Nos, eltelt három hét, és én a koncert óta minden nap nekiültem, hogy akkor most megírom a beszámolót. De akárhányszor megnyitottam a szövegszerkesztőt, egyetlen dolog jutott eszembe a bulival kapcsolatban: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!! NINCSENEK SZAVAK!!!!! :) Gondoltam hagyom, hadd ülepedjen le az élmény, de még mindig ez az első, ami felsejlik élményektől homályos kis agyamban.
Nem szeretnék belemenni olyan fejtegetésekbe, hogy melyik ország milyen nagysikerű zenekarokat adott a rockzene világának, illetve a lelkes közönségnek, ki milyen sikeres, ismert, hiszen a D.A.D. név hallatán, annak ellenére, hogy véleményem szerint meglehetősen egyedi, pörgős, dallamos és fülbemászó zenét játszik, még a rockzenét szerető emberek nagy többségének is az „apa angolul” jut eszébe – legnagyobb sajnálatomra. S bár én is csak néhány éve ismerkedtem meg velük, igen hamar a kedvenceim közé kerültek, és nagy örömködések közepette készültem a február 20-i hangversenyre. De nem csak én vártam ilyen lelkesedéssel, mint később kiderült, a banda is, hiszen fennállásuk majd’ 30 éve alatt nem jártak kishazánkban, de erről majd később.