Amióta először hallottam egy dalukat, azóta vártam az alkalmat, hogy élőben is szem-, illetve „fülügyre” vegyem őket. Végre összejött, eljutottam egy Subscribe koncertre és az a legenyhébb kifejezés, hogy nem csalódtam. Hihetetlen élmény volt őket élőben látni-hallani - akinek ez még nem adatott meg, csak ösztökélni tudom, hogy gyorsan pótolja a hiányosságot!

A vakszerencse, illetve a főnökeim döntése miatt úgy esett, hogy ez évben, minden nagyobb Coke Clubos bulin dolgozom. Emiatt történhetett meg, hogy mindkét MTV Iconon részt vettem. Idén Ákos és Nagy Feró volt a soros. Előbbi műsort nem néztem végig, viszont az utóbbit igen és írnék is róla.

Aki nem tudná az MTV Icon egy olyan - angolszász mintára készülő -  műsor, ahol az adott ország legnagyobb, vagy annak gondolt sztárjai előtt más ismert - jobbára fiatalabb - zenészek tisztelegnek oly módon, hogy az ikon számait dolgozzák fel a saját stílusukban. A zenész mindezt végignézi, rendszerint családtagjai, valamint zenekara társaságában és a végén egy finálé keretében ő is énekel egy számot a többi fellépővel közösen.  Műsor végén aztán hivatalosan is ikonná nyilvánítják, ami Feró esetében egy kissé megmosolyogtató, hisz ő ikon már jó harminc éve, még ha a mainstream média nem is kezelte úgy jó ideig.

Tizenötödik alkalommal gyűltünk össze a Rocközön égisze alatt, amihez ezúttal is a Crazy Mama Music Pub adott otthont. Három zenekar várta ismét a bulizni vágyó közönséget, és a koncerteket követő Rock Karaoke.

A Doctor doctor intro után rögtön az egyik legnagyobb slágerrel, a Number of the beast-tel nyitottak, amit a Trooper követett. Természetesen nem maradhatott le Nahiról a vörös katonai kabát és a kezéből az angol zászló. A zenekar minden ilyen részletre nagy figyelmet fordított, ahogy az egy igazi tribute bandához illik. A Brave New World és a The Evil That Men Do kettőse után a színpadra hívtak, hogy a Wasted Yearst én énekeljem. Más billentyűzetére vár, hogy erről véleményt mondjanak, én hihetetlen jól éreztem magam és a visszajelzésekből ítélve a közönség is. Köszi srácok! Miután Nahi újra birtokba vette a mikrofont a Stranger In A Strange Landre, a Revelationsre és a Blaze Bayley-féle Lord of the Fliesra headbangelhettünk, amire nem volt panasz.

A For the Greater Good Of God kisebb fennakadást okozott, mert Nahinak nem volt ideje megtanulni a szöveget, ez a dal Márkra várt volna. Mindenesetre nem ugrották át a nótát, instrumentális változatban játszották el, miután a közönségből sem akadt jelentkező, hogy elénekelje. Le a kalappal, hogy vették az akadályt és nem léptek vissza. Ezután sokkal gördülékenyebben belevágtak a 2 minutes to midnightba és a Powerslavebe, amiben a korábbi gitáros, Hangódi Csaba művelt csodát a 6 húroson. Az elmaradhatatlan The Clairvoyant után a kissé nyugisabb Afraid To Shoot Strangers következett, amit nagyon hangulatossá tett, hogy Tomi, Nahi és Csati a dobemelvény szélén ülve kezdett bele a dalba. A No Prayer For The Dying és a Holy Smoke -amiben a később Eddieként a színpadra lépő Jeckel Dániel gitározott Marci helyett- után az Iron Maiden akkordjai csendültek fel és végre előkerült Eddie is, hogy egyszerre riogassa a közönséget és a zenekar tagjait. Visszatapsolás után az est fénypontja következett számomra.

