A világ egyik legnagyobb metálzenei tehetségkutatóját és zenekari versenyét immár negyedik éve Magyarországon is megrendezték. Az idei versenyre közel 60 produkció jelentkezett, közülük választotta ki a zenei újságírókból álló zsűri azt a hatot, akik élőben is felléptek a hazai döntőben 2016. június 23-24-25-én Balatonszemesen, a Borsodi RockPart Fesztiválon. Tegnap összesítették is a közönségszavazatokat valamint a zsűri pontszámait, azaz megszületett a végeredmény!

“Köszönjük a kitűnő produkciókat a hat döntős zenekarnak! Mindannyian a tudásuk legjavát nyújtották a rendelkezésre álló nem túl hosszú műsoridő és a délutáni hőség ellenére. Néhány igen kellemes meglepetés is érte a zsűrit és a szervezőket. Emellett köszönjük mindenkinek, aki a helyszínen buzdította a zenekarokat, és szavazatot adott le!

A 2016-os verseny végeredménye:

1. Dystopia
2. Hot Beaver
3. Phrenia
4. Sunwharf
5. holtversenyben Inhale Me és Sirens Chant

A 2016-os verseny külön érdekessége, hogy nem csak a hazai döntő győztese jut ki Wackenbe, hogy augusztus elején Magyarországot képviselve összemérje erejét 29 másik ország nyertesével a nemzetközi fődíjért, de a közönségből is utazhat valaki. A Monster energiaital ugyanis kétszemélyes utat sorsol ki azok között, akik a RockParton a Fesztivál Aréna színpadnál bármelyik nap 14-16 óra között leadták szavazatukat a nekik legjobban tetsző zenekarra. A közönség és a zsűri szavazatai 50-50%-ban befolyásolták azt, hogy ki lett a magyarországi győztes.

A végeredménye a következőképpen alakult ki. Mind a zsűri szavazataiból, mind a közönségszavazatokból kialakult egy-egy sorrend, amelyeknél az első helyezés 6 pontot, a második 5-öt, a harmadik 4-et, a negyedik 3-at, az ötödik 2-t és a hatodik 1-et ért. Ahol holtverseny alakult ki, ott mind a két zenekar a magasabb pontszámot kapta, a végeredményt pedig a két sorrend összpontszáma határozta meg.

A zsűri sorrendje: 1. Dystopia (6 pont), 2. Phrenia (5p), 3. Sirens Chant (4p), 4. Hot Beaver (3p), 5. Sunwharf (2p), 6. Inhale Me (1p)

A közönségszavazatok sorrendje: 1. Hot Beaver (6 pont), 2. Dystopia (5p), 3. holtversenyben  Sunwharf (4p) és Inhale Me (4p), 5. Phrenia (2p), 6. Sirens Chant (1p)

A különdíjak:

Hot Beaver – BOSS BB-1X Bass Overdrive a Roland East Europe felajánlásában, és Marshall Mode fülhallgató az Audmax felajánlásában

Inhale Me – Marshall Major PitchBlack fejhallgató az Audmax felajánlásában

Phrenia – Sennheiser e935 mikrofon az Audiopartner Kft. felajánlásában

Sirens Chant – Marshall Monitor fejhallgató az Audmax felajánlásában

Sunwharf – SD-1W Waza Overdrive a Roland East Europe felajánlásában, és 100 darab névre szóló pengető a RockYourSelf felajánlásában

A további részletek a Metal Battle oldalán olvashatók, és hamarosan az is kiderül, a közönségből ki nyerte a kétszemélyes wackeni utazást.

Mindenkinek köszönjük a részvételt és gratulálunk!”

A Metal Battle 2013-as magyar győztese a Kill With Hate volt, 2014-ben a Room Of The Mad Robots nyert. tavaly pedig a Don Gatto.

A zsűri tagjai voltak:

Dankó János (Lángoló Gitárok)

Draveczki-Ury Ádám (Shockmagazin)

Fränk Szandra (Monster Energy)

Hartmann Kristóf (HammerWorld/Hammer Records)

Lengyel Dóri (Hammer Concerts)

Sütöri Olivér (Wacken International)

Völgyesi Ádám (NuSkull)