Néhány napja került a kezembe ez a 2007-es alkotás, ami kategóriáját tekintve horror egyébként pedig spanyol. A kezdeti (nem kicsi) előítéleteim körülbelül 8 perc után semmivé foszlottak, mert jöhet Hideglelés vagy Paranormal Activity, a REC (véleményem szerint) mindkettőt lekörözi.

rendező: Paco Plaza, Jaume Balagueró
forgatókönyvíró: Jaume Balagueró, Paco Plaza, Luis Berdejo
operatőr: Pablo Rosso
producer: Julio Fernández
vágó: David Gallart

szereplő(k):
Manuela Velasco (Ángela Vidal)
Ferran Terraza (Manu)
Jorge Serrano (Joven)
Pablo Rosso (Pablo)
David Vert (Álex)
Vicente Gil (Adulto)
Martha Carbonell (Izquierdo)
Carlos Vicente (Guillem Marimon)

Ez az 1998-as alkotás messze kiemelkedik, a mára már elsikkadt romantikus filmdrámák közül. Adott egy remek alapötlet, kitűnő színészek, igényes forgatókönyv és operatőri munka. Mi kell még?

rendező: Brad Silberling
forgatókönyvíró: Wim Wenders, Peter Handke, Richard Reitinger, Dana Stevens
zeneszerző: Gabriel Yared
operatőr: John Seale
vágó: Lynzee Klingman

szereplő(k):
Nicolas Cage (Seth)
Meg Ryan (Dr. Maggie Rice)
Andre Braugher (Cassiel)
Dennis Franz (Nathaniel Messinger)
Colm Feore (Jordan)
Robin Bartlett (Anne)

Sokan tartják romantikus mesterműnek az Angyalok városa című alkotást, és bár az érzelmek komoly szerepet játszanak benne ez kétségtelen, mégis, ennél jóval többről szól ez a film. Ettől a plusztól, valamint Nicolas Cage és Meg Ryan csodálatos játékától lesz olyan ereje a filmnek, amit mai napig példaként hozhatunk fel hasonló kategóriájú filmek értékeléséhez.

Kezdjük az alaptörténettel. Dr. Rice, kitűnő orvos, a kórházban nap, mint nap emberek életéért küzd, teszi ezt olyan sikerrel, hogy egyetlen beteget sem veszített még el. Egy nap azonban, Seth az angyal egy számára szokásos feladatot kap, át kell kísérnie a túlvilágra az elhalálozott ember lelkét. Történetesen épp azét, akit Dr. Rice operál. A doktornő lelki és szakmai válságba kerül a trauma után. Innentől kezdve a film megállíthatatlanul gördül tovább, Seth, aki angyalként nem érez, a halandókkal pedig csak ritkán teremt kapcsolatot, beleszeret Maggie-be.

Kérdezhetné az olvasó, mi ebben a különleges? Az, hogy nem a szokásos nyáltól csöpögős, sablonos stílusban történik mindez, hanem csupa szimbólummal teletűzdelve jutnak el hőseink a végkifejlethez, sőt a készítők még olyan mellékszálakat is kibontanak, mint a doktornő életről és halálról való gondolatai, Seth vágyai és halványan még az angyalok világába is bepillantást nyerünk. Mindezeket még megtoldották azzal, hogy a film végén kiderül, megéri e feladni Seth angyallétét egyetlen érintésért.A történet szépsége mellett a két főhős alakítása is szenzációs. Sikerült a filmhez illő miliőt átvenniük, remekül egészítik ki egymást a karakterek, akik valóban karakterek, nem pedig futószalagról legyártott gumibábuk. Olyan érzéseket sikerült hitelesen előadniuk, mint a másikra való odafigyelés, önzetlenség, áldozatkészség.

A „listában", most az operatőri munka következik, amire egyetlen rossz szavunk sem lehet. Nyilvánvalóan nem versenyezhet egy jó akciófilm látványával egy ilyen témájú alkotás, mégis a képek gyönyörűek, a hangulathoz és a zenéhez illők. Ha már a zenéről van szó. Gyönyörű, ami elvárás is egy romantikus filmben, de minden igényt kielégít a film ezen oldala is.

