Egy év alatt harmadszor…

Ismételten összeesett a színpadon a Machine Head gitárosa, Phil Demmel. A zenekar a finnországi Sonisphere fesztiválon gyalult július 25-én, és épp a Halo című nótájuk végén tartottak, mikor Phil szabályosan bezuhant két erősítő közé, és két technikus kirángatta onnan. A koncertet természetesen azonnal félbeszakították, Adam Duce basszer sebtében bejelentette a koncert félbeszakadását, majd természetesen rohant Robb Flynn énekes és Dave McClain dobos után a színfalak mögé, hogy mindhárman meggyőződhessenek róla, Philnek nincs komoly baja. Kicsivel később mindhárman visszajöttek, Robb pedig bejelentette a mindenki számára jóleső hírt, Demmellel már minden okés, valamint sajnálatát is kifejezte a koncert ilyetén alakulása okán.

Philnek egy éven belül ez volt a harmadik színpadi rosszulléte. Először tavaly augusztusban, egy bristow-i (Virginia, USA) bulin esett össze, másodjára pedig december 12-én Sheffield-ben, furcsa véletlen, hogy akkor is a Halo alatt, de akkor a szólója kellős közepén terült el a színpadon (de az egész szóló alatt érezni lehetett rajta, hogy nincs teljesen jól). A gitáros rosszulléteinek okozója a szívbetegsége, mellyel már tizenhét éve küzd.