Az Amaranthe zenéjét nehéz pár szóban bemutatni. Bátran felvállalják, hogy egy rockzenei díjátadón ők kapnák a legjobb popzenekarnak járó elismerést. A három énekessel felálló zenekar egy dologban verhetetlen: azonnal megjegyezhető dallamok eszik be magukat a hallgató fejébe, amit tökéletesen ellensúlyoz a magas fordulatszámon pörgő, hörgésekkel kombinált zenei aláfestés. Humel kérdéseire a nemrég Budapesten is fellépő zenekar két dalszerzője, Elize Ryd énekesnő és Olof Mörck gitáros válaszoltak.

Köthető bármilyen eseményhez, vagy helyhez az Amaranthe stílusának megszületése?

Elize: igen, 2007-ben történt. Akkor már pontosan tudtam, hogy előadó szeretnék lenni, dalokat írtam, énekeltem. A családunkban mindig is fontos szerepe volt a zenének. A bátyám egy helyi doom zenekarban énekelt, rajta keresztül ismertem meg Olof-ot. Pillanatok alatt megtaláltuk a közös nevezőt, ő is zenélt és saját dalokat írt. Elkezdtünk egyre többet lógni nála, innen pedig már egyenes út vezetett a közös zenéléshez.

Olof: Az első közös dalunk a Splinter In My Soul volt, amit bónuszként ki is adtunk az első lemezen. Ekkor próbáltuk ki először Elize hangját a modern, mégis súlyos gitárhangzással. Azonnal tudtuk, hogy ezt a hangzást akarjuk az új zenekarnak!

Svédország, és ezen belül Göteborg folyamatosan termeli a nemzetközi szinten is elismert zenekarokat, véleményetek szerint mi ennek a sikernek az alapja?

Olof: A göteborg-i zenekarok és zenészek hihetetlen módon segítik egymást. 17 éves koromban csatlakoztam a Dragonland-hez, előtte öt éven keresztül dallamos death metal-t játszottam. Feldolgoztuk az In Flames egyik dalát, amit átküldtünk Johan-nak, a gitárosuknak. Akkor még nem ismertem őket személyesen, ennek ellenére meghívtak minket ’99-ben a Colony kiadása alkalmából szervezett koncertjükre előzenekarnak! Használhattuk a próbatermüket, rengeteget segítettek! A dolog iróniája az, hogy nem léphettünk fel előttük, mert többen 17 évesek sem voltunk még, be sem engedtek minket a helyszínre… Legalább megismertük őket, és szerepelhettünk az Ordinary Story videójában, a YouTube-on ránézhetsz! A többi helyi zenekart ugyanígy támogatták. Soha nem tapasztaltam azt a fajta versengést Göteborg-ban, ami más színtereket jellemzett. Játszottam például egy görög csapatban, ott az athéni és a thessaloniki zenekarok gyűlölték egymást, ahol lehetett leszólták a másik zenéjét.

Elize: A svédeknek fontos a zene. Hamar rájöttünk, hogy üzleti szempontból sem rossz az országnak a zene exportja, emiatt sokan gondolkodnak el komolyabban, hogy zenészként szeretnének megélni. Minden iskolában kötelező valamilyen hangszeren tanulni, és nagyon komoly ösztöndíjakat lehet nyerni. Tehát már fiatalon kiderül, ha van valamihez tehetséged, és van időd is gyakorolni. Az oktatás szintje pedig szociális helyzettől függetlenül kiváló.

Olof: Én is így fedeztem fel a zenét, korábban sokkal jobban vonzott a rajzolás és a festés. Teljesen természetes érzés volt kipróbálni a különböző hangszereket. Az állam támogatása is nagyon fontos volt, egyikünk sem származik gazdag családból.

A Helix az ötödik lemezetek, viszont ez volt az első, amit Jake nélkül írtatok, aki korábban a csapat harmadik dalszerzője volt. Mennyiben lett más a kreatív munka, ha egyáltalán éreztetek bármi változást?