Egyetlen szóval össze lehet foglalni a történet nagyszerűségét, a pompás színész játékot, az igényes operatőri munkát és a szép zenét: Mestermunka. A film apró részletei olyan jól kiegészítik egymást, úgy illeszkednek egymáshoz, mint a legtökéletesebb kirakójáték darabkái! Ritkán használok ilyen jelzőket, nem is szeretnék ömlengeni, de aki végignézi a 114 percet, annak szemernyi kétsége sem marad afelől, hogyan is kell egy romantikus filmdrámát az egekbe emelni.

Itt az utolsó sorokban el kell mondani, hogy az Angyalok városa legalább olyan gyönyörű befejezéssel bír, mint az 1994-es Holló című filmdráma. Ez pedig azt hiszem a legnagyobb dicséret, amit film kaphat.

UI: Kedves férfitársaim! Ha az asszonyt meg akarjátok lepni, mindenképp nézzétek meg közösen az Angyalok városát! Jó szórakozást!

A cseppet sem mulatságos és még kevésbé ötletes alcímemre a válasz egyértelműen Hollywood. Kétségtelen tény, hogy a „filmkészítés fellegvára" igen sok klasszikus szülőhelye volt, mégis vitán felül áll, hogy a legtöbb digitális szemét is onnan kerül ki. A Hancock valahol félúton jár a kettő közt. Lássuk miért.

rendező: Peter Berg
forgatókönyvíró: Peter Berg, John August
operatőr: Tobias A. Schliessler
jelmeztervező: Louise Mingenbach
zene: John Powell
vágó: Colby Parker Jr., Paul Rubell

szereplő(k):
Will Smith (Hancock)
Jason Bateman (Ray Embrey)
Charlize Theron (Mary Embrey)
Mark Simich (Matt)
Daeg Faerch (Michel)

A 2008-as Hancock egy piszok ígéretes produkció illatát hordozta. Több mint remek alapötlet, szatirikus humor, nemtörődöm, vérbunkó, iszákos, ám mégis szerethető főhős. Így néz ki egy olyan film receptje, ami könnyen kultikussá válhat. Nem lett volna másképp a helyzet a Hancock esetében sem, ha Hollywood nem dönt úgy, hogy a film második felét elrontják mindenféle közhelyes ostobasággal.

Kathryn Bigelow filmje az elmúlt időszakban bejárta a világ összes filmfesztiválját, díjátadóját, és az IMDB adatai szerint már 53 különböző díjat zsebelt be. Aki ezen érdemek alapján valami eget rengető, hatalmas mozi-élményre vár, az alighanem csalódni fog. A bombák földjén sokkal inkább egy izgalmas akciófilm, semmint komolyan vehető háborús dráma.

rendező: Kathryn Bigelow
forgatókönyvíró: Mark Boal
zeneszerző: Marco Beltrami, Buck Sanders
operatőr: Barry Ackroyd
producer: Kathryn Bigelow, Mark Boal
vágó: Chris Innis, Bob Murawski

szereplő(k):
Jeremy Renner (William James)
Christopher Sayegh (Beckham)
Anthony Mackie (Sanborn)
Brian Geraghty (Owen Eldridge)
Guy Pearce (Matt Thompson)
David Morse (Reed)
Ralph Fiennes

Az alkotás nekem már az első percben unszimpatikussá vált, mert mérhetetlen rendezői lustaságnak és igénytelenségnek tartom, hogy hatalmas betűkkel, mintegy előre a néző szájába rágva kiírják a film tanulságát: „A háború drog" - hirdeti a felirat, ami egyrészt közhely, másrészt ezt a tematikát már számos film kibontotta, sokkal jobban, mint a Hurt Locker. Ami újdonság, hogy ezúttal Irakban járunk, korunk legnagyobb háborújában, Amerika nyílt sebén. Itt követhetjük nyomon egy tűzszerész csoport mindennapjait, lehetünk részesei embert próbáló munkájuknak.

