Max Cavalera: Igorral együtt játszani olyan dolog, ami sosem veszíti el a varázsát
A Soulfly és a Cavalera Conspiracy mást és mást jelent számodra?
Igen, eléggé mást. A Soulfly az a projekt, ahol időről időre jammelgetek különböző emberekkel, és a metal különböző elemeit jelenítjük meg. Imádom a Soulfly-jal körbejárni a világot, fogni mindenféle zenéket és összevegyíteni a metallal. Ez az, amit a Soulflyban csinálok, és imádom. A Cavalera a saját, metal iránt érzett szerelmemet testesíti meg és azt, hogy Igorral játszhatok. Szerettem volna Igorral játszani, és nem tettem 10 évig. Ez volt életem 10 legnehezebb éve. Amikor újra összekerültünk, azt mondtam neki: „Játsszuk megint a régi dolgokat és csináljunk valami újat is.” Megírtam az "Inflikted" nótát, ő meg azt mondta: „Ó, cseszd meg, haver!”Amikor újra összekerültetek Igorral, olyan volt, mint régen? Rögtön visszajött a varázs?
Nagyon is. Számomra Igorral játszani valami olyasmi, ami sosem veszítette el a varázsát. Ott van mindig. Leélhetünk nélküle 10 évet. Amikor újra alkalom nyílik, egyből visszajön; sosem tűnik el. Nagyon könnyen ment az írási folyamat is. Nagyon ihletett voltam, amikor az "Inflikted" albumot (a Cavalera Conspiracy debütáló lemezét) írtam, és hogy újra Igorral írunk zenét, külön inspirált. Ott dübörgött bennem: „Újra a testvéremmel írok zenét!”, és ez állati jó volt. Mindenféle emberektől hallottuk, James Hetfieldtől (Metallica), Dave Grohlig (Foo Fighters), hogy milyen király, hogy a testvérek megint együtt nyomják. Amikor más zenekarok tagjaitól hallasz ilyesmit, az fantasztikus. Ez is nagy lökést adott. Amikor visszamentünk a stúdióba és megírtuk a második lemezt, a "Blunt Force Trauma"-t, még izgatottabb lettem. Olyan volt, mintha Red Bullá változtam volna, tele energiával, és mondtam: „Gyerünk, csináljuk meg!”. A "Blunt Force Trauma" ebben a felfokozott hangulatban készült, rengeteg gyors dal, abszolút thrash behatással. És visszaköszön az a groove is, ami a Sepultura korai idejében volt bennünk, például a "Desperate Cry", a "Dead Embryonic Cells" vagy a "Murder" dalokra gondolok. Van ez a spéci, nagyon ragályos Max és Igor groove, amit vissza akartam hozni a Cavalera Conspiracy gyors dalaiban.
Gondolkodtál azon komolyan, hogy Igort beveszed a Soulflyba?
Nem hiszem, hogy az működne. Ő nagyszerű lenne és tönkretenné azokat a dalokat. Szeretem a Cavalerát; ez a mi saját ügyünk. A kezdetek óta együtt csináljuk. Mindent megosztunk Igorral egymás közt, a borító grafikáitól a póló-tervekig. Nagyon jó ez így, tudod?
Visszatekintve a "Blunt Force Trauma" lemezre, meglátásod szerint mennyiben hasonlítható össze a mögöttetek lévő művekkel?
Szerintem abszolút passzol mindenhez, amit eddig csináltam. Azt gondolom, az idő fogja igazából ezt a kérdést megválaszolni, amikor a "Blunt Force Trauma" dalai esetleg klasszikusokká válnak, mint mondjuk a "Warlord", a "Genghis Khan" vagy a "Thrasher". Amikor ez az album lecseng és jön a következő, akkor lehet igazán lemérni, hogy mennyire volt jó ez.
Van valami, amit nem tudnak rólad az emberek, vagy félreismertek veled kapcsolatban?
(Hosszabb szünet után...) Azt gondolják rólam az emberek, hogy nehéz engem megtalálni, elérni. Ez félig igaz, hiszen rengeteg időt töltök a buszon. Aztán leszállok, hogy beálljunk a zenekarral. Szóval, ha valaki akar velem találkozni, megteheti. Nem vagyok olyan, mint az elnök; elérhető vagyok. De azért szeretem azt a kis misztikumot fenntartani, ami körülvesz.
És akkor következzen a cikk elején beharangozott felvétel:
Hasonló cikkek
- Timo Tolkki's Avalon - Illusztris vendégekkel egy metal operát készít az egykori Stratovarius gitáros!
- LAMB OF GOD - A MetalFest egyik headlinereként játszanak először Magyarországon!
- Mad Season - Április elejétől egy kiadatlan dallal kiegészítve újra kapható lesz a banda kultikus nagylemeze!
- Csütörtök délután a Rockvilag.hu-n: Négysáncverseny, a 2012-es sportnaptár, a Szépfiú és az az ember, aki kést hord a fogai között, Argentínáért és az Atléticóért
- Slash: felajánlottuk neki, hogy énekeljen nálunk, de ő a másik zenekart választotta












