A Halestorm-ba teljesen véletlenül botlottam bele a Strange Case albumukat bemutató turnén. Első hallásra megfogtak, azóta heti rendszerességgel megfordul valamelyik albumuk a lejátszómban. A banda augusztusban első alkalommal Magyarországra is ellátogat, a Szigeten lépnek majd fel. Az alábbiakban a turné egyik korai koncertjének beszámolóját olvashatjátok, ezt sikerült kiegészíteni Lzzy pár kérdésre adott rövid válaszával.

halestorm3 20150327A norwich-i UEA-ben volt szerencsém a zenekarhoz, a helyszín egy 1500 fős egyetemi klub ami általában teltházzal fogadja a Kelet-Angliát érintő turnékat. Mivel az első koncertekhez a Nothing More még nem csatlakozott, a helyi The Fallen State nyitotta az estet. Lendületes hard rockot toltak, megvan bennük a tűz és a lelkesedés, ha sikerül az első albumukra fogós dallamokat összerakni tovább bővíthetik a már meglévő helyi bázist.

A ditroit-i Wilson nem viccelt, az első pillanattól fogva nyilvánvalóvá tették, hogy komoly tervekkel jöttek Európába. Az énekes Chad Nicefield mgabiztosan vezényelte le a built, a klasszikus rockkoncerten bevethető összes szórakoztató elemet sikeresen csatasorba állította. Ugyan a saját szerzeményeikkel a legtöbben most találkozhattak először, a Nazareth klasszikus Hair of the Dog feldolgozását egy emberként énekelte vele a nagyérdemű.

A Halestorm mostani turnéja a harmadik album felvezetéséről halestorm4 20150327szól, mivel az anyag majdnem harmada már elérhetővé vált az előrendelések miatt, nagyjából ki lehetett találni mire lehet számítani. A jelenlegi felállás már több mint egy évtizedes közös munkát tudhat maga mögött, értenek hozzá hogyan rakjanak össze olyan setlisteket, amik okosan felépítetve teremtenek hatalmas hangulatot. A Mz. Hyde – It’s not you – Freak like me hármassal nyitott a csapat, papíron telitalálat, gyakorlatban kicsit döcögősre sikerült a kezdés. A hangmérnök az átszerelés alatt komolyan rákönyökölhetett a keverőpultra, mivel az előzenekarok alatti bivalyerős és kiegyensúlyozott hangzás helyett az első percekben túlvezérelt basszust és harmatgyenge, kásás gitárhangzást kaptunk. A második szám végére sikerült a korábbi beállításokhoz visszatalálni, illetve ezeket megtartani a koncert végéig. Az Amen volt az első friss szerzemény amit hallhattunk, igazi koncertfavorit lesz belőle. Fogós, egyszerű, lüktet. A zenészeken látni lehetett, hogy már hiányolták az új saját szerzeményeket a műsorból. Lzzy tíz centis sarkakon ugrált, Joe arcán hatalmas volt a vigyor, magabiztosan uralta a színpad bal szélét, Arejay pedig még magához képest is hatalmas erővel ütötte a dobokat a lehető legteátrálisabb mozdulatok kíséretében. A szokott módon a basszusgitáros Josh Smith volt a társaság legvisszafogottabb tagja, egy-egy lépés volt a maximum tőle, nagyrészt a játékkal volt elfoglalva. Azzal viszont nem volt gond.

Az Apocalyptic került ki első kislemezként az új albumról, elég meglepő választásnak gondoltam, nem az a dallamvilág ami egyből megfogja a hallgatót. Élőben viszont nagyon sütött, az a szenvedély ami a szövegét jellemzi tökéletesen átjött a színpadról. A Rock Show igazi koncertfavorit, az a tipikusan együtténeklős szerzemény ami az arénarock hőskorát idézi vissza. A Break In és a Familiar Taste of Poision kombinálása tette fel az i-re a pontot, Lzzy minden erőlködés nélkül vitte a hátán a produkciót akár egy szál zongora kíséretében is.

Arejay percei következtek, dobszólója a műsor állandó része. A srác eljárhatott Lars Ulrich hogyan váljunk frontemberré a dobok mögül előadássorozatára, mindent megtesz azért, hogy rá is legalább annyira figyeljenek mint a mikrofon előtt álló nővérére.  A dolog szépsége az, hogy a műsor nem megy a teljesítmény rovására, hatalmas volt amit az este során összedobolt.

A főműsor a Love Bites és a Misery kettősével ért véget, a hangulat második tetőfokán. A ráadásban egy lazább új dal-t, az I Like It Heavy-t és a szintén könnyed Here’s To Us-t kaptuk amolyan levezetőnek.

Lehet hogy megoszlanak a vélemények arról, mit jelent ma egy Grammy a rockzene világában. Lehet azon is vitatkozni hogy ki mennyire érdemelten kapja meg. Véleményem szerint teljesen feleslegesen. Menjetek, nézzétek meg a Szigeten a zenekart, ahogy a dolog kinéz ők négyen nem terveznek lassítani a tempón a következő évtizedekben és a hard rock vonalon komoly tényezővé kívánnak válni.

Az új album és az európai koncertek kapcsán tettem fel kérdéseimet Lzzy-nek, az interjú készítésének időpontjában a magyarországi koncertről hivatalosan még nyilatkozhatott a zenekar, a Szigetes koncertet azóta hivatalosan is bejelentették.

Túl vagytok a turné első szakaszán, bejártátok Írországot és az Egyesült Királyságot, hogy éreztétek magatokat ezeken koncerteken?