A film nem a témája, vagy a hangneme miatt válik tehát aktuálissá, hanem pusztán a helyszínválasztás miatt. Bigelow kettős játékot folytat: úgy tesz, mintha filmje hiánypótló kérdéseket feszegetne egy égető probléma kapcsán, holott Irakot csak díszletnek használja egy olyan történethez, ami a világ összes háborújában érvényes lenne. Félreértés ne essék: nem az a baj, hogy a Bombák földjén nem foglal állást, nem mond véleményt, de erősen él bennem a gyanú, hogy az egész filmet ezzel az aktuálpolitikai felhanggal akarták eladni. Ami visszataszító.  Ráadásul - éppen a kényes téma miatt - a film hibái még erősebben felnagyítódnak. Egy világháborús filmnél talán megbocsátható, ha klisékből pakolták össze, és a háborús mozik összes sztereotípiáját felvonultatják, de Irakból ekkora közhelyparádét összerámolni némileg ízléstelen. Ezt azért mondom, mert bárki, aki bekapcsolja a televíziót, láthatja a háborút és ha komolyan belegondol, marhára nem az kép marad meg a fejünkben, hogy az ott élő emberek bármivel is rosszabbak lennének nálunk.

Ami hibát háborús filmben el lehet követni, azt a Bombák földjénben mind megtaláljuk: az ellenség egy hegyet se találna el 5 méterről, de az áldozati bárány mellékszereplőt rögvest kilövik, az aktakukac irodista haverkodni akar az arabokkal, naná, hogy csúnya véget ér, azt hittük, már hatástalanítottuk a bombát, de az két perc múlva ( ki gondolta volna ) mégiscsak robban. Bigelow semmi olyat nem tud mutatni a háborúból, és semmi olyat nem tud mondani róla, amire a gyakorlott filmnéző ne ásítozással reagálna.

Bár a filmből tényleg hiányzik a pátosz, és csillagos-sávos lobogókat se látunk, de az egész mégis túlontúl amerikai. (Tehát nem sikerült lemásolni a Sólyom végveszélyben hangulatot.) A három főhős az „amerikai katona gyártószalagról" gurult a vászonra; az egyik nagyon bátor, a másik nagyon gyáva, a harmadik pedig fekete... Egy tulajdonsággal felcímkézhető mindenki, Bigelow-nak csak a film legvégén jut eszébe árnyalni a figurákat. A másik oldalon állnak az arabok, akikről egy dolgot tudunk meg a 130 perc alatt: mind potenciális terrorista, akik ráadásul teljesen egyformán néznek ki. Ez utóbbit a film ki is mondja, sőt, egy borzasztóan rossz jelenetben még ki is fejti. A forgatókönyv tele van gyatra dramaturgiai megoldásokkal, hiszen hőseinket akcióba kell hozni, még akkor is, ha ennek irracionális döntések garmadája az ára.

Egyértelműen az akciójelenetek mentik meg egyébként a filmet, hiszen azok valóban izgalmasak, látványosak, és hála a kézi kamerás felvételeknek, még hihetőek is. Ugyanakkor ezek is egy kaptafára épülnek, kicsit olyan az egész, mint egy videojáték. A főszereplőnek mindig újabb, egyre nehezebb pályákat kell teljesítenie; bombahatástalanítás kocsiban, épületben, öngyilkos merénylőn, emberbe varrva. Klasszikus értelemben vett történet nincs, a Bombák földje epizódokból áll össze. Ezek nagy része (szerencsére) akció, mert Bigelow csúfos kudarcot vall a köztes részeknél. Ha a szereplők épp nem a munkájukat végzik, akkor vagy a tökös gyereket játsszák egymás közt, vagy nyálasan ömlengnek az otthonról. EMBEREK! NEM ORDÍT A FELIRAT: KLISÉ??!!