Ha annyit mondok, hogy akusztikus gitárokkal, a srácok székeken, míg Nahi a dob előtt ülve kezdett bele a következő dalba, akkor minden Maiden rajongó rájöhetett, hogy a Journeymannel tértek vissza. Még a kissé hiányos szövegtudás sem rontotta el a hangulatot, amit a zenekar varázsolt a színpadra. Minden elismerésem! Az ezt követő Fear Of The Darknál Murphy remekül időzített, a szólónál elszállt a világítástechnika, így szinte teljes sötétségben játszották végig a számot. A Hallowed Be Thy Name elejére már orvosolták a hibát, így az utolsó dalt probléma nélkül adták elő. Hivatalosan az Out Of The Silent Planettel zárták volna az estét, de a rajongók unszolására elhangzott a Run to the hills a ráadás ráadásaként, amit természetesen a közönség teli torokból énekelt végig.

Mindent összegezve remek bulit hozott össze az Up the Irons, színpadi látványban sem volt hiány. Ház Tomi és Kaczvinszky Zsolt mindig kitaláltak valamit amivel szórakoztathatják a megjelenteket, Nahi is végig kézben tartotta a bulit igazi frontemberhez méltóan. Marci a már megszokott higgadtsággal játszott, Csati bevetett néhány Steve Harrises megmozdulást, Tomi a dobok mögött hibátlan volt és Szög szintis teljesítménye sem hagyott maga után semmi kivetnivalót. Szóval fiúk gratulálok, azt hiszem mindenki nevében köszönöm a koncertet és BOLDOG SZÜLINAPOT!

Crossholderék közölték új dobosukkal, ....melegek!

Még el sem csitultak a Metalfest által gerjesztett hullámok, a Crossholder együttes lelkes csapata máris újabb világmegváltó terveket dédelgetett. Nekiindultak tehát bevenni Európát, egészen pontosan Prágát. Dícsérendő az ötlet, hiszen az új rajongók mellett temérdek mennyei sört is lehet zsákmányolni Csehföldön. Természetesen egy jóravaló keresztes lovag nem indul hódító útra csuhások támogatása nélkül, így - a prágai út alapötletét hozó, és a szervezésben igen sokat segítő KaFeBar, Katona László "Főnök"lésével - is a "megszálló" csapattal tartott. A koncertet nem más szervezte egyébként, mint a KaFeBar-os basszer, Fülöp Artúröccse, János, aki Prágában egy tetoválószalon tulajdonosa, és nem utolsó sorban élvonalas rockerarc. Íme hát a Kereszt Hordozóinak kalandjai, hű krónikásuk által papírosra vetve, tűhegyes pennával.

Megérkezvén az objektumba gyors bemutatkozás a fiúknak, akik borzasztóan kedvesek voltak és közvetlenek. Nem sok idő jutott  a csacsogásra, ugyanis a két előzenekar miatt korai kezdés volt.

Elsőként a Rocken Dogs lépett a színpadra, mint utóbb megvilágosodtam ezeket a srácokat volt szerencsém látni korábban egy rendezvényen, ahol meg is lepődtem, mert borzasztóan jól szóltak( nem most), és fiatal koruk ellenére egy egészen összeszokott kis bagázsnak tűnik. Laza, sallangmentes, egyszerű rákenrollt tolnak a srácok. Amit én hiányoltam a produkcióból az a kommunikáció a közönség felé, ugyanis Berkét kivéve senki nem mosolygott vagy csak nézett a közönség irányába, maximum egymásra. A koncert után eme észrevételt jeleztem is a fiúknak, mint kiderült most az volt a probléma, hogy sem egymásból sem magukból nem hallottak semmit így szegeződtek a tekintetek a hangszerekre. Ezt el is kellett higgyem nekik, ugyanis az hagyján, hogy ők nem hallottak semmit nekünk viszont iszonyatos gerjedésben, sípolásban, borzasztó hangzásban volt részünk.

Mikor meghallottam a zenekarok összeállítását, hihetetlenül izgatott lettem, még akkor is, ha közben a Metalfestet sírom vissza még mindig, annyira jól sikerült hétvége volt. Nos a srácokban nem kellett csalódnom, eszméletlen bulit raktak össze az estére.

Korábban a Metal Schoolban csak próbálni voltam, a klubbá alakított pihenőhöz még nem volt szerencsém, elsőre meg is ijedtem, hogy kicsi a hely, nem fognak jól szólni a zenekarok. Tévedtem. Amin viszont meglepődtem, hogy a rajongók szép számmal megjelentek és pillanatok alatt mozdulni sem lehetett a nézőtéren, pedig nem volt egy agyonhirdetett buli. És további meglepetésekből sem volt hiány.