Február 17-én olyan szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy egy hosszabb lélegzetvételű interjút készíthettünk, Billy Sheehannel, a The Winery Dogs  és a Mr. Big basszusgitárosával, a pesti WD koncert előtt. Hatalmas élmény volt, amit alább olvashattok.

 

RockVilág: Üdv Billy! Először is nagyon örülünk, hogy itt vagy és megtiszteltetésnek érzem, hogy beszélhetünk.

Billy Sheehan: Helló, köszi szépen, én is örülök, hogy itt lehetek.

RV: Nem is olyan rég jött ki az új The Winery Dogs korong, melyet jelenleg visztek világkörüli turnéra. Eddig hogy megy a turné?

BS: Zseniálisan. Majdnem az összes eddigi koncert teltházas volt. Róma, Párizs, az összes angliai és spanyolországi buli. Épp úgy, mint a ma esti koncert nálatok, Budapesten. Úgy hallottam, a soron következő koncertekre is elkelt az összes jegy, szóval eléggé jól állnak a dolgok a Dogs háza táján.

RV: Azért ez elég király!
BS: Igen, és hálásak is vagyunk a közönségnek, a rajongóinknak. Nagyon barátságosak velünk mindenütt és viszonzásképp igyekszünk a legjobb formánkat adni a színpadon.

RV: Igen. Ez abszolút látszik is rajtatok. Egyébként mikor értetek át Európába?

BS: Húú, január 27-én érkeztünk. Február végéig Európában vagyunk, aztán lesz egy hónap szabadidő. Szusszanunk egyet, majd áprilistól mindenfelé megyünk: Észak-Amerika, Dél-Amerika, Japán, megpróbálunk eljutni Ausztráliába és talán hozzátok is visszajutunk a nem túl távoli jövőben.

RV: Ezt kiváltképp jó hallani. Elmondásod alapján azért eléggé kimerítőnek tűnik egy ilyen turné.

BS: Ami azt illeti, van egy csodálatos turnébuszunk, ami olyannyira megkönnyíti az ember életét, hogy akár 2 évig is tudnék folyamatosan koncertezni ilyen körülmények között. Sőt, egy életen át tudnék koncertezni. (nevet) Tényleg remek. Egy tágas busz, ami még tiszta is. Van egy jó fej sofőrünk, a bulik fantasztikusak, az emberek barátságosak, szóval egy rossz szavam sem lehet. Ilyen környezetben egyáltalán nem fáradok ki. Sőt, még több bulit akarok.
sheehaninterju

RV: És mit csinálsz, amikor esetleg nincs buli? Elmész esetleg várost nézni vagy találsz más elfoglaltságot?

BS: Olyankor igazából gyakorlok. (nevet)

RV: Igen, megelőztél. Ez lett volna a következő kérdésem. (nevet) Gondolom, nem kell azért annyira szigorúan venned a gyakorlást, hiszen a rengeteg buli szinten tartja a tudásodat, akár még hozzá is tesz.

BS: Hát én még most is baromi sokat gyakorlok. Elvagyok. Itt vagyok az öltözőben pár órája. Ötletelek, próbálok valami újat kitalálni. Mindig van, hová fejlődni. Amikor pedig nem basszusgitározom, általában az iTunes gyűjteményemet bővítem, szóval nálam minden a zenéről szól és nem is nagyon érdekel más. Jó, ennem azért kell, meg néha jól jön egy pohár bor (nevet), de tulajdonképpen tényleg a zenének szentelem az életem.

RV: Zseniális. És milyen zenéket hallgatsz, ha szabad kérdeznem?

BS: Huh. Mindent. De tényleg…mindent. A hatvanas évek garázsrockjától a lounge, jazz zenéken át a klasszikusig akármit, de van egy olyan mániám, hogy vadászom a világ minden zugában létező „borzasztó” zenékre. (nevet) Bátran állítom, hogy rendelkezem a világ összes legrosszabb zenéjével. Zseniális.

RV: Mondanál egyet?

BS: Persze. Johnny „Bowtie” Barstow. Egyszer hallanod kell őt énekelni. Abszolút katasztrófa.

RV: Biztos, hogy rá fogok keresni.
Szóval, bizton állíthatjuk, hogy rocksztárok vagytok és érdekelne hogy…

BS: Azt mondtad rocksztárok?