Összegezve: A bombák földjén - aranyeső ide, vagy oda - egy nagyon is közepes alkotás. Gyakorlatilag átlagos, profin kivitelezett akciófilmmé degradálja a háborút, sokszor kínosan erőlködve, hogy valami mélységgel töltse meg az amúgy üres forgatókönyvet. A vietnámi háború anno számos mesterművet eredményezett Hollywoodban, a „nagy Irak filmre" sajnos még várni kell.

Azt csak lábjegyzetben jegyezném meg, hogy egy aszimmetrikus háború teljesen más dramaturgiát és forgatókönyvet igényel, mint a klasszikus konfliktus. Sajnos Bigelow erre sem jött rá...

Igen, a címet megint nem sikerült lefordítani...

Elég látványosan felkapták mostanában a vámpírokat, ami nem is csoda, hiszen az Alkonyat olyan szintű fanatizmust indított be, ami egyrészt érthetetlen, másrészt magával vonzott sok más, hasonló témájú regényt, melyekből (előbb vagy utóbb), szintén elkészítik a celluloid-változatot (Gondoljunk csak a Rémségek Cirkusza című filmre! Vajon elkészült volna egyáltalán, ha nincs az Alkonyat?). Nem mondom, hogy túlzottan örülök, viszont van egy-két merész vállalkozó, aki az egyre „eltinisedő" vámpírokat nem hagyja veszni, és inkább ijesztő oldalukat mutatja be, mint a „nyálas-romantikusat". Félreértés ne essék, elhiszem, hogy a vámpírokat így is lehet ábrázolni, csak ha már muszáj, akkor ne „Húlió szappanopera" szinten. Mindenkinek ajánlom megtekintésre az Engedj be! c. horrort, mely tökéletes egyensúlyt talált a megható szerelmi szál és a véres hústépkedések között.

No de a filmről...

rendező: Peter Spierig, Michael Spierig
forgatókönyvíró: Peter Spierig, Michael Spierig
zeneszerző: Christopher Gordon
operatőr: Ben Nott
producer: Chris Brown, Bryan Furst, Sean Furst
vágó: Matt Villa

szereplő(k):
Ethan Hawke (Edward Dalton)
Willem Dafoe (Lionel 'Elvis' Cormac)
Isabel Lucas (Alison Bromley)
Sam Neill (Charles Bromley)
Harriet Minto-Day (Lisa Barrett)
Claudia Karvan (Audrey Bennett)
Michael Dorman (Frankie Dalton)

Úgy látszik, az amcsik is elhatározták, hogy megpróbálják megreformálni a vámpírokat, így született meg a Daybreakers, melyet 2010 januárjában mutattak be, és szinte azonnal el is tűnt a mozikból. Sokáig úgy tűnt, hogy nálunk nem fogják forgalmazni, de nemrég kiderült, hogy április 8-án mégis bemutatják ezt a remeknek ígérkező filmet, amit elég régóta várok ahhoz, hogy biztosan meg is nézzem majd.

Ami azonnal megfogott, az a sztori. Arról van szó, hogy a jövőben olyannyira elszaporodtak a vérszopók a világban, hogy majdnem mindenki vértestvérré vált, a megmaradt embereket pedig állatként tenyésztik. A probléma csupán annyi, hogy így sem áll rendelkezésre elegendő vér a vámpírok számára, így valamiféle vérpótlót kell találniuk, különben mind az emberek, mind ők kipusztulnak.Elég eredeti elgondolás ez, és a film is nagyon hangulatosnak ígérkezik. A képi világ engem már az előzetesben elvarázsolt, reménytelenül nyomasztó, de mégis van benne valami fennkölt. Az egész kísértetiesen hasonlít a Gattaca stílusára, ami már önmagában bíztató. A színészek is ígéretesek, főleg Ethan Hawke, akitől nem nagyon láttam még rossz alakítást, és igaz, hogy ritkán láthatjuk filmben, de nem is szokott akármikhez aláírni. Általában amin az ő neve olvasható, az bőven a jó kategóriába esik: Fegyvernepper, Kiképzés, Gattaca, Mielőtt felkel/lemegy a Nap. Számomra hatalmas öröm továbbá, hogy Sam Neill is szerepel a filmben, Willem Dafoe már csak kedves ráadás.

