| Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló |
|
|
|
| Írta: hevimetal |
| 2009. november 29. vasárnap, 14:10 |
|
Ezzel a címmel hirdette a bulit a Wisdom, és az est folyamán kiderült, igazuk van! A Wisdomfanok nagy örömére.
A bejáratnál a hostesslányok vodkával várták a nagyérdeműt, így az alaphangulat garantált volt. (Köszönet érte a Royal Vodkának:))
Ahhoz képest, hogy aznap este a W.A.S.P. is koncertet adott és a rajongók nagy része mindkét bulin tiszteletét tette, már az első előzenekaron is népes közönség tombolt.
Az említett zenekar a szlovák Tristana volt. Mint később kiderült, az énekes Peter Wilsennek több köze van a Wisdomhoz. Egy ideig úgy tűnt, ő veszi át az énekesi posztot, a Judas Priest előtt is ő énekelt velük, de valami okból később mégsem rá esett a választás.
Peter rekedtes hangja egyébként nagyon jól passzol ahhoz a power metalhoz, amit játszanak. Sokak szerint elég sablonos a zenéjük, nekem viszont személy szerint nagyon tetszett. Hallhattunk néhány fogós riffet, fülbemászó dallamot az új lemezükről is (Zircon street), ígéretesnek tűnik. Setlistjükben helyet kapott két feldolgozás, az It's My Life a Bon Jovitól és a Final Countdown a Europe-tól. Ezek csak tovább fokozták a már amúgy is jó hangulatot. Bő háromnegyed óra után adták át a színpadot az Avatarnak.
Akik ismerik a bandát, azoknak nem kell bemutatnom őket. Rajongótáboruk is elég széles skálán mozog, egész fiataloktól az idősebb rockerekig rengetegen énekelték a dalokat. Nekem kevésbé jött be, amit csinálnak, ezért nem is fordítottam túl sok figyelmet a kb. 1 órás bulijukra.
Fél órás átszerelés és színpadrendezés után végre a Wisdom következett. Ígéretükhöz híven megvárták a W.A.S.P.-ről érkezőket, pedig a hangulat addigra már a tetőfokára hágott. Mindenki izgatottan várta, hogy vajon ki lesz az új énekes. Az EP intrója után a Fate-tel kezdték meg közel 3 órás műsorukat és hatalmas meglepetésre Nahi robbant be a színpadra. Rögtön meg is indultak a találgatások, hogy vajon most már minden úgy lesz-e, mint régen. Nem valószínű... A Helloween I'm Alive-jával folytatták, majd a Reduced To Silence után a Wasted Years következett. Elég ütős kezdés. Felváltva folytatták saját számmal és feldolgozással, majd Nahi első blokkjának a végén elhangzott az egyik új dal: Somewhere Alone. Wisdomra jellemző dallamok, lassabb, menetelős dal és headbangelésre buzdító gitártéma kezdésként. Alig várom már a tavaszt, hogy hallhassam az új albumot.
Ezután Kiss Zoli következett, bemelegítésként egy Aces High-jal. Az ő blokkjában még helyet kapott a Send Me a Sign a Gamma Ray-től, Stratovariustól a Millenium és a Maiden-klasszikus Flight Of Icarus (Ami Zoli konferálásában egy új Wisdom szám, csak a Maiden lenyúlta egy jól sikerült időutazás alkalmával). Szinte csak csordavokálozós, ütős metalklasszikusok. Egyébként az ő tolmácsolásában is hallhattunk egy új dalt, a Live Forevermore-t. Fülbemászó, dallamos, rendkívül fogós neoklasszikus speedbomba.
Ismét Nahié lett a terep, a Heeding The Call után a Words Of Wisdom dallamai csendültek fel. Ezek után helyet kapott a műsorban egy akusztikus blokk, amit természetesen az Unholy Ghosttal kezdtek meg. Öngyújtók mindenhol, összekapaszkodott rajongók, hullámzó tömeg és persze a párok között elmaradhatatlan romantikázás. A Europe-tól a Carrie-t és Dickinson Tears Of The Dragonját már Zsolt is énekelte, de ő az est folyamán még egyszer kiengedte a hangját, nem csak vokálban.
