A Paradise Lost mindig is metal színtér egyik legkiszámíthatatlanabb szereplője volt. A Draconian Times után kényelmesen kihozhattak volna pár zeneileg hasonló, kockázatmentes lemezt. Ennek pont az ellenkezőjét tették, bevállaltak egy akkor teljesen drasztikusnak ható irányváltást, kijöttek a One Second és a Host albumokkal. Sokan a Faith Divides Us – Death Unites Us című 2009-es lemezüket tartják a következő mérföldkőnek, amely tökéletesen ötvözte a korai évek gótikus doom hangulatát a Host éra dallamosságával. Ám mielőtt bárki azt gondolta volna, hogy az arany középúton haladnak majd tovább, a The Plague Within és Medusa lemezekkel vissza is kanyarodtak a Shades of God / Icon lemezek világához. Azóta a Paradise Lost egy újabb aranykorát éli. Korábban többször kritizálták a zenekar élő fellépéseit, az utóbbi turnékon ezen a téren is hatalmas fejlődés tapasztalható. Talán mert Waltteri Väyrynen dobos személyében egy húszas évei elejét „taposó” dobos került a zenekarba, esetleg azért, mert Nick Holmes ismét többet höröghet a magas énektémák mellett… Humel a Medusa lemezbemutató turnéjának colchester-i állomásán ült le beszélgetni Aaron Aedy gitárossal és Waltteri Väyrynen dobossal annak reményében, hogy ezekre a kérdésekre választ kap; illetve hogy a Host album március 16.-i újrakiadása kapcsán felelevenítse a Paradise Lost történetének egyik legvitatottabb időszakát.

A Medusa nagyon szép eredményeket ért el, több országban is befért az eladási listák első 10 helyezettje közé, illetve az év végi szakmai összesítések is kivétel nélkül nagyra értékelték a lemezt. Meglepett benneteket ez a pozitív fogadtatás?

Aaron: 30 éves zenei pályafutással a hátam mögött is nagyon megtisztelő ilyen eredményeket elérni. A közönség ma is fontosnak tartja a zenénket, és hogy őszinte legyek az évek múlásával bennünk is csak erősödött a zene iránti szeretet. Megtanultuk értékelni az elért sikereket, és ez az érzés a lemezeinkről is átjön.

Waltteri: Nagyon büszke vagyok rá, hogy a Medusa egy ilyen súlyos és kompromisszumoktól mentes lemez lett!

Ez volt az első lemezfelvételed a csapat tagjaként, milyen érzés volt belefolyni a kreatív munkába?

Waltteri: Minden percét élveztem! Minden teljesen természetesnek tűnt, nem volt görcsölés vagy idegeskedés, mintha nem is először dolgoztunk volna együtt. Nagyon hálás vagyok a többieknek, hihetetlenül megkönnyítették számomra a helyzetet, és Gomez-zel (Jaime Gomez Arellano, a lemez producere) is élmény volt együtt dolgozni!

Ha jól tudom Greg projektjébe, a Vallenfyre-be egy internetes válogatás útján kerültél be, erről mesélnél egy kicsit részletesebben?

Waltteri: Így van! Az előző dobosuk, Adrian (Erlandsson) idejét teljes mértékben kitöltötte az At The Gates, ezért Greg-nek új dobos után kellett nézni. Eredetileg csak pár koncertről volt szó. Láttam a Facebook-on egy hirdetést ezzel kapcsolatban, átküldtem neki pár videót, röviden így lettem a Vallenfyre tagja.

Még mindig Finnországban laksz?

Waltteri: Igen, mivel folyamatosan turnén vagyunk, és a próbákat is meg tudom onnan oldani nem jelent akadályt a távolság.

