November 21-én ért véget a Voivod európai turnéja. A Deathcrusher 2015 elnevezésű turnén a kanadai banda a Carcass, a Napalm Death és az Obituary társaságában járta Európa nagyvárosait. A turné alkalmából a Voivod és a Napalm Death megjelentetett egy közös 7-inches split-lemezt. A kiadványra mindkét banda egy-egy új dalt rögzített, az előbbi a Forever Mountain, az utóbbi pedig a Phonetics For The Stupefied című exkluzív szerzeményt. Ebből, illetve a Voivod énekesének, Denis “Snake” Bélanger-nek a Metal Wani magazinnak adott interjújából arra lehet következtetni, hogy március környékén új EP-vel jelentkezik a kanadai Voivod, amelyet még szintén 2016-ban egy új nagylemez is követ majd.

„A márciusban megjelenő EP, de az azt követő nagylemez is  kicsit más lesz, mint az előző, a 2013-as Target Earth volt. De a Voivod mindig is arról volt híres, hogy mást csinál, mint amit azt megelőzően. Már eleve az új basszusgitárosunk, Rocky (Dominique Laroche) miatt is más a végeredmény, hiszen ő is hozott új színeket a zenébe. Az biztos, hogy nem olyan lesz, mint a Target Earth, de ugyanakkor egyből rá lehet majd vágni, hogy igen, ez Voivod.”

Target Earth címmel 2013 januárjában jelent meg a 2012 októberében hazánkban is fellépett kanadai Voivod albuma. Ez volt az első olyan korongjuk, amelynek megírásából már a 2005-ben elhunyt gitáros, Dennis “Piggy” D’Amour utódja, Daniel “Chewy” Mongrain (Martyr) is alaposan kivette a részét. Az 1982-ben alakult kanadai banda nagylemezére visszatért Jean-Yves „Blacky” Thériault basszusgitáros, aki legutóbb az 1991-es Angel Rat lemezen játszott velük. Blacky visszatérése azonban nem tartott sokáig, személyes okokra hivatkozva ismét kilépett a bandából. Így a zenekar 2014. július 12-én a québeci Jonquière En Musique in Jonquière fesztiválon már Dominique Laroche basszerossal lépett színpadra.

A progresszív thrash banda 1997-es, klasszikus Phobos lemezéről ITT olvashattok.