Mindig hatalmas élmény átjönni Európába és szétrúgni a ház oldalát veletek, mivel ez volt az első turnénk Írországban, még  kultúra tekintetében is sikerült új élményekkel gazdagodni.

Az Into The Wild Life albumotok április elején jelenik meg, ezen a turnén már játszotok pár új szerzeményt róla. Milyen érzés az új anyagot játszani? A közönségtől milyenek a reakciók?

Hihetetlenül izgalmas az új anyaggal kiállni. A lemez pontos lenyomata lesz az életünk jelenlegi szakaszának, nagyon jó érzés ezt megosztani másokkal.

A harmadik albumokat általában különleges jelentőségű anyagokként kezelik, hatalmas várakozás és elvárás előzi meg őket, ti éreztetek bármi extra nyomást magatokon? Volt ennek bármi hatása a zene megírásának folyamatára?

Személy szerint? Az égvilágon semmi! A zene megírása és felvétele is felszabadító érzés volt. Az életemben elérkeztem egy olyan szakaszhoz, amikor teljesen kényelmes nem megfelelni semmiféle elvárásának. A lényeg annyi, hogy egy olyan albumot akartunk csinálni ami tetszik nekünk, a többi pedig majd lazán adja magát…

Az eddig hallottak alapján egy keményebb albumot várok mint a Strange Case, tényleg megmutatjátok a vadabb oldalatokat ahogy a cím is sugallja? Van valami központi gondolat ami köré felépítettétek a dalszövegeket?

Attól függ értesz kemény alatt. Ezzel a lemezzel visszakanyarodtunk a gyökereinkhez, van egy súlyosabb jellege zeneileg és szövegileg egyaránt. Két alapvető téma jellemzi a szövegeket, a bátorság és a szerepvállalás.Mégpedig azért, mert mi pontosan ezt a két értéket tettük hozzá a lemezhez.

Úgy tudom a felvételek során leginkább a zenétek élőben tapasztalható erejét akartátok megfogni, mit csináltatok most másképp mint az előző album, vagy a ReAniMate2 esetében?

Teljesen másképp álltunk a felvételekhez mint bármelyik korábbi album esetében. Élőben vettük fel a dalokat, az utómunkálatok során csak pár zongorabetétet, gitárszólót és éneksávot kevertünk ezekre az alapokra. Négyünkön kívül senki nem volt jelen a felvételeknél, a számokat elejétől a végéig játszottuk egészen addig, amíg nem sikerült teljesen azonos hullámhosszra kerülni. Próbáltuk a zene emberi oldalát elcsípni, a hangulatot szerettük volna rögzíteni, nem az volt a cél hogy minden hang tökéletesen a helyén legyen.

Kicsit elkanyarodva az új albumtól, milyen érzés volt megnyerni a Grammy-t? Egyáltalán menniyre tartjátok fontosnak ezt a fajta elismerést?

A mai napig elmosolyodok és felnevetek ha csak a pillanatra gondolok… Álmunkba sem mertünk arra gondolni hogy megnyerhetjük. Hatalmas szakmai megtiszteltetés az akadémia részéről, és ugyanúgy hatalmas személyes diadal ez a négyünk szempontjából. 12 éve zenélünk együtt ugyanabban a felállásban, ez a Grammy nagyon fontos mérföldkő volt számunkra zenekarként és baráti társaságként egyaránt.

Wendy meghívására tavaly felvették a “Straight Through the Heart” dalt a This Is Your Life című Ronnie James Dio emlékalbumra. Ez is egyfajta szakmai elismerés lehetett, milyen érzés volt csatlakozni ehhez a projekthez? Hogy érezted magad az emlékkoncerten?

A dolog legcsodálatosabb része talán az volt, hogy kapcsolatba kerülhettünk azokkal a személyekkel, akiket Ronnie munkássága megérintett. A résztvevők eldobtak mindent, amin éppen dolgoztak ahogy Wendy felkérése megérkezett. Mindenki folyamatosan sztorizgatott, zseniális történeteket hallottam Ronnie-ról. Hatalmas megtiszteltetés volt.

Elég komolyan veszitek a turnézást, az időtök nagy részében úton vagytok. Hogy érzitek magatokat az úton? Mivel töltitek az időt a koncertek közötti szabadidőben?

A turnéélet számomra teljesen természetes. Nem vagyok házas, nincsenek gyerekeim, nincs otthon háziállatom amiről gondoskodnom kellene. Két turné között otthon töltöm az időm, a barátaimmal lógok, szórakozom, feltöltődök a következő turnéra. A zenén kívül van egy divatvállalkozásom, a Scissor Happy by LZZY Hale. Szóval nincs időm unatkozni.

A jelenlegi turnédátumok lefedik Európát és Észak-Amerikát, mik a további tervek?

További koncertek és még több kaland!

Milyen terveitek vannak Közép-Kelet Európával? Láthatunk benneteket élőben lassan arrafelé is?

Biztos vagyok benne. Ez a vihar (Storm) megállíthatatlan!

A ReAniMate EP-k alapján sokféle zenét hallgattok, van valami közös kedvenc amit mindannyian szívesen hallgattok ezen a turnén?

Most éppen a Mastodon “Once more around the sun” lemezének a megszállottjai vagyunk, illetve a Hozier lemez is komoly kedvenc. Nagyon szeretek Sabbath-at is hallgatni… furcsa módon mosolyt csalnak az arcomra!

Mi jelenleg az az öt album amit a legszívesebben hallgatsz?

Black Sabbath: Heaven&Hell

Tom Petty: Wildflowers

Skid Row: Slave To The Grind

Cinderella: Night Songs

Judas Priest: British Steel