A Prelude To The Gates intro után ismét Kiss Zolié volt a színpad 3 Wisdom dal, egy Eagle Fly Free és egy Hallowed Be Thy Name idejére.
A következő dalnál derültek ki a korábban már említett infók Peter Wilsenről, ugyanis a Youth Gone Wild-ot ő énekelhette. Nem kis sikert aratott, ez a stílus remekül passzol hozzá.
Majd Zsolt következett egy Manowar feldolgozással (Fighting The World), kellemes meglepetést okozva a közönségnek. Vokáloknál nem igazán derült ki eddig, hogy elég jó hangja van, de most bizonyíthatott.
Ezután Nahi és Zoli közösen léptek színpadra egy Rock You Like A Hurricane erejéig.
Az utolsó 4 számos blokkot Nahi énekelte (Eye Of The Tiger, Wisdom és a közönségszavazás győztese a Hearts On Fire), de az utolsó Strain Of Madnessre Zoli és Peter is csatlakozott. Nekem, mint énekesnek hihetetlen élmény volt ennyi különböző stílusú éneket egyszerre hallani (utoljára hasonlóban a 2008-as Avantasia-n volt részem).
Pengető-, dobverő- és dobbőrdobálás zárta a bulit, majd a függöny összezárult. SETLIST Intro (Fate) (fotók: A CSLP) hevimetal
Tags: |
|
Válasz: Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló
Nov 29 2009 13:29:06 Köszönjük a beszámolót! Jól sikerült írás, és a koncert is szuper lehetett!
|
#68234 |
|
Válasz: Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló
Nov 30 2009 13:38:24 Nachival volt a Wisdom az igazi!
(Szerintem tőle volt Wisdom a Wisdom anno és nagyon nem passzol a jelenlegi zenekarába de Ő tudja.) A mostani Kiss Zoli féle Wisdom nekem nem jön be. Az meg már vicc szintjén van hogy lementek tribute-be |
#68457 |
|
Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló
Nov 30 2009 18:18:28 Asszem van mit tanulnom cikkírásilag
Tényleg jó buli lehetett, már a setlist alapján is. Viki, gratula a cikkhez! |
#68668 |
|
Válasz: Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló
Dec 01 2009 20:45:12 Legjobban ott lett elcseszve hogy nagy dirrel-durral be lett harangozva a "világhírhez vezető út" a "Japán" lemezszerződéssel.
Amikor utána nézett az,akit érdekelt...kiderült egy 108. sehonnai kiadó. Lett is nagy kussolás amikor nem lett semmi az egészből,pedig csak annyit kellett volna szólni:Gyerekek,gáz van...nem jött össze. Azután hírül adták Nachit enyhén befeketítve hogy kirúgták őt. Majd néhány nap múlva látva azt,hogy sok-sok rajongónak nem tetszett a megfogalmazás...új hírt tettek közzé ami át lett fogalmazva,ám az énekesváltás valódi okait homály fedi mindmáig. Majd jön a 103 másik formáció istenített énekese,akitől talán sokat vártak...és lemennek tributebe...pedig a saját Wisdom számok azok a valamik a show-al együtt. Ha egy zenekar sponzorokkal és mindennel együtt megteheti hogy évente mindössze egyszer lépjen fel és csináljon ilyen bulit (azt az egyet) a Wigwamban,ahol nem ingyenes a terembérlet...nos ott valami hátterileg nagyon brutál. Igazad van,csak vergődnek...de valaki mindezek ellenére tolja bele a lét a bandába,mert különben nem lennének már. WISDOM+NACHI...vagy hagyják abba! |
#69259 |
|
Válasz: Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló
Dec 04 2009 17:05:49 Sziasztok! Csak tájékoztatásként közölném, hogy "schmuckschneider ottó" egyenlő "metalangel-bártfaylacikával".,. ezt az agyalágyult csókát kirúgták már mindenhonnan, a hardrock.hu-n például "krisztina" néven nyomult...