Olof: A korábbi lemezeken is dolgoztunk már Jake nélkül, az olyan ismertebb számok, mint a 1000000 Lightyears, a The Nexus, vagy a Drop Dead Cynical a kettőnk szerzeménye. Tehát nem volt kérdéses, hogy Jake távozása után is sikeresen tudjuk majd folytatni a dalszerzést. Hogy őszinte legyek, már a Massive Addictive megírásakor elkezdett kicsit háttérbe vonulni. Elizével már megszoktuk, hogy a kettőnk feladata a dalszerzés.

Hogyan tudjátok a három különböző énekstílust egyensúlyban tartani? Van erre valami bevált recept?

Olof: A dalszerzés elég egyszerűen szokott menni. Elize hozza az énektémák döntő többségét, én dolgozom a dalszerkezeteken. Általában a szintetizátorral dolgozzuk ki a részleteket. Elize énektémái elég egyértelműen beazonosíthatók, minden, ami magas, vagy ami a stílusához illik. Vannak olyan hangfekvések, ahol nehéz választani a tiszta férfi és női énekhang között, de pont ezek miatt lesz izgalmas a zeneszerzés! Midig csak utólag derül ki, hogy sikerült-e a jó megoldást választanunk! A hörgős témák szintén adják magukat, minden, ami tele van dühvel, és ami igazán pattogós téma.

Jacob Hansen-nel dolgoztatok eddig az összes lemezen. Miért pont ő lett a zenekar házi producere?

Olof: A legtöbb producer ma már elsősorban hangmérnök. Jacob csodálatos gitáros, énekelni is nagyon jól tud, ezen kívül dalszerzőnek is kiváló. Nagyon könnyen megérti a zenénket, és egyszerű vele megtalálni a közös irányt. Hogy egy példát említsek, változtattunk a hangzásunkon a Nexus és a Massive Addictive lemezek között. Nem kellett vele külön egyeztetnünk, hogy milyen gitárhangzást szeretnénk, hogyan szóljon a lemez, mi legyen elöl… A dalok alapján egyszerűen ráérzett arra, amit szerettünk volna hallani. Már az első felvétel úgy szólt, ahogy azt megálmodtuk!

Már egy lemez megírása előtt konkrét elképzelésetek van a hangzásról, vagy egyszerűen mentek a megérzéseitek után? Tudjátok már most, hogy a következő albumon milyen hangzást szeretnétek?

Olof: Leblokkolsz, ha túl sokat agyalsz valamin. Nyilván belül már tisztában vagyok azzal, mit szeretnék hallani a következő lemezen, pedig a részletek még messze nem ismertek. Az anyag fele van már meg szerintem.

Elize: Nálam ugyanígy működik a dolog. Mintha látnék magam előtt egy képet, amit meg kell festeni. Mindig nagyon fontos, hogy éppen mi történik a magánéletemben, hiszen ez fogja majd meghatározni az érzéseimet. Nem tudok olyanról írni, amit nem érzek át. Szerencsés vagyok, mert Olof szinte minden stílusból ki tudja hozni a legtöbbet. Ott van például a Maximalism lemez. Egy teljesen új irányba vittem el az énekstílusom, ez Olof-nak is lehetőséget adott arra, hogy hozzám igazítsa a játékát. Mint egy utazás: a cél ismert, de közben teszünk kitérőket minden irányba. Ugyanarról az univerzumról van szó, de a bolygók különbözőek, remélem érthető, amire gondolok.

Van bármilyen korlát, amit egy Amaranthe lemez esetében figyelembe vesztek? Vannak ötletek, amik már nem férnek bele a zenei világotokba?

