Már korábban beszámoltunk arról, hogy a Motörhead 21. stúdióalbuma, az Aftershock tavaly október 21-én a brit Classic Rock magazin mellékleteként jelent meg. A banda ősz-téli Európa-turnéja november 7-én Zürichben startolt volna, azonban Lemmy Kilmister egy közleményben tudatta, hogy betegsége miatt 2014-re halasztják a turnét. Nos, mint kiderült, a cukorbetegsége miatt az orvosok azt tanácsolták neki és a zenekarnak, hogy még korai volna turnéra indulnia. Ezért a csapat a reményteli jövő érdekében, nehéz szívvel ugyan, de a turné lemondása mellett döntött. Szerencsére azonban Lemmy állapota javult, a Rolling Stone magazinnak elárulta, hogy már jobban érzi magát, így aztán a tavaly lemondott bulik után már alig várja, hogy áprilisban az USA nyugati partján elindulhasson a turné. Időközben pedig szöveges videót is készítettek a Crying Shame című dalhoz.