RV: Igen, de csakis pozitív értelemben.

BS: Huhh, akkor megnyugodtam. Én inkább a zenész kifejezést preferálom. A rocksztárság egy kamu dolog. Olyanok, mintha egy más bolygóról érkeztek volna. Totál más világ. Én ugyanolyan ember vagyok, mint te. Cipelem a bőröndömet, dolgozom, kiviszem a szemetet, pucolom a wc-t, szóval…

RV: Igen, értelek. Viszont azt tényleg bátran állíthatjuk, hogy zenészek, rajongók millióit inspiráljátok. Emiatt muszáj megkérdeznem, milyen érzés egy ilyen szupergruppban játszani? Végtére is, van egy Richie Kotzen, egy Mike Portnoy és Jómagad. Nem mindennapi formáció ez. Mégis milyen érzés ilyen kiváló emberekkel együtt zenélni?

BS: Először is nagyon örülök, hogy ennyi embert képesek vagyunk inspirálni. Mindig jó ezt hallani. Másodjára pedig azt kell mondjam, olyan, mintha egy tök jó zenekarban játszanál. Mindhárman nagyon jó barátok vagyunk. Pont olyan, mint amikor a gimiben összehozol a haverjaiddal egy zenekart. Tényleg ugyanaz, csak ez máshogy jön le külső szemmel, mert mindenkinek van egy háttere. Ismerik Richie-t, Mike-ot és ismernek engem. Mindhárman megfordultunk erre-arra, viszont köztünk ez tényleg olyan, mintha a gimiben zenélnél a haverokkal. Érted. Játszottam Richie-vel korábban, és tudtam, hogy jó zenész. Majd találkoztam Mike-kal, és kitaláltuk hárman, hogy kéne valamit alkotni. Mit ad Isten? Itt vagyunk. Igazán élvezzük a közös zenélést. Rengeteg helyre eljutunk. Játszunk Japánban, Koreában, Dél-Amerikában, most végre Budapesten is.

RV: Na igen. Remélem, lesz még ilyesmi megmozdulás.

BS: Remélem én is. Igazából oda megyünk, ahová lekötnek minket. Nem a mi döntésünk, hanem a promóteré. A menedzserünk viszont mindent megtesz annak érdekében, hogy sok jó koncertet adhassunk.

RV: Ha már így a turnéról és a zenélésről beszélünk, tudnál esetleg bármilyen tanácsot adni feltörekvő zenészeknek? Én például dobolok, és kifejezetten érdekelnek az ilyesmi fortélyok. Miként vágjon bele az ember egy ilyen turnéba? Hogyan csinálja meg magának a karriert?

BS: Koncertezzenek! Koncertezzenek, amilyen gyakran csak tudnak! A mai napig a leghatalmasabb, legsikeresebb bandák a kezdeti időkben feldolgozásokat játszottak. Van Halen, The Beatles, AC/DC. Hendrix az első koncertjén más előadók dalait játszotta. Megvan az első Beatles demo az iTunes-omon. 24 dal van rajta. Találd ki, hány saját dal van rajta! 24 dalból hány saját?

RV: Egy se?

BS: Pontosan, ahogy mondod. Egy se. (nevet)

RV: Gondolom emiatt lesz zenész a zenész. Ihletet merít a rá nagy hatással levő zenekaroktól és ez segít kialakítani egy önálló stílust.
sheehaninti

BS: Így van. Én is feldolgozás zenekarban kezdtem. Adott egy kezdőlökést. Mivel alapból olyan dalokat játszol, melyek slágernek számítanak, emiatt képes lehetsz integrálni ezt a hozzáállást a saját dalaid elkészítésébe, ergo automatikusan egy jól megírt, kidolgozott dalt kapsz eredményül. Nekem ez jött be. Ha be tudsz futni anélkül, hogy az általam elmondottakat kihagyod és egyből a saját dalokkal kezded, azt mondom: Fantasztikus, nagyon örülök. Én ugyan nem tudom, bárkinek is sikerült-e ez már valaha. Nem rég fejeztem be a Van Halen Rising c. könyvet. Abban is felcsendülnek a korábban említettek.

RV: Na ez pont egybefügg a következő kérdésemmel. Szerinted szükséges a zeneiskola ahhoz, hogy sikeres zenei karriert mondhassunk magunkévá? Úgy értem, rendesen elmenni iskolába, megtanulni a zene csínját-bínját vagy lehet ezt érzésből is csinálni?