A kritikák alapján a film nem lett rossz, de olyan nagyon jó sem. Ezt bizonyítja az imdb 6.9 pontja, a rottentomatoes 66%-a, és a filmről írt vélemények nagy része, melyek szinte kivétel nélkül egy nagyszerű szórakozást nyújtó, de felejtős filmként beszélnek róla.Ettől függetlenül nagyon kíváncsi vagyok rá, és bízom benne, hogy a kicsit realizálódott elvárásaimmal szemben képes lesz kellemes meglepetést nyújtani. Nem először fordult elő, hogy egy mindenki által közepesnek mondott film kegyetlenül tetszett (Renaissance, Universal Soldier: Regeneration vagy a Terminator - Megváltás, ami simán az év egyik legjobbja lehetett volna nálam, ha nem olyan elcseszett az utolsó fél óra). Remélem, a Daybreakers is beáll majd a sorba, mivel az utóbbi időkben kevés jó cselekményű vámpírfilmet kaptunk, igaz a Daybreakers sem számít majd klasszikusnak...

Zárszóként annyit, hogy ha a film csak fele olyan jó, mint az előzetese, már megér egy mozijegyet!

Ez a 2001-es tíz részes filmsorozat bár több díjat is besöpört 2002-ben, nem vált a filmes köztudat részévé, sajnos igen keveset beszéltek róla itthon és külföldön egyaránt. Végignézve mind a 10 epizódot, csak arra tudok gondolni, hogy a bombasiker elmaradása csakis a nem megfelelő PR tevékenység számlájára írható.

rendező: Phil Alden Robinson, Richard Loncraine, Tom Hanks, David Frankel
író: Stephen E. Ambrose
forgatókönyvíró: Erik Jendresen, Tom Hanks, John Orloff, E. Max Frye, Bruce C. McKenna
zeneszerző: Michael Kamen, Robert Elhai
operatőr: Remi Adefarasin, Joel Ransom
producer: Ken Halsband, Mary Richards
executive producer: Tom Hanks, Steven Spielberg
vágó: Billy Fox, Frances Parker, Oral Norrie Ottey, John Richards

1966-ban járunk. A 60-as, 70-es években a pop-, majd a rockzene végérvényesen meghódította a világot. Pedig nem is volt olyan egyszerű dolga, hiszen a legújabb slágerekkel nem feltétlenül szimpatizált az aktuális kormánypárt, mégis az emberek igényei megváltoztatták ezt az álláspontot. A konzervatív Nagy-Britannia rádióadói - kivált a BBC - hetente csupán két órát szentelnek az obszcén és alantas szórakozásként titulált popnak és rock and rollnak, az adásidő nagy részében klasszikus zenével borzolják a bulizásra vágyó fiatalok idegeit. Eközben kalózrádiók szelik az étert, hogy megcsáklyázva a fiatalságot, jó ízlést és az előírásokat félredobva csakis a nagybetűs Zene előtt hódoljanak.

Manapság ritka olyan metrómegálló vagy utca, ahol ne találkoznánk egy-egy vámpíros könyv vagy film plakátjával. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az utóbbi időben nemcsak hazánkban, de világszerte divattá vált a vámpírlét.

Néhány évtizede a vámpírok, szinte kivétel nélkül, csak 22 óra után kerülhettek a televíziók képernyőire, hiszen általánosan a gonoszság, kegyetlenség, vér és halál hozói voltak ezek a természetfeletti lények, akiktől titkon mindenki félt, ugyanakkor volt bennük valami érdekes, vonzó, lebilincselő. A könyvek és filmek hatására sorra jelentek meg a szerepjátékok majd a technika fejlődésével a videojátékok, ahol magunkra ölthettük a sötét ruházatot és az éjszaka teljhatalmú uraivá lehettünk.