót házibuli- The Sisters Of Mercy koncerten...

Heringparti, retró hangulat és egy professzionálisan előadott zenei szemfényvesztés. Címszavakban a tegnap esti The Sisters Of Mercy koncert. Andrew Eldritch kvázi egyszemélyes popkultusza negyven éve kikerülhetetlen a gót szubkultúrában, de nincs olyan „átlag” rockzenét szerető ember aki ne ismerné a TSOM nagy slágereit. Sőt mivel a Sláger Rádió és hasonszőrű tematikájú társai is orrvérzésig nyomták a Temple of Love-ot és a More-t, nem meglepő, hogy a tegnapi Dürer Kertes...

You wish that you were here alone- Pusztító vasárnap...

A kinti fényviszonyokkal együtt sötétedett a benti hangulat is.. Így lehetne röviden jellemezni a tegnapi Ultima Ratio Fest hangulati ívét a Barba Negrából. Vasárnap késő délutántól négy zenekar vette birtokába a Barba Negra Red Stage-et, hogy egy tempóban egyre lassuló, hangulatában pedig egyre sötétebb vizekre evező minifesztivált varázsoljanak, a Negra kb háromnegyedig megtelt közönségének. Negyed hét magasságában sétált a deszkákra a Harakiri For The Sky, hogy egy tempósabb, post-hc, black...

Minifesztivál Csepelen – Archaic, Terror, A.M.D., Biohazard, Remorse, Kreator,...

Alapvetően már július végén lezártam magamban az idei nyarat koncertek szempontjából. Nem is volt olyan banda, ami kifejezetten megmozgatta volna a fantáziámat, meg azért elég sok helyre jutottam el így is két hónap alatt, gondoltam az augusztus a pihenésé lehet. Ezek után érkezett az infó, hogy kedd este számomra irány a Barba Negra és nem is egy, nem is kettő, de rögtön hét! fellépés megtekintése. A délután folyamán nyakamba is...

Van amit tényleg csak a Depeche Mode tud…

Biztosan vannak páran akik ezt a beszámolót látva, olvasva felteszik majd a kérdést, hogy egy rock zenei média miért foglalkozik a Depeche Mode budapesti koncertjével? Mi köze lehet Dave Gahan-ék zenéjének a mi portálunk műfajához. Nos, rögtön a legelején leszögezném, hogy nagyon is sok. A Depeche Mode legalább akkora hatással volt a rock zenére, mint az a DM-re. Vitathatatlan tény, hogy a zenekar meghatározó hivatkozás az új-hullámos rock zenekarok...

200 percig zakatolt a nosztalgia vonat-Guns N’ Roses koncerten...

Nem mondom, hogy őszinte nyugalommal érkeztem meg tegnap a Puskásba, hogy megtekintsem a Guns N' Roses harminc év utáni visszatérését Magyarországra. Mert ugye azt a 2006-os, igazából csak Axl szóló Gunsja-ként aposztrofált bulit nem tekinteném igazi GnR koncertnek, ráadásul a főhős nyűgjei miatt ott felhalmozódott három és fél órás késéssel, a mai napig keserédes emlékként él bennem. Ugyan abban azért mertem reménykedni, hogy most ekkora csúszás nem lesz, de...

HU The rohadt jó este volt ez – The...

Amikor hétfő késő délután az időjárást előrejelző oldalakat bújtam, még gyanúsan úgy tűnt, hogy nem csak a nevében lesz Rumble of Thunder a The HU budapesti fellépése, így cseppet félve indultam el a Budapest Park felé. Szerencsére a vihar elkerülte Pest déli régióit, így kellemes 35 fokos kánikulában érkeztem meg a Park küzdőterére. Gyors frissítő szerzés után futottam össze Kieron kollégával, aki korábban már arról is felvilágosított, hogy előzenekar...

A precizitás magasiskolája- Rammstein koncerten voltunk

Felesleges lenne hosszú körmondatokban azt taglalni, hogy dalról dalra mit és hogyan csinált az elmúlt két napban a Rammstein. Felesleges lenne azért a számítógép klaviatúráját koptatni, hogy a már minden kolléga által leírt , amúgy teljesen valós, általános igazságokat ismételgessük. Felesleges lenne meggyőzni téged kedves olvasó, hogy miért kellett volna eljönnöd  valamelyik nap a Puskásba. Mert: ha nem voltál ott, azért mert Te nem éled a német indusztriál muzsikát,...

Amikor a lengyel ördögök és a svéd vikingek behajóztak...

Végre egy nagyszabású szabadtéri esemény, ahol nem erőltették a “(mini) fesztivál címkét”...pedig erre most tényleg teljes joggal ráaggathatták volna ezt a jelzőt. Egy nyári hétfő, két összehangolt színpad, bitang erős zenekarok a nemzetközi és a hazai felhozatalból, rengeteg metal arc, fülledt meleg, drága sör és minden ami a fesztiválozó életérzéshez kell, a beázott sátrakon, a hajnali napfényre ébredésen, és a lestrapált zuhanyzóknál sorbanálláson kívül. A délután ötórai, a felhozatalhoz mérten...

Friss hírek

Szédületeche show-t villantott a Depeche Mode az MVM Dome-ban

Miközben a legnagyobb stadionzenekarok egyre csak fogynak és nyugdíjba vonulnak, a Depeche Mode évtizedek óta stabil állócsillagnak számít az egyetemes popzenében. Ez idő alatt...

Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre

Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és...

Sonata Arctica koncert lesz ősszel Budapesten

A tavalyi buli után idén is visszatér Budapestre a finn metál csapat. Ráadásul velük tart a Gus G vezette Firewind is, illetve a Serious...

Ismét Budapestre jön a Cannibal Corpse

A H-Music Hungary elhozza Budapestre az év egyik legmocskosabb darálását. Október 11-én egy csomagban érkezi a Cannibal Corpse, a Municipal Waste, az Immolation és...

A Northlane megrengeti a Dürer Kertet

Az ausztrál metál formáció eddig hat sikeres nagylemezt jelentett meg – legutóbb 2022-ben az Obsidiant – dalaikkal pedig fáradhatatlanul turnéznak rendszeresen világszerte. Ennek köszönhetően...