Koncertbeszámolók

Nyomtatás
PDF

Rock & Roll Swindle lemezbemutató

Írta: Winged Soldier.

"A 90-es évek rockzenéi első kézből." Ez volt a mottója a koncertnek és az 1. számú Swindle lemeznek, melyből mindenki kapott egy grátisz példányt, aki Vasárnap este ellátogatott Hangya és Szasza szülinapjára az Indiánsátor (Wigwam) nevű szórakozóhelyre.

Nyomtatás
PDF

A38-as Tankbuli- Ahogy én láttam

Írta: Demeter Brigitta Dalma.

Amint (remélhetőleg) tudjátok május 20-án(szerdán) az A38-as rendezvényhajón egy zártkörű "Tankbuli" volt. Erre a koncertre nem lehetett jegyeket vásárolni, csak nyerni. Én azon szerencsések közé tartozom, akik nyertek. Nos abulival kapcsolatos tapasztalataimat meg szereném osztani veletek.

Nyomtatás
PDF

Hollywood Rose - Twin Six, 2009. 05. 15. Roxxy Music Café, Tatabánya

Írta: BB.

Már márciusban megígértem Jesse-nek, hogy amennyiben legközelebb Tatabányára látogatnak, az első sorban leszek. Anyagi nehézségeim miatt ez azzal járt, hogy ki kellett hagynom a másnapi Röffertalit, ami miatt ezúton is elnézést kívánok, de én egy ígéretét megtartani igyekvő faszinak gondolom magam, és mivel már elígérkeztem a hétvégére, adva volt a program.

Nyomtatás
PDF

Tankcsapda - Nem hagylak el!

Írta: Pank.

tcs_nem_hagylak_el_tour_2009Tankcsapda fanatikusként hol máshol is lehettem volna tegnap, mint a Népliget szívében elhelyezkedő Diesel klubban? Itt volt ugyanis az idén húsz éves debreceni trió, az első négy album számaiból álló születésnapi turnéjának utolsó állomása.

Este hét órára volt meghirdetve a kapunyitás, így hét óra előtt igyekeztem odaérni, nehogy lemaradjak egyetlen akkordról is. Nagy hiba volt emiatt sietnem, ugyanis a vendégzenekar - Pesten idén a Bedlam kísérte a csapatot - bőven hét után, kb. negyed kilenckor vélte úgy, hogy illenók már belecsapniuk a lecsóba, és eltépkedni a húrokat a gitárokon.

Nyomtatás
PDF

Május 1 Hendrix módra

Írta: Administrator.

A győri megyeháza előtti téren a munka ünnepét próbálták a szervezők a gitárosok ünnepévé varázsolni szombaton. Nincs olyan gitáros, aki ne játszotta volna el valaha Jimi Hendrix klasszikusát, joggal gondolhatták hát a szervezők, hogy sokan bekapcsolódnak a látványos akcióba.

Nyomtatás
PDF

Egy ötödik születésnap kisebb csalódásokkal!

Írta: Kovács Csaba.

Két tribute zenekar ötödik jubilleumi koncertjeinek egy rajongó által szubjektíven elkövetett összehasonlítása.Előrebocsátom, nem a két zenekar, és főleg nem a rajongói táboraik között meglévő vélt és valós feszültséget akarom gerjeszteni a gondolataimmal, de mindenképpen megosztom veletek az érzéseimet. Tehát, hogy hulljon le a lepel, ezen két zenekar a Hollywood Rose és a Dust 'N' Bones.

Nyomtatás
PDF

Scorpions - Syma Csarnok, Budapest

Írta: SteveLC.

Mókus Master ma este egyébként is beszámolót tart majd a tegnap (2009.04.21.) meglátogatott Scorpions koncert tapasztalatairól. Mivel a zenekar által előadott művek listáját többé-kevésbé sikerült jegyzetelnem, hiányosságaim miatt egyébként is egyeztetnem kell majd Vele - már csak annál is fogva, mivel tudatlanságom miatt nem ismertem fel egy-két (na jó, 4-5) dalt. Ennél fogva a listát inkább nem itt, hanem egy hozzászólásban fogom majd prezentálni.


 

Nyomtatás
PDF

Húsvét a la HammerFall

Írta: SteveLC.

Mint sokan GJoe által hallhattátok, tegnap lépett fel a svéd ötösfogat a Petőfi Csarnokban. Sajnos, a dátumválasztással rengeteg rajongónak okoztak fejfájást a programok szervezése terén, ennek ellenére is szépen megtöltötte a nép a Csarnokot. Ehhez már bevezetőül hozzáfűzöm, hogy Aki jelen volt, nagyon pozitívan csalódhatott (már ami a színpadi dolgokat érinti).