Aaron: Nem vagyunk egy rengeteget próbáló zenekar, a dalszerzést nagyrészt file-ok küldözgetésével szoktuk megoldani. A távolság tényleg nem akadály, én is 250 mérföldre lakom Greg-től. Waltteri egy kiváló dobos, ha tudja, milyen irányba induljon el egy dallal, önállóan kidolgozza a dobtémákat. Hogy őszinte legyek ő nem csak a zenekar legfiatalabb, hanem talán a legfelelősségteljesebb tagja is, hahaJ

A Medusa hangulatában visszatér a Shades of God / Icon lemezekhez, milyen érzés volt a mai technikai eszközök segítségével visszaidézni a pályafutásotoknak egy évtizedekkel korábbi időszakát? Egyáltalán mennyire használjátok a legújabb stúdiótechnikát?

Aaron: Ugyan mindent digitálisan veszünk már fel, a mai napig a tradicionális lemezfelvétel hívei vagyunk. A gitárhangzáshoz utólag nem nyúlunk hozzá, nincs javítgatás, minden úgy szól a lemezen, ahogy azt a próbateremben kidolgoztuk. A dobot is élőben vesszük fel, semmit nem helyettesítünk samplerekkel… Gomez nem csak kiváló producer, hatalmas dobos is egyben! A felvétel első két napja azzal ment el, hogy a dobokat megfelelően bemikrofonozzák, a lehető legtermészetesebb élő hangzást akarták kihozni a cuccból. Nekünk ez a módszer jött be.

Waltteri: Ha belehallgatsz a mai metal lemezekbe, a legtöbb ugyanúgy szól, mivel ugyanazokkal a dobmintákkal és hangzásokkal dolgoznak. Mi semmiképp nem szerettünk volna beállni a sorba.

Aaron: Szerintem a közönségünk nagyra értikeli a minket jellemző természetes és élő hangzást, mi ugyanúgy fontosnak tartjuk, hogy a lemezeinknek legyen egyénisége!

Már többször szóba hoztátok Gomez-t, és hogy mennyire jól ment vele a munka. Milyen tulajdonságok jellemeznek egy olyan producert, aki a legtöbbet kihozza belőletek?

Aaron: Egy jó producer sokat tud a zenénkről. Ez szerintem a legfontosabb. Gomez nagyon régóta szereti a Paradise Lost-ot, megérti, miről szól a műfaj, és rengeteget tud arról a hangzásról, amit el akarunk érni. Ha egy 1958-as erősítő hangzását kerestük, akkor előásott nekünk egy 1958-as erősítőt, és nem egy hangzásmintával akarta pótolni. Nagyon fontos, hogy egy adott producer hogyan áll a munkához, hogy mennyire elkötelezett.

A zenehallgatási szokásokban tapasztalható változásokat mennyire veszitek figyelembe a felvétel során?

Aaron: A rock és a metal még küzd az általános trendek ellen. A digitális zeneszolgáltatók miatt a legtöbb lemezen a hangerő lett a lényeg, ami az arányos megszólalás kárára megy… A klasszikus rockzene esetében a közönség a mai napig értékeli a természetes hangzást. Én is folyamatosan veszem a kedvenc lemezeim újramasterelt verzióit bakeliten. A masterelés régen egy külön művészi ág volt, nem csak egy csatlakozó, amit rákötsz egy laptopra…

Ha már témánál vagyunk, március 16.-án jön majd ki a Host lemez újramasterelt változata. Mit várhatunk ettől a verziótól?

Aaron: A Host lemezen a dalok egy kifejezetten pop-os hangzást kaptak. Élőben ugyanezek a dalok sokkal erőteljesebbek, amikor megszólal a gitár, szinte gyomron vág! Ezt a fajta dinamikát hiányoltuk az eredeti kiadásból. A zenének kifejezetten jót tesz, ha van egyfajta hullámvasút jellege, hogy a hallgató érdeklődését is folyamatos fenntartsa.

Hogyan tudnád a Host újrakiadását összehasonlítani az eddigi újramasterelt lemezeitekkel?