BS: Hendrix tanult?

RV: Valószínűleg nem.

BS: Én nem tudok kottát olvasni. Ott hagytam a főiskolát is az utolsó évben. Eddie Van Halen például járt egy darabig tanárhoz, de nem sokat.
Lemezek százain játszottam, de kottát körülbelül kétszer, ha láttam. De még azokat se használtuk. Csak úgy ott voltak tájékoztató jelleggel. Még Steve Vai-jal való munkám során sem volt rá szükség. Mindent lehallgattam.

RV: Csak azért kérdeztem, mert láttam pár online videó kurzust, workshopot, melyeken részt veszel. Mint például, amikor Ray Luzier dobos dvd-jét forgattátok, több részlet is volt a videón, ahol a zenélés magasiskoláját mutatjátok be.

BS: Na igen. Ray jó barátom. Tény, hogy Ő képzett zenész. Volt rezesbandában a főiskolai évek alatt, mára már ugye a Kornban játszik. Tehát az igaz, hogy nem árt, ha megtanulsz ezt-azt. Fontosnak tartom. Viszont néha azt látom, hogy az emberek elfelejtik észrevenni, miről is szól valójában a zene. Az, hogy ülsz és magolod a zeneelméletet, nem tesz rosszat, de valójában sokkal fontosabb és értékesebb az, amikor kiállsz a színpadra és zenélsz.
Nagyon sok zenészt ismerek, akik beleásták magukat az elméletbe. Példának okáért vegyük Tony MacAlpine-t. Lepengetsz neki egy hangot és megmondja, mi az. Milyen skála ez? Egyből rávágja, milyen skála az. Tehát nyilván jó az, ha ismered az elméletet, de én inkább a feelingre megyek rá.
Ott van például Dennis Chambers. Semennyi kottát nem olvas.
Zenéltem Vinnie Colaiutával. Dug Pinnick, Yngwie Malmsteen, Vinnie és én. A Van Halen Tribute lemezre vettük fel a Light Up The Sky-t. Megérkezik Vinnie és kérdi tőlünk: – Melyik dalt játszuk? – A Light-ot. Válaszoltam. Azt mondja, életében nem hallotta még a dalt. Na most azt képzeld el, hogy egyszer lejátszottuk neki és…

RV: Megtanulta.

BS: Megtanulta. Beült a dobokhoz és feljátszotta. Nem volt kotta, nem volt semmi jegyzet. Meghallgatta és kész.

RV: Az nem semmi.

BS: Dennis Chambers is így csinálja.

RV: Igen. Dennis olykor földönkívüli módon dobol.

BS: Dennis a legjobb zenész, akit ismerek. Bármilyen hangszeren.

RV: Nos, hát szakmázás után térjünk vissza kicsit a Dogsra. Nagyjából milyen korosztály jár el Winery Dogs koncertre? Gondolom, a tinédzserektől egészen az idősebb generációig sok mindenki megfordul egy bulin.

BS: Igen, abszolút. Szerintem 3-4 generáció biztosan megfordul a koncerteken. A fiataloktól egészen az őszülő rockerekig. (nevet) Sokszor kapunk leveleket, melyekben a szülők írják, hogy a gyereknek mennyire tetszett a zenekar, vagy a fiatalok írják, hogy a szülőknek mennyire tetszett. Meglepő és nagyon felemelő érzés.

RV: Na, akkor ebből kifolyólag jöjjön egy poénkérdés. Volt már rá precedens, hogy feldobtak nektek a színpadra mindenféle érdekességet? Értem ez alatt mondjuk a melltartót, vagy bugyit, vagy akármit.

BS: Naná. Ilyenkor örülünk. (nevet)

RV: Cicik?

BS: Jaja, mindig van látvány. Ami azt illeti, az Eat ’Em and Smile turné egyik állomásán ott volt az amerikai People magazin egyik fotósa, hogy lőjön pár képet a magazinba. Summa summarum, koncert végén jártunk, háttal álltunk a közönségnek, hogy a képen mindenki látsszon rendesen és, mikor visszanéztük a képeket, be kellett látni, hogy bizony használhatatlanok, mert konkrétan csak mellek voltak rajta. Mellek százai. (nevet)
Viccet félretéve, nincs ezzel semmi gond. A lányok jól érzik magukat, mindenki jól érzi magát. Az összes eddigi zenekaromban tisztelettel bántunk a nőkkel. Felnőttek vagyunk, viselkedünk. Mindig volt bulizás, de a méltóság és az odafigyelés mindig is alapvetőnek számított és számít most is.
Ja és semmi drog.

