Yardbirds ’68 címmel november 5-én jelenik meg Jimmy Page produceri munkájának köszönhetően egy stúdiófelvételeket és élő dalokat tartalmazó új Yardbirds anyag. A két lemezes válogatáson 8 stúdiófelvételt hallhatunk majd 1968-ból, valamint 10 élő dalt az az év márciusában a New York-i Anderson Theater-ben adott koncertről, mely a banda egyik utolsó fellépése volt, hiszen nem sokkal később feloszlottak, utat törve ezzel a Led Zeppelinnek.

A Yardbirds 68 érdekessége, hogy Jimmy Page jegyzi producerként, és a felvételek nem sokkal a zenekar feloszlása előtt készültek, rövid idő múlva pedig Page megalapította a Led Zeppelint. Ha már a Led Zeppelinnél tartunk, fontos megemlíteni, hogy a fent említett koncerten már elhangzottak két későbbi Zep dal kezdetleges verziói is. Természetesen a Dazed and Confused és a White Summer is felkerült erre a kiadványra. Szintén egy kuriózum, hogy felkerült a Knowing That I’m Losing You stúdióváltozata is az anyagra, melyen a Led Zeppelin III-as lemezén is találkozhatunk.

Page a gyűjtőkre is gondolt, a sajátja mellett a kiadványt ékesíti Jim McCarty és Chris Deja aláírása is, melyet CD és Vinyl formátumban is be lehet majd szerezni. A három művész egy közleményben szűkszavúan így fogalmazott a formálódó lemez kapcsán:

„“We thought this might be lost forever, but we’ve rediscovered it, remixed it. It’s of great historical importance. We’re delighted to see the release.”

„Azt hittük, örök feledésbe merül, de újra felfedeztük ,és kiadtuk. Történelmi jelentőségű anyag, örülünk, hogy ezt is megértük”.

Az angol beatkorszak egyik korai, de már ragyogó muzsikusokat felvonultató együttese, melyben Eric Clapton gitározott, Jim McCarthy dobolt, Keith Ralf énekelt, Paul Samwell Smith játszott basszusgitáron. 1965-ben a Rolling Stones egyik legnagyobb ellenlábasának számított; ám olyan énekessel, mint Mick Jagger, nem tudtak konkurrálni.

A muzsikusok későbben elharapódzó betegsége: az együttesekből való elvándorlás, már ebben az évben megfertőzte a Yardbirds-öt. Eric Clapton távozott; a „lassú kezű” helyét Jeff Beck töltötte be. A 65/66-os idényben sorra jelentek meg slágereik a listákon. 

Szerelmedért (65), és a Nem állok jót magamért (66 jan.) néhány felvételén még Clapton is közreműködött (aki egyébként John Mayall Bluesbreaker-ébe szerződött). Szerzőként Graham Gouldman, a későbbi 10cc együttes szólistája csatlakozott hozzájuk, ő írta a Szerelmedért és a Lélekkel teli szív valamint a Még szomorú vagyok című dalok zenéjét. Napjainkban a diszkó-muzsika olyan neves együttesei, minta Chilly és a Boney M. is feldolgozták ezeket a dallamokat. 66-ban Jimmy Page – a képen már ez a felállás látható – került a zenekarhoz, előbb basszusgitáron, majd szólóban játszva; ám 68-ban feloszlott a zenekar. Jimmy Page újjá akarta szervezni, New Yardbirds néven; azután megváltoztatta elgondolását, és új zenekarának inkább a Led Zeppelin nevet adta…

Live at Anderson Theater

01. Train Kept A Rollin’
02. Mr, You’re A Better Man Than I
03. Heart Full of Soul
04. Dazed And Confused
05. My Baby
06. Over Under Sideways Down
07. Drinking Muddy Water
08. Shapes of Things
09. White Summer
10. I’m A Man (contains Moanin’ And Sobbin’)

Studio Sketches

01. Avron Knows
02. Spanish Blood
03. Knowing That I’m Losing You (Tangerine)
04. Taking A Hold On Me
05. Drinking Muddy Water (Version Two)
06. My Baby
07. Avron’s Eyes
08. Spanish Blood (instrumentális)