Szédületeche show-t villantott a Depeche Mode az MVM Dome-ban

Miközben a legnagyobb stadionzenekarok egyre csak fogynak és nyugdíjba vonulnak, a Depeche Mode évtizedek óta stabil állócsillagnak számít az egyetemes popzenében. Ez idő alatt nyilván mindent megírtak és elmondtak már az angol bandáról, amit csak lehetett, és egy pillanatig sem szeretném azzal áltatni se magamat, se bárki mást, hogy pont én, pont itt, pont most fogok bármi újdonságot megfogalmazni róluk. Viszont talán 2024-ben is lehet relevanciája annak, hogy hogyan...

Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre

Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio. A programban pedig szerepel a teljes Lean Into It album, a 35 éves pályafutás többi nagy slágere mellett. A Mr. Big utolsó világkörüli turnéja javában zajlik: a BIG Finish nevet kapó eseménysorozat az Egyesült Államokat, Japánt és Európát is érinti. A fellépéseken Eric Martin...

Sonata Arctica koncert lesz ősszel Budapesten

A tavalyi buli után idén is visszatér Budapestre a finn metál csapat. Ráadásul velük tart a Gus G vezette Firewind is, illetve a Serious Black is. A koncert október 9-én lesz a Barba Negrában megtartva.  A CONCERTO Music bemutatja: SONATA ARCTICA special guests: FIREWIND + SERIOUS BLACK 2024. Október 9. 18h, Barba Negra Red Stage Az általános jegyértékesítés március 26-án délben indul. jegyárak: early bird: 8900 (limitált) / 10900 / október 1-től és koncert napján: 12900...

Ismét Budapestre jön a Cannibal Corpse

A H-Music Hungary elhozza Budapestre az év egyik legmocskosabb darálását. Október 11-én egy csomagban érkezi a Cannibal Corpse, a Municipal Waste, az Immolation és a Schizophrenia a Barba Negra nagyszínpadára. A H-MUSIC, a BARBA NEGRA, a ROCK1 és a DECIBEL TOURING bemutatja: CANNIBAL CORPSE support: Municipal Waste - Immolation - Schizophrenia 2024.10.11. Budapest, Barba Negra Kapunyitás: 17:30 JEGYÁRAK: 9999 Ft ▲ Early Bird - limitált (!) 11999 Ft ▲ Elővételben - 2024.05.31-ig 12999 Ft ▲ Elővételben - 2024.09.30-ig 14999 Ft...

A Northlane megrengeti a Dürer Kertet

Az ausztrál metál formáció eddig hat sikeres nagylemezt jelentett meg – legutóbb 2022-ben az Obsidiant – dalaikkal pedig fáradhatatlanul turnéznak rendszeresen világszerte. Ennek köszönhetően Budapesten sem ismeretlenek és az előzenekari látogatások után már saját turnéval is megfordultak a Dürer Kert falai között, most pedig itt az alkalom a visszatérésre, október 2-án. Az Northlane egy listavezető, díjnyertes metal zenekar Sydney-ből, Ausztráliából. A 2009 óta aktív banda az évek során a félelmet...

Vittula Merch Madness II. – A distro visszatér!

A Hajdu Andor megálmodta Merch Madness idén is birtokba veszi a Vittula legendás kiállítótermét, március 23-án, szombaton, 14 órától! A tavalyihoz hasonlóan, a koncepció egy olyan közösségi tér megteremtése, ahol kifejezetten a DIY kiskiadóké, disztróké és fanzine-eké a főszerep, akik mindig is nélkülözhetetlen építőelemi voltak az undergroundak, hisz rengeteg munkájuk van abban, hogy a színtér egy önjáró, organikus gépezetként működhet. A második Vittula Merch Madness ezt a közösségépítő szellemiséget hivatott...

Budapestre jön a Hatebreed és a Crowbar

Kőkemény nyakizom tornára és pogóra készülhetnek akik június 18-án kilátogatnak a Dürer Kertbe, ugyanis a Crowbar és a Hatebreed kart karbaöltve érkezik a Duna partjára. Gyilkos párosítás a nyári melegben, ezt a bulit nem érdemes kihagyni. Az Emptiness Booking és a Dürer Kert bemutatja: 2024. Június 18. - Kedd Dürer Kert - nagyterem Kapunyitás: 19:00 Hatebreed (USA) https://www.facebook.com/hatebreed https://www.hatebreed.com/ https://www.instagram.com/hatebreedofficial Crowbar (USA) https://www.facebook.com/crowbarmusic https://www.instagram.com/crowbarmusic Jegyek: 11,500 Ft - Early Bird 12,500 Ft- Limitál elővétel 13.500 Ft - Normál Link: www.tixa.hu/hatebreed-durerkert   Esemény: https://www.facebook.com/events/1881495065639997

Három héten belül érkezik a Mr. Big

Pat Torpey 2018-as tragikus halálával már azért lehetett sejteni, hogy a legendás Mr.Big  zenekar is hamarosan búcsúzni fog. Amúgy sem volt a csapat az a nagyon aktív zenekar, hiszen Billy Sheehan, Eric Martin és Paul Gilbert is szólóprojektjeikre koncentrált már inkább az elmúlt 10 évben.  Az utóbbi 5 évben a háttérbe vonult csapat most bejelentette, hogy Nick D’Virgilio dobossal kiegészülve megkezdik a “The Big Finish Tour” elnevezésű búcsú körútjukat, mely...

Budapestre jön a Hatebreed és a Crowbar

Kőkemény nyakizom tornára és pogóra készülhetnek akik június 18-án kilátogatnak a Dürer Kertbe, ugyanis a Crowbar és a Hatebreed kart karbaöltve érkezik a Duna...

Három héten belül érkezik a Mr. Big

Pat Torpey 2018-as tragikus halálával már azért lehetett sejteni, hogy a legendás Mr.Big  zenekar is hamarosan búcsúzni fog. Amúgy sem volt a csapat az a...
13,827RajongókLájk
0KövetőKövetés
31KövetőKövetés
8FeliratkozókFeliratkozás

Ez is friss!

Második lemezét mutatja be április 12-én Budapesten a Crypta. A Barba Negra Blue Stage-en ezen a...
Tom Morello, a Rage Against The Machine legendás gitárosa szólóprojektjével érkezik Budapestre. Morello védjegyévé vált stílusával...
Tavaly hatalmasat dobbantottak a TÁBOR Fesztivál szervezői, a Motörhead legendás zenészét, Phil Campbellt és a skót...
Headliner turnén érkezik márciusban Budapestre a Lordi. A finn szörnymetál banda 2023-ban a Sabaton és a...
Több év után új dalt dobott ki a debreceni Hexxen projekt. A Virtual Hell című számhoz...
Igazi sötét, melankólius, progos estét varázsol nekünk nomvberben a H-Music Hungary, akik egy csomagban hozzák budapestre...
Március 22-én pontos képet alkothatunk arról, hogy mit válaszol az észak-amerikai death metal szcéna az emberiség...
Ha március, akkor Dáma Lárma, a csajok pedig idén már kora tavasszal garantáltan megtöltik napsütéssel a...