| Fellépők a Rock Táborról |
|
|
|
| Írta: Bukott Angyal |
| 2010. július 28. szerda, 14:53 |
|
Megkérdeztük Gergőt, a Blind Myself frontemberét, és Pengét, az Urbán Folklór frontemberét, mit gondolnak arról, hogy a Rock Táborban fognak játszani... Íme a válaszaik: Nagyon örülünk a felkérésnek, ez az első alkalom, hogy egy táborban fellépünk. Reméljük, hogy közvetlen lesz a hangulat, nem vagyunk azok a backstage-be bújó arcok, szívesen elbeszélgetünk bárkivel, bármiről. Azért is fontos nekünk ez a koncert, mert talán új arcoknak is bemutatkozhatunk. Minden buli egyformán fontos nekünk. Találkozunk a Barbárok Tanyájában, Szigetszentmiklóson. Tolunk egy jó sört! Üdv: Gergő /Blind Myself
Sziasztok! Itt Penge szól hozzátok az Urbán Folklór zenekarból. Lassan négy éve vagyok ennek a közösségnek (a Rockerek.hu-nak. - A szerk.) a tagja és ahogy időm engedte részt vettem a rendezvényeken, illetve volt, hogy beszámolókkal, kritikákkal, képekkel próbáltam szinesíteni az oldal tematikus felületeit. Mindezt tettem azért, mert jól éreztem magamat és azt gondoltam megéri az az idő és munka, amit beletolok ebbe dologba. Kizárólag a közösségszellem mozgatott...pénzről szó sem volt. Hogy jön ez a képbe? Nemsokára, alig egy nap és megkezdődik az idei Rockerek.hu tábor, aRocközönnel karöltve. 3 nap önfeledt kikapcsolódás a portáltagoknak, a portáltagokkal, a portálok üzemeltetőitől. A 3 nap alatt találkozhattok régi és természetesen új arcokkal, akiket lesz idő megismerni valamelyest. A helyszín, a Barbárok Tanyája is tökéletes lesz a
duhajkodásra. És ismét lesznek zenekarok, akik ingyen és bérmentve fognak játszani nektek! Ez azt gondolom egész Magyarországon szinte példanélküli, ha fesztiválokat veszünk figyelembe és nem segélykoncerteket ugye! Köztük a mi kis bandánk is fellép, némi vidámságot hozva majd a péntek délutánba. Azért vállaltuk el ezt a délután koncertet, mert úgy gondoljuk, hogy egy jó kezdeményezés részesei lehetünk, és ez a rockerközösségünket méginkább összekovácsolhatja. Reméljük sikerül átadnunk nektek az általunk közvetített szemléletmódot és jól fogtok mulatni! Ehhez, és természtesen az egész tábor idejére kívánok az egész banda nevében jó időt, és szórakozást minden portáltagnak! - Penge/Urbán Folklór
|
|
Válasz: Fellépők a Rock Táborról
Jul 28 2010 18:55:02 Majd valami videót, zenei feltölthetős és utólag meghallgathatós bigyulát lehet kérni?
Penge is nagyon kedvencem és most jól lemaradok róla.. Ki ne hagyjátok! |
#109784 |
| HELSTAR: Glory of Chaos – új lemez A texasi Helstar november 5-én jelenteti meg új lemezét, amely a sokat mondó Glory of Chaos cím [ ... ] |
| YNGWIE MALMSTEEN – új stúdió lemez hamarosan Új lemezzel jelentkezik hamarosan a svéd gitár legenda Yngwie Malmsteen. A november elején megje [ ... ] |
| Ossian Hírek "A sitkei bulival lezárult a nyári koncert-évadunk. Külön köszönet a sitkei közönségnek, h [ ... ] |
| Jon Lord koncert a MüPában! Ismét szenzációs koncertnek lehetnek szem- és fültanúi azok, akik 2010. szeptember 18-án a [ ... ] |
| A Tirpunk dobost keres! A félig mosonmagyaróvári, félig pesti Tirpunk zenekar dobost keres. A lényeg, hogy otthon leg [ ... ] |