|
#70087 |
|
Válasz: Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló
Dec 04 2009 18:52:05 objektiv írta::
Sziasztok! Csak tájékoztatásként közölném, hogy "schmuckschneider ottó" egyenlő "metalangel-bártfaylacikával".,. ezt az agyalágyult csókát kirúgták már mindenhonnan, a hardrock.hu-n például "krisztina" néven nyomult... Nem az elotted szolo Luke Sidewalker metalangel? vagy a ketto ugyanaz? ugy latom a profilja mar nem elerheto... |
#70093 |
|
Válasz: Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló
Dec 05 2009 18:46:14 De igen, őrá mondtam, csak nálam luke sidewalker/schmuckschneider ottóként jelenik meg...
|
#70266 |
|
Válasz: Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló
Dec 05 2009 18:52:57 Ok ejtsétek a témát, nincs már az oldalon.
|
#70269 |
|
Válasz: Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló
Dec 06 2009 04:20:10 Már' meg ne haragudj, de ezt az "ejtsétek a témát" szöveget nem inkább ennek a parasztnak a Wisdom és Paksi Endre fikázó dumáira kellett volna elengedned? Félre ne érts, nem akarok én itt cirkuszolni, csak kicsit furcsa...üdv!!!!
|
#70325 |
|
Válasz: Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló
Dec 06 2009 12:03:12 Köszönjük szépen a cikket Hevimetál nevű Röfferinánknak.
Aki még nem olvasta volna el, az mindenképpen tegye meg, mert egy profi beszámolót kaptunk tőle. Ez a rovat erről szól és nem a volt tagjaink tevékenységéről a különféle internetes zenei oldalakon.. A cikkhez várjuk a hozzászólásokat. Köszönöm. |
#70348 |
|
Válasz: Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló
Dec 06 2009 12:09:45 objektiv írta::
Már' meg ne haragudj, de ezt az "ejtsétek a témát" szöveget nem inkább ennek a parasztnak a Wisdom és Paksi Endre fikázó dumáira kellett volna elengedned? Félre ne érts, nem akarok én itt cirkuszolni, csak kicsit furcsa...üdv!!!! Mindkét alkalommal megtörtént, és amint látod nem fog többet belépni az oldalra. Egyébként nem könnyű megtalálni a határvonalat, hogy mi számit negatív véleménynek, és mi kötekedésnek. Mindig megprobálom békés eszközökkel megoldani a hasonló szituációkat. A Wisdomos hozzászólást nem is láttam, mivel naponta sokszor 4-500 hozzászólás érkezik, amit egyessével nem lehet átnézni, ha nem hívja fel a figyelemem rá valaki. Maradjunk annyiban, hogy a vita okafogyottá vált, az értintett személy eltávozása miatt, és ne róla szóljon ez a topic. Sem! Köszönöm! |
#70350 |
|
Válasz: Wiseman is Alive - Wisdom koncertbeszámoló
Dec 07 2009 09:00:05 Inez írta::
Köszönjük szépen a cikket Hevimetál nevű Röfferinánknak. Aki még nem olvasta volna el, az mindenképpen tegye meg, mert egy profi beszámolót kaptunk tőle. Ez a rovat erről szól és nem a volt tagjaink tevékenységéről a különféle internetes zenei oldalakon.. A cikkhez várjuk a hozzászólásokat. Köszönöm. köszi:) |
#70696 |
| CHK a Biker's Pubban Szeptember 3-án pénteken ingyenes COOL HEAD KLAN koncert a Biker's Pub - Motoros és Rendezvény [ ... ] |
| Dehidratáció party Most Penge és Lóri szól hozzátok, az Urbán Folklór zenekarból! Eljött újra a suli...lassan [ ... ] |
| EMBODIED a svéd metál - ÚJRA MAGYARORSZÁGON! A tavalyi fergeteges hangulatra, és nagy sikerre való tekintettel októberben újra Magyarországo [ ... ] |
| A közlekedés biztonságtechnikai nyílt nap elmarad Sajnos a közlekedés biztonságtechnikai nyílt nap elmarad! Ráckeve város jegyzője megtagadta [ ... ] |
| Double Magic Tom koncert 3 év után újra A pécsi származású ifj. Katona Tamás gitáros a 2000-es évek elején új színt hozott, és fr [ ... ] |