Rockvilág Festival Stream!
Rockvilág Live!
Rockvilág Wishmaster!
Rockvilág Live! Élő műsorokkal
Rockvilág KÍvánság Csatorna!
Rubicon - hírek - pénteken a Rock Táborban PDF Nyomtatás E-mail
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookAjánlom a GururaBlogtér ajánlás
Írta: Bukott Angyal   
2010. július 26. hétfő, 13:36

Rubicon
Kicsit elárasztjuk most cikkekkel az oldalt a fellépőinkről, de ez nem is lehet máshogy, hiszen nem mindennapi bandák vesznek részt a Táborban. Pénteken például egy igazi nagyágyú vetődik a színpadra 22:30-kor: Nem más, mint a Rubicon!
A 2003-ban alakult csapatról hallhattatok már a RockÖzön adásában is, és kétszer a Tébolyult Szombatban is, ezen kívül két lemezük is megjelent már, az "A kocka el van vetve" című hat dalos bemutatkozó anyag, majd pedig az "A Holnap Tüze" című teljes album. Ezen kívül még sok helyről lehet őket ismerni, például játszottak a Kalapács zenekarral együtt a Wigwamban, a HammerWorld válogatáslemezen is adták ki dalukat, az Emergenza fesztiválon döntősök lettek, és az Ossian-nal is színpada álltak a Petőfi Csarnokban, sőt országos turnén is jártak a Depresszióval, mi több, a videoklipjük szerepelt az MTV Headbangers Ball című műsorában, sőt, a MetalFesten is szerepeltek... De ennyi elég is a múltjukról, hiszen mindenki ismeri őket, nem?
A Rock Tábor után a srácok a Balaton felé veszik az irányt, ahol augusztus 6-án az Eddával lépnek fel Balatonlellén, majd, mivel soha nincs megállás, máris útra kelnek, és augusztus 8-án Zamárdiban a Party Fészekben adnak teljes értékű, két részes saját koncertet.

www.rubiconrock.hu

  Nincs hozzászólás.
Szólj hozzá a fórumban. (0 komment)
Hírek
Új Danzig videó - On A Wicked Night
Új klippel jelentkezett a Danzig. A banda a On A Wicked Night címet viselő nótához készítette a klipet. Az On A Wicked Night a Danzig... Bővebben...
Lordi - Babez For Breakfast - elérhető az új album
A finn Lordi befejezte az ötödik, Babez For Breakfast címet viselő nagylemezének munkálatait, és a dalok már meg is hallgathatók a zenekar... Bővebben...
Tankcsapda — Itt a jubileumi koncert teljes anyaga!
2009–ben lett a Tankcsapda húsz éves, így érthető, hogy tavaly nyáron a lehető legtöbbet akarták kihozni magukból a Sziget Fesztivál... Bővebben...
Tűzmadár - Álmok szárnyán
A fesztiválszezon végeztével sincs megállás, szárnyal tovább a Tűzmadár. A hétvégén, a Szeptemberfeszten lépett a színpadra a csapat,... Bővebben...
Replika - Add meg - új klip
Hosszú várakozás után, végre elkészült az új Replika lemez, amelyet a Rockvilag.hu műsoraiban gyakran elő is veszünk. Az Élvezetek... Bővebben...
Volbeat - Beyond Hell/Above Heaven - szeptember 10.
Folyik a visszaszámlálás a Volbeat zenekar honlapján, amely a banda legújabb Beyond Hell/Above Heaven címet viselő korongjának érkezését... Bővebben...
ACCEPT - Blood Of The Nations – Újra a csúcson
A német metal legenda, az Accept, augusztus 20-án jelentette meg legújabb nagylemezét, Blood Of The Nations címmel, amivel meglehetősen komoly... Bővebben...
Halford IV - Made Of Metal
Hamarosan új lemezzel jelentkezik a Judas Priest énekesének Rob Halfordnak saját bandája, a HALFORD. A Halford IV - Made Of Metal címet viselő... Bővebben...
Események
OMEN Közlemény - a koncert nem marad el!
Az Omen zenekar október 9-re meghírdetett 20 éves jubileumi koncertje nem marad el! A helyszín sem változik csak most már nem Wigwam néven fog... Bővebben...
Dehidratáció party
Most Penge és Lóri szól hozzátok, az Urbán Folklór zenekarból! Eljött újra a suli...lassan vége a nyárnak, azonban mindannyian... Bővebben...
EMBODIED a svéd metál - ÚJRA MAGYARORSZÁGON!
A tavalyi fergeteges hangulatra, és nagy sikerre való tekintettel októberben újra Magyarországon turnézik a fiatal svéd metál banda, a The... Bővebben...
Double Magic Tom koncert 3 év után újra
A pécsi származású ifj. Katona Tamás gitáros a 2000-es évek elején új színt hozott, és friss vért ömlesztett a hazai blues-életbe. Sok... Bővebben...
Pécsről Dallasba
A pécsi származású ifj. Katona Tamás gitáros a 2000-es évek elején új színt hozott, és friss vért ömlesztett a hazai blues-életbe. Sok... Bővebben...
Crazy Mama - Bajnok nyitja az őszi szezont!
A Bajnok Rock Team ismét a Crazy Mama színpadán! Mint mindig, most is káprázatos hangulat, finom italok és nem utolsó sorban nagyszerű dalok,... Bővebben...
Crossholder: Hatalmas show-val indul a turné
Talán mondhatjuk, hogy hazai szinten egyedülálló show-ra készül a Crossholdercsapata, akik…   …szeptember 4-én a SzeptEmber Feszt 2010... Bővebben...
The Devil's Blood - 2010.10.16. Budapest,Tűzraktér
A The Devil's Blood nem koncerteket ad, hanem szeánszokat tart, és nem a nézőknek, hanem az alvilág urainak zenél. Transz-szerű, hipnotikusan... Bővebben...