 Olof: Korábban rengeteg mindent kizártam magamban… Az első három lemez esetében mindenképpen ez volt a helyzet. Nem akartam például komolyzenei harmóniákkal, vagy klasszikus hangszerekkel dolgozni. Csakis modern hangzásban tudtam gondolkodni. Idővel meggondoltam magam. Ott van az Endlessly a Maximalism lemezről, ahol már hallhatsz vonósokat. A következő lemezen pedig ott lesznek már a kifejezetten komolyzenei hatások. A korlátok azért kellenek, hogy lássam magam előtt a célt, és az ehhez vezető utat. Ezzel a zenekarral mindig is szakítani akartunk az összes létező szabályrendszerrel.

A zeneszerzéshez nyugalom kell, vagy tudtok turnézás közben is új ötleteken dolgozni?

Elize: Nekem akkor jönnek az ötletek, amikor nem is gondolok a zenére. Tehát nem szeretek például határidőre dolgozni egy stúdióban. Képtelen vagyok a zeneszerzésre munkaként gondolni, élveznem kell! Általában Olof lakásán dolgozunk. Elkezdünk valamiről beszélgetni, ami akkor éppen érdekel minket, és ezekből a beszélgetésekből jutunk el egy-egy új dal témájához.

Olof: Rengeteg ihletet kapunk a turnékról, amikor csak lehet, beszélgetünk a velünk utazó zenészekkel.

Elize: Olyanok vagyunk, mint a porszívók. A buszon összegyűjtjük a sztorikat, mire hazaérünk, megtelik a zsák, és ki kell üríteni!

Olof: Azzal is tisztában kell lennünk, mi fontos igazán egy adott időszakban. Ha turnézunk, akkor az esti koncertekre kell összpontosítanunk. Minden energiát abba ölünk bele, hogy a lehető legjobb show-t kapja a közönség. A mostani arénaturnén csak 40 percet játszunk, mentálisan nagyon összeszedettnek kell lennünk a kezdésre, nem akarjuk, hogy bármi más elvonja a figyelmünket.

Hogyan dokumentáljátok az új ötleteket?

Elize: A telefonra azonnal elmentem hangüzenetként. Az előző telefonom ellopták, egy csomó ötletet elvesztettem, mert nem volt biztonsági mentésem… Megtanultam a leckét…

Olof: Én jegyzetelni szoktam, folyamatosan jönnek a számcímek és az ötletek. Ezen a turnén például rengeteget tanultam arról, hogy mi működik jól egy nagyobb arénában. Hajlamos vagyok túlkomplikálni dolgokat, a bonyolult dalszerkezetek nem feltétlenül mennek át 17 ezer embernek… A Maximalism lemezről a That Song például hatalmasat szólt a maga egyszerűségével.

Van olyan turné, vagy helyszín, ami kiemelkedik a többi közül? Léptetek már fel klubokban, színházakban, arénákban, még óceánjárón is, hol volt a legnagyobb élmény játszani?

Olof: Nehéz választani… A mostani turnéról a teltházas Wembley aréna ugrott be elsőként, félelmetes érzés volt! De ugyanolyan izgalmas volt például egy igazán kis klubban fellépni Svájcban, valahol a hegyek között egy eldugott helyen. Hatalmas hangulata volt mindkét helyszínnek.

Elize: Egy kisebb klubban sokkal közelebb vagyunk a közönséghez, mint egy fesztiválon. Sokkal könnyebb úgy beszélni az emberekhez, hogy közben látom az arcukat. Egy nagyobb színpadon egy arénában nincs meg ez a közelség. Ott viszont a közönségből áradó hatalmas energia leírhatatlan érzés! A Wembley-ben azt éreztem, hogy lebegek a színpad felett! Mintha ez az energia felemelt volna! Sosem éreztem ilyet korábban! És már alig várom, hogy újra átélhessem ugyanezt!

Olof: És persze mindig különleges dolog Göteborg-ban fellépni, a mostani turnét ott zárjuk majd!

Ki szokta összeválogatni a koncertekre a dalokat?