Aaron: Minden attól függ, mennyi mozgásteret engednek az eredeti felvételek. A Host esetében csak a mesterszalaggal dolgozhattunk, nem álltak rendelkezésre a különböző sávok. A kilencvenes években rengeteg anyag hangzását optimalizálták nagylemezre, emiatt a CD-k nem szólaltak meg olyan jól. Aztán a szakma megtanulta a CD-ket is ugyanolyan jól kezelni. Most érdemes a korábbi lemezeket újramasterizálni, mivel a mai technikai háttérrel egy jó hangmérnök minden formátumból képes a maximumot kihozni. Ezért szeretem a gyermekkori kedvenceimet újra beszerezni, egyszerűen jobban szólnak!

Mekkora lemezgyűjteményed van? Megtartottad az eredeti kiadásokat is?

Aaron: Sajnos nem, egy áradás áldozatává vált a gyűjteményem… Mostanában kaptam rá ismét a nagylemezek vásárlására.

Mennyire gondolkodtok még mindig nagylemezformátumban egy újabb album felvétele során?

Aaron: Teljes mértékben! Gyermekkorom óta csak A és B oldalban tudok gondolkodni, ez pedig meghatározó a dalsorrend kialakításában. Emlékszem, hányszor futottam bele régen abba a klasszikus hibába, hogy a lemezboltban belehallgattam az első pár dalba, megvettem a lemezt, és csak otthon derült ki, hogy az utolsó öt dal egy rakás szar, hahaJ Próbálunk egy új lemeznél mindig valami erős nyitódalt találni a két oldalnak, és sosem sűrítjük össze a gyors dalokat a lemez elején. Próbáljuk a különböző tempójú és hangulatú dalokat vegyíteni.

Mikor kezd bennetek tudatosulni egy újabb lemez irányvonala? Még a dalszerzés megkezdése előtt megbeszélitek, hogy milyen irányba fogtok indulni?

Aaron: Nem szoktunk előre tervezni, ebből a szempontból egy nagyon spontán zenekar vagyunk. Még az első hat dal megszületése után sem lehet nálunk tudni, hogy a következő hat dal milyen lesz, minden attól függ, hogyan keltünk fel aznap reggel. Ha minden alkalommal egy újabb Draconian Times elkészítése lenne a cél, már rég feloszlottunk volna… Kreatív szempontból nagyon fontos, hogy sodródj az árral, hogy ne próbálj erőlködni, úgyis az érzelmeid lesznek a legnagyobb hatással a zenédre.

Milyen érzelmekre emlékszel a Host megszületésével kapcsolatban?

Aaron: Az Icon és a Draconian Times idejében egyszerűen túlhajszoltuk magunkat… Sokkal többet turnéztunk, mint amennyit kellett volna. Ez az oka annak, hogy a One Second és a Host irányába indultunk el zeneileg. Nekünk kellett valami más, valami új, besokalltunk attól a zenétől, amivel akkor már négy éve megállás nélkül turnéztunk. Ha azért kezdesz el zenét szerezni, hogy más emberek elvárásainak megfelelj, vesztettél. A zeneszerzés elsődleges célja, hogy a zeneszerzőt szórakoztassa! A közönség egyből kiszúrja, ha a zenéd nem őszinte. Hallgass az ösztöneidre! Ha őszinte vagy, és a zenéd tetszik a közönségnek, nyertél. Ha nem, még mindig elmondhatod, hogy a büszke vagy a munkádra.

Mennyire követitek figyelemmel egy-egy új dal kiadásakor a közönség reakcióit? Szoktátok például a YouTube-on olvasni a megjegyzéseket?

Aaron: Nem töltünk órákat a gép előtt, de azért mindig ránézünk. Fontos észben tartani, hogy nem húzhatod fel magad! Mindenkinek joga van a véleményalkotáshoz. Talán abban kellene fejlődnünk, hogy ha valamiről pozitívan gondolkodunk, azt ugyanolyan lelkesedéssel osszuk meg a világgal, mint a negatív élményeinket!

