Rockpanoráma - Vendégünk a First Memories és a Just Another!
Második óránk vendége pedig a 2008-ban alakult Just Another lesz. Az öt eltérő stílusú
tag egy rendkívül összetett, ám egységes formulájú zenét keltett életre. Talán éppen ez az egyik oka annak, hogy a Just Another nem csak egy „just another” rockbanda. Bár az alap mindig is a modern rockzene volt, gyakran vegyül a képletbe nu metalos, vagy épp a ’90-es évek grunge és hard rock zenéjére jellemző beütés, ami már egy jó alap ahhoz, hogy az együttes kellően sokszínű legyen. A 2009-ben megjelent első demo pozitív kritikái után a közönség megszerette a Just Another számait, ami arra sarkallta a tagokat, hogy további dalok megírásába fogjanak. A számírás időszaka alatt a rajongók szép fokozatosan ismerhették meg a legújabb darabokat, s erre volt is alkalmuk bőven, hiszen a zenekar fellépett többek között a 2010-es Sziget fesztiválon, a Dürer kert szezonális fesztiváljain, valamint olyan zenekarok előtt játszhatott, mint a portugál More Than A Thousand, vagy az olasz Helia. 2011 végén a zenekar véletlenül felvett egy nagylemezt Szegeden, Vári Gábor hangmérnök/producer vezérletével, mely a Just Another munkásságának első 12 dalát tartalmazza. A Polarities címet kapott album 2012 márciusában jelent meg, s ingyenesen letölthető az együttes honlapjáról.
Ennél bővebbet a hétfőn 17 órakor kezdődő Rockpanoráma című műsorban tudhattok meg. Természetesen az élő adás során Ti is kérdezhettek vendégeinktől és ezúttal is teljesítjük zenei kéréseiteket! Tartsatok velünk!
Hasonló cikkek
- Rockpanoráma - Vendégünk a Tirana Rockers és a Prettyhatetom!
- Rockpanoráma - Vendégünk a Southern Comfort és a Stonedirt!
- Rockpanoráma - Vendégünk a Murders Coming Back és a Junkies!
- Rockpanoráma - vendégünk a Live Stoop és a Suicide Rockers!
- Rockpanoráma - Vendégünk a Project for a Better Dream és a No More Gravity!