Olof: Én szoktam, de mindig figyelembe veszem a többiek véleményét is. Illetve a turnémenedzser is véleményezi a listát. Jól jön pár külsős javaslat.

Elize: Azt is figyelembe szoktuk venni, hogy egy adott turnén, vagy fesztiválon milyen közönség előtt játszunk majd. És persze a különböző országoknak mind megvannak a maga kedvencei…. De csak keveset változtatunk egy adott turnén belül, a három énekes miatt kell egy alapvető koreográfia, nem akarunk egymásba botlani a színpadon. Mindhármunknak kényelmesnek kell érezni a fellépéseket.

Február 14.-én Do Or Die címmel várható tőletek egy új dal. Ez már a hatodik lemez első dala lesz?

Olof: A két lemez közötti űrt szeretnénk kitölteni vele. Valószínűleg rajta lesz majd az új lemezen is, de nem az új anyag részeként született. Egy nagyon ismert zenésszel dolgoztunk együtt, hogy pontosan kiről van szó, azt a megjelenésig nem árulhatom el. Talán annyit elmondhatok, hogy mindketten hatalmas inspirációként tekintünk rá, és hogy a dal alapötlete tőle származik. A szöveg a klímaváltozásról szól, belekóstoltunk a komolyabb témákba is. A videót télen forgattuk Spanyolországban, mi is csak a napokban láttuk a végeredményt, szerintem fantasztikus lett!

A következő lemez megjelenését mikorra tervezitek?

Még nincsen konkrét megjelenési időpont, de idén mindenképp ki szeretnénk hozni. Ez az év húzósnak tűnik, a Sabaton turné után nekiállunk a felporszívózott ötleteket dalokká alakítani!

Ez lesz az első lemezetek, amit a Nuclear Blast ad majd ki, jól érzitek magatokat az új kiadónál?

Olof: Eddig nagyon bejött a váltás. Ezen a turnén látogattunk el először a kiadó angol irodájába, az egész csapat csodálatos! A Spinefarm-mal is nagyon szerettünk dolgozni, de szükségünk volt egy kis változásra, és a Nuclear Blast tűnt a legjobb választásnak. Hatalmas zenekarok vannak náluk!

A Sabaton feldolgozásotok önálló dalként jelent meg, a Do Or Die esetében ugyanez a terv. Egyre gyakrabban jönnek ki zenekarok több kislemezzel albumok helyett, megtetszett nektek is ez a munkamódszer?

Elize: Igen, elképzelhető, hogy mi is ezt az utat választjuk majd. És ez nem feltétlenül miattunk van így, hanem mert a közönség szeretne minél gyakrabban hallani valami újat. A streaming szolgáltatókon keresztül bármit ki lehet adni. Pár év múlva már lehet, hogy lemezeket sem fogunk kiadni, ki tudja? Ez az egész még nagyon új számunkra, ezért izgalmas is! Az 82nd All The Way-re rengetegen felfigyeltek, lehetőségünk volt kizárólag erre az egy dalra összpontosítani. Egy lemezen még egy bivalyerős dal is eltűnhet a többi között, sokan el sem jutnak az album végéig. Ha egyenként adjuk ki őket, akkor ez nem történhet meg. Ebből a szempontból kifejezetten előnyös ez a módszer.

Olof: Számomra még mindig meglepő, hogy működik a dolog. 15 éve senkinek nem tűnt volna fel, hogy kiadtunk egy feldolgozást kislemezen. Eltűnt volna a boltokban a többi CD között. Egy MTV sosem játszott le egy kislemezt, ha az nem egy albumhoz volt kötve. A 82nd All The Way klipjét teljesen spontán módon vettük fel két telefonnal, talán ezért is sikerült ilyen jól visszaadnunk a zenekar energiáját! Szinte hihetetlen, hogy ehhez képest hány emberhez eljutott! Ott bemutattuk a vicces oldalunkat, a következő kislemez már sokkal komolyabb lesz!