A SECTIONED története 2005-ben kezdődött Broadstairsben (Anglia). Az alapító tag Valter Zoltán (gitár), aki külföldre való távozása előtt többek között a kazincbarcikai Frost tagja volt. Természetesen kint is egy saját zenekaron törte  a fejét, ezért el is kezdett számokat írni egy, akkor még név nélküli projecthez, mely nem sokkal később a Sectioned nevet kapta. A banda valós megalakulása 2006 januárjára tehető, ez időben kezdődött el a megfelelő tagok keresése is. Elsőként Hűse Roland (gitár) csatlakozott a bandához, majd Ryan Böhlmann (dob) és “M” (ének), egyenesen New York-ból. Végül pedig Papp “Csibi” Tibor érkezett a basszusgitárosi posztra, kivel teljes lett a felállás. Ez a nemzetközi felállás M-nek köszönhető, aki többek között az amerikai székhelyű PARAGON RECORDS tulajdonosa is egyben. Egyes tagok, köztük Zoltán is, érdekeltek még más projectekben is ( pl. Dimentianon, Máglya, stb.)

2007-ben készült el a zenekar első demója, “ELME” címmel, melyet teljes egészében Zoltán írt. A visszajelzések szinte kivétel nélkül pozitív felhangúak voltak. A legelső Sectioned koncert ugyan Magyarországon volt, de intenzívebben Amerikában kezdett el koncertezni a zenekar, Joe F. (Rigor Sardonicous) session gitárossal kiegészülve. Játszottak többek között a híres L`AMOUR klubban is, Staten Island-en, Hollandiában pedig a legendás THANATOS-nak nyitottak egy forró hangulatú bulin. Ez idő tájt Amerikában zajlottak a próbák és a 3 számos promó CD terjesztése.

A folyamatosan változó és alakuló felállás után végül a következő összeállítás vette fel a bemutatkozó albumot 2009-ben: M – ének, Valter Zoltán – gitár, Ko ssuth Lajos – gitár, Robin Graves – basszusgitár, Pete Christopher – dobok. Az anyag felvétele után, 2009 nyarán a zenekar újra Magyarországra látogatott két fesztiválfellépés kedvéért, melyből sajnos csak ez egyik valósulhatott meg. A lemez 2010. március 9.-én fog megjelenni “PURULENT REALITY” címmel, a Paragon Records jóvoltából gyakorlatilag szinte az egész világon kapható lesz az anyag. A lemezen hallható zenéről elég annyit elárulni, hogy egy igazán bődületes hangzással megtámogatott, ösztönből született old-school death metal zenével találkozhatnak a hallgatók. A death metal fénykorának, azaz a 90-es éveknek minden szépségét felvonultatja az album, a floridai és a svéd irányvonal metszéspontján haladva.  Komplex szólók, hat láb mélyről érkező ének, és egyfajta “egyenesen az arcodba” megközelítés… Akinek ez mond valamit, az kétséget kizáróan újabb kedvencet avathat a Sectioned személyében! A szövegek terén a zenekar elhatárolódik mindenféle politikai és vallási állásfoglalástól.

Mivel Zoltán nemrégiben hosszabb időre hazaköltözött Magyarországra, így session tagokkal készül bemutatni a lemezt itthon, illetve azokon a külföldi fellépéseken, ahová az eredeti tagok nem tudnak eljönni a nagy távolságok miatt. A session tagok toborzása jelenleg is folyamatban van, s nemsokára kezdődnek a próbák is. Az első koncerteket április-május tájékára tervezi a zenekar, s természetesen szívesen fogadják a koncertmeghívásokat! A Sectioned szeretné minél több helyen bemutatni eddigi munkájának gyümölcsét, így remélik, hogy 2010 folyamán a lehető legtöbb rajongóval találkozhatnak élőben! A koncertekről, s egyéb fejleményekről természetesen mindenki tájékozódhat a banda hamarosan teljesen felfrissített myspace oldalán keresztül!