RV: Semmi drog?

BS: Semmi ilyen. Legalább is nekem semmiképp. 1997 óta még egy Aspirint se vettem be.

RV: Gondolom azért egy jó sört, bort nem vetsz meg egy koncert után.

BS: Naná, hogy nem. Az sose rossz.

RV: Esetleg mesélnél valami vicces sztorit? Színpadi baleset, vagy valami hasonló.

BS: Az az igazság, hogy egyrészt annyi sztorim van, hogy az konkrétan megszámlálhatatlan, másrészt nem sok értelmét látom, mert leírva amúgy se lennének annyira ütősek. Tehát, ha leülnénk sörözni, és kötetlenül beszélgetnénk akármiről, akkor valószínűleg működne a dolog, de úgy érzem, egy írott interjúban nem jönne át igazán. Nehéz lenne áthelyezni a hangulatot írott formába, mert nekem konkrétan el kell játszanom egy sztorit. (nevet)
De egyébként rengeteg jó sztorim van.

RV: Tökéletesen érthető. Akkor ezt most átugorjuk.

BS: HÁHÁ!!! (nevet)

RV: És mi a helyzet az előzenekarotokkal, az Inglorious-sal? Ti választottátok ki őket?

BS: Nagyon jó fej srácok. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy esett rájuk a választás, mivel a management választotta ki őket. Csodálatos srácok, és jó zenészek. Majd úgy is meghallod este.

RV: Egy busszal utaztok a srácokkal?

BS: Nem. Mind a két zenekarnak megvan a saját busza. Azt nem tudom pontosan, hogy nekik ki intézi az utazást.

RV: Értem. Nos, így az interjú vége felé megkérdezném még, hogy dióhéjban mi a véleményed a modern rock iparról?

BS: Hát. Az a helyzet, hogy a zeneiparban az egyedüli fennmaradók azok, akik imádják a zenét. Nem beszélhetünk már olyanról, hogy meggazdagodás.

RV: Ez szerelem.

BS: Igen. És én szeretem. (nevet) Szóval bárki, akit ismerek és a zeneiparban helyezkedett el, az szerelemből csinálja. Régen máshogy ment. Voltak olyanok, akik azért dolgoztak lemezkiadóknál, hogy megszedjék magukat. Semmit nem tudtak a zenéről, nem is akartak tudni róla. Nem érdekelte őket. Csak legyen pénz. Nem producerekről beszélek, hanem magukról a kiadókról.

RV: A korrupció is csak nehezíti a dolgot.

BS: Á, már nem igazán. Anno bajosabb volt a helyzet, mert több pénz állt rendelkezésre. Manapság viszont egyre kevesebb a pénz.
Kevés pénz-kevesebb korrupció, sok pénz-több korrupció. (nevet)

RV: Jogos. Végül, de nem utolsó sorban afelől érdeklődnék, mi a helyzet a Mr. Big háza táján? Terveztek valami megmozdulást a közeljövőben?

BS: Momentán semmi nem történik, de talán az év végétől beindulhat valami. A Winery Dogs most eléggé pörög, októberig le vagyunk kötve, de talán az év végén össze tudunk majd hozni valamit.

RV: Reménykedjünk!

BS: Így igaz. (nevet)

RV: Billy! Nagyon köszönjük a lehetőséget. Egy élmény volt.

BS: Én köszönöm! Hogy is mondjátok magyarul? KÖSZÖNÖM? Jól mondom?

RV: Frenetikus! Kifejezetten jól ejtetted ki.

BS: Köszönöm! (szintén magyarul)

A röpke 20 perc alatt egy nagyon kedves, közvetlen embert ismerhettünk meg. Az öltözőből kifelé menet még Richie Kotzennel és Mike Portnoy-jal is összefutottunk egy köszönés erejéig. Hatalmas koncertet láttunk, hatalmas zenészekkel. Még ilyet!!!

Bütch

Képek: Kieron
További képek a Winery Dogs koncertről ITT!

2016.02.22.