Friss hírek

Az Iron Maidnem énekest keres

Az Iron Maidnem Tribute Band külföldi koncertjeihez sürgősen énekest keres! Jelenkezés: ironm [ ... ]


Iron Maiden Kolozsváron - beszámoló

Majdnem tökéletes koncertet adott vasárnap este, Kolozsváron az Iron Maiden. A brit heavy metal  [ ... ]


CHK a Biker's Pubban

Szeptember 3-án pénteken ingyenes COOL HEAD KLAN koncert a Biker's Pub - Motoros és Rendezvény  [ ... ]


Dehidratáció party

Most Penge és Lóri szól hozzátok, az Urbán Folklór zenekarból! Eljött újra a suli...lassan [ ... ]


EMBODIED a svéd metál - ÚJRA MAGYARORSZÁGON!

A tavalyi fergeteges hangulatra, és nagy sikerre való tekintettel októberben újra Magyarországo [ ... ]


A site hozzáadása a KedvencekhezAz oldal hozzáadása a KedvencekhezOldal megosztásaOldal elküldése emailkéntkapcsolatOldal nyomtatásaOldal mentése PDF fájlként
Back to Top

Belépés

Kiemelt partnereink

hard_rock_logo_s

rockerekhu_szines

metalindex.hu - ahol a metal kezdődik

Koncertek

100925chatnoir.jpg 38122_132380046803728_100000951991457_147156_5440911_n.jpg Fezen2010_A5___ll___hirdet__s_20100607_flyer_web_001.jpg KAOSZ_FLYER_FINAL_resized.jpg MetalAngel_magyar.jpg RockParbaj2010.jpg heidenfest_flyer.jpg hollywoodrose_0917_rockt.jpg omen20eves.jpg sopronchk.jpg


Ma 2010. szeptember 8, szerda, Mária és Adrienn napja van. Holnap Ádám napja lesz.

crazibanner
Thunder Rock Club
Rocktogon
rockgyemantoklogo1

Partnereink

hollywood_rose_kisbanner

crossholder
bannercool149x149