The 69 Eyes - A sötétség angyalai a KlasszikuShockban!
Ez nem lehet véletlen, hiszen sosem tagadták, hogy zenéjüket mélyen inspirálták a Los Angelesből származó sleaze/glam bandák. A csapat megalakulása is Jirky 69 énekes amerikai útjához köthető. Amikor 1987-ben megjelent a Guns N’Roses első albuma, az Appetite For Destruction, a fiatal Jirky-re olyan hatással volt, hogy a következő évben vette a sátorfáját és kiutazott az USA-ba. Mondjuk Los Angelesig nem jutott el, de tökéletes volt számára New York is. Ott a régi Ritzben elment egy Nina Hagen koncertre, ahol egy bizonyos The Throbs névre hallgató csapat volt az előzenekar. A fiatal Jirky örömében letolta a gatyáját, majd amint hazatért, rögtön megalakította a The 69 Eyes-t. Utólag ennek joggal örülhetünk, hiszen 1999 óta szinte minden lemezük sikeres, jó néhány daluk pedig hetekig vezette a slágerlistákat. Így van ez az Angels lemezzel is, ami egyenes folytatása a 2004-ben napvilágot látott Devils korongnak. Az album egy potenciális slágergyűjtemény, amire azonnal beindul a hallgató.
Aki szerette a korábbi munkásságukat, az ezt a lemezt egyenesen imádja. Ha szereted a gótikus, darkos zenéket, de unod már a túlzott pesszimizmust és melankóliát a The 69 Eyes garantáltan felpörget. Hallgasd tehát szerdán 17 órától a KlasszikuShock műsorát!
Hasonló cikkek
- Alice Cooper - Alice Szexországba kalauzol minket a KlasszikuShockban!
- Tesla - A rádió aranykora a KlasszikuShockban!
- Red Hot Chili Peppers - Frusciante visszatérése a KlasszikuShockban!
- Guns N' Roses - a Világ legveszedelmesebb zenekara a KlasszikuShockban!
- Paradise Lost - a Paradicsom meghódítása a KlasszikuShockban!