Pár európai és dél-amerikai koncerten kívül nem lehet sokat tudni a 2018-as terveitekről, történt ezzel kapcsolatban változás?

Aaron: December végéig tele vagyunk tervekkel. A fesztiválszezon mostanra kitolódott egészen április elejétől a nyár végéig. Idén fellépünk majd jó pár fesztiválon, ősszel pedig folytatjuk a lemezbemutató turnét.

A fesztiválokat vagy a saját koncerteket szeretitek jobban?

Aaron: Minden a közönségtől függ, én bárhol szívesen játszom! A két legemlékezetesebb fellépés az életemben az 1995-ös Dynamo fesztivál, illetve egy svéd uszodában tartott 1992-es koncert. Az előbbit 130 ezer ember, az utóbbit 50 ember látta. Mindkét alkalommal valami félelmetes volt a kölcsönhatás a zenekar és a közönség között! Az egyetlen negatív dolog a fesztiválokkal kapcsolatban az, hogy az időnk nagy részét reptereken töltjük. Ne érts félre, nem panaszkodni akarok, hihetetlenül boldog vagyok, hogy idáig juthattam az életben, de egy turnébuszban utazni, ott sörözni és dumálni mégiscsak klasszisokkal jobb érzés, mint egy reptéren várakozni.

Milyen szempontok alapján állítjátok össze a koncertprogramokat? 15 lemeznyi anyagból nem lehet egyszerű válogatni…

Aaron: Ebből a szempontból külön öröm, hogy Waltteri csatlakozott hozzánk! Rengeteg ötlettel áll elő, legtöbbször olyanokkal, ami miatt azonnal lehurrogjuk, hahaJ

Waltteri: Szeretjük variálni a programot, talán öt olyan dal van, amit többször cserélgetünk.

Aaron: Számunkra is fontos, hogy ne unjunk meg egy turnét. Régebben volt, hogy 6 héten keresztül ugyanazokat a dalokat játszottuk…

Egy belga koncerten eljátszottátok a komplett Gothic albumot, erre miért pont Belgiumban került sor, miért nem hazai pályán? Tényleg egyszeri alkalom volt?

Aaron: Volt pár dal, amit a koncert miatt kellett újra betanulnunk, ebből a szempontból mindenképp hatalmas élmény volt! Pár dalt azóta rendszeresen elő szoktunk venni. A Dead Emotions kiváló példa, hajlamosak vagyunk elfeledkezni, mennyire élvezetes bizonyos dalokat játszani. Van persze pár olyan is, amit meg nem, ott van például a  személyes „kedvencem”, a Falling Forever, hahaJ Hogy őszinte legyek nem tervezünk hasonló fellépéseket, nem szeretnénk az a zenekar lenni, akik csak a klasszikussá vált lemezekről játszik. A Draconian Times turnét is azért vállaltuk be, mert nem azon keresztül terveztük ismét felfuttatni a zenekart. Az In Requiem és Tragic Idol lemezekkel eleve nagyon sikeres turnékon voltunk már túl.

Melyik lenne az a Paradise Lost lemez, amit legszívesebben játszanátok el az elejétől a végéig? Van személyes kedvencetek?

Aaron: Bármelyiket! Talán a One Second az, amelyikről a legkevesebbet játszunk mostanában, azt választanám.

Waltteri: Faith Divides Us – Death Unites Us, a kedvenc Paradise Lost lemezem!

Kapcsolódó linkek:

www.paradiselost.co.uk
www.facebook.com/paradiselostofficial
www.nuclearblast.de/paradiselost

A Host album előrendelhető:

http://nblast.de/ParadiseLostHostNB

A cikkben látható fotókat Mandalov Péter készítette. Köszönet érte!