A floridai metal-banda, a Crimson Glory bejelentette, hogy ezentúl Todd La Torre az új énekesük és frontemberük, akinek vezetésével megkezdődhet a zenekar új korszaka. A hivatalos döntés 2010. április 29-én született meg. Jon Drenning szólógitáros így kommentálta a hírt: “Leültünk megvitatni az ötletet, és mind egyetértettünk abban, hogy Todd tökéletesen illik hozzánk. Midnight (korábbi énekesük) sok-sok olyan tulajdonságával rendelkezik ő is, melyek miatt olyan remek énekes és dalíró volt. Todd személyében egészséges, vidám, gondtalan természetű embert találtunk, egy győztes személyiséget, aki igaz szeretettel és szenvedéllyel viseltetik az iránt, amit csinál, és a zene iránt, amit létrehoz. Rögtön lenyűgözött minket és a zenekar általános véleménye az, hogy Todd La Torre-val ugyanolyan jól, ha nem még jobban fog szólni a Crimson Glory, mint eddig.
“A mi zenekarunknak megadatott, hogy néhány elképesztően tehetséges énekessel dolgozhattunk (Midnight, David Van Landing és Wade Black). Végül mégis arra jutottunk, hogy egy viszonylag ismeretlen énekes előnyös lehet; Todd szinte üres vászon, olyan értelemben, hogy nincs a háta mögött olyan zenei múlt, ami befolyásolná azt az általános hangzást, mely olyan jellemző a Crimson Glory-ra. A tény maitt, hogy ő helyi tehetség, kivételes énekesi és dalírói képességekkel, ideális helyzetbe hozott minket és abszolút segíti a jövőbeli kreatív terveinket.”

Jeff Lords basszusgitáros hozzáteszi: “Üdítő érzés tudni, hogy egy területen, ahol ilyen feszült versenyhelyzet uralkodik, ami láthatólag nemtörődöm és közönyös világként működik, a sima régi jószerencse éppen jókor tud felbukkanni, hiszen Todd tökéletesen egészíti ki a Crimson Glory-t és tényleg egy olyan valaki, akivel igazán várom az együttműködést.”

Dana Burnell dobos is megszólalt: “Nagyon örülök, hogy Todd csatlakozott a zenekarhoz. Egyedülálló, ahogy a dalokat énekli. Volt szerencsém hallani őt, amint régebben felvett számainkra énekelt, na meg próbákon is, ahol rögtön az első éjjel meggyőzött.”

Midnight halála óta én és a Crimson Glory többi túlélő tagja között igazán megerősödött a kötődés; közelebb állunk egymáshoz, mint valaha és most Todd csatlakozásával nagyon izgatottan várom a zenekar jövőjét.”

Ben Jackson gitáros hozzáfűzte: “Todd rendkívül tehetséges énekes, aki hihetetlenül jól fejezi ki magát. Nagyon várom, hogy együtt dolgozzunk és új földeket hódítsunk meg a Crimson Glory-val. Egyúttal szeretném legjobb kívánságaimat küldeni Wade Black barátomnak, aki a véleményem szerint csodálatos énekes és frontember, és mindig is a Crimson Glory család része marad.”

La Torre elsőként és eddig egyetlen alkalommal jelent meg nyilvánosan a Crimson Glory-val, a ProgPower USA X eseményen, ahol a 17 vendégművész egyikeként rótta le ő is a tiszteletét Midnight, a zenekar eredeti énekese előtt. Fellépett többek közt Wade Black, aki az ‘Astronomica’ albumon és az azt követő európai turnén énekelt, valamint David Van Landing, aki Midnight-ot az amerikai “Strange and Beautiful” turnén helyettesítette.

Midnight tavaly év végén hunyt el, elhúzódó egészségügyi problémák és azok komplikációi következtében.

A mainstream progresszív metal világ számára tulajdonképpen ismeretlen La Torre 22 éven keresztül építgette megkérdőjelezhetetlen dobosi tehetségét különböző  hard rock és heavy metal formációban a floridai Tampa Bay környékén; ugyanakkor énekesi törekvései jórészt eredménytelenek maradtak egészen a múlt évig, amikor Matt LaPorte (Jon Oliva’s Pain), miután néhányszor hallotta La Torre-t énekelni, mintegy mellékesen megemlítette Drenningnek, hogy a srác jól illeszkedne a már úgyis sztárokat felvonultató felállásba. Röviddel ezután LaTorre hirtelen a zenekar próbahelyén találta magát és a részletek kezdtek a helyükre kerülni.
A Crimson Glory tagjai nyilatkoztak Wade Black eddigi közreműködéséről és a frontember Black nélküli folytatásról is.
“Meg kell jegyezni, hogy Wade nagy tisztelettel fogadta Toddot és segített neki otthon érezni magát”, mondja a zenekar. “Ez sokat elárul az ő emberi mivoltáról és erős jelleméről. Alkamazkodó és úriember volt a szó mindenféle értelmében.”
“Szívből hálásak vagyunk Wade-nek a Crimson Glory tagjaként való rendkívüli közreműködéséért, akárcsak az ‘Astronomica’ albumon nyújtott teljesítményéért. Szerves része volt a Crimson Glory örökének; Midnight helyettesítése nem kis feladat volt, amit Wade csodálatra méltóan végzett, teljes szívéből, miközben saját hangját és stílusát is hozzáadta a zenénkhez. Nehéz volt számára csak úgy bejönni és felénekelni egy albumot, vállán a Midnight-rajongók aprólékos vizsgálata és az általuk támasztott elvárások okozta súllyal, de képes volt ezt győztesként véghez vinni, mind a stúdióban, mind a fellépéseken. Wade azóta, más projektekkel elért sikereire is rettentő büszkék vagyunk.
Wade mindig a családunk tagja marad és reméljük, hogy a jövőben is lehetünk még együtt a színpadon, amikor erre alkalom adódik. Ettől függetlenül a zenekar történetének olyan pontján vagyunk, ahonnan más irányba kell tovább mennünk és mindannyian egyöntetűen úgy érezzük, hogy Todd jobban illik ahhoz a hangzáshoz és stílushoz, amelyet létre akarunk hozni és az ő segítségével messzire jutunk a jövőben.

Drenning szóba hozott egy tervezett európai turnét is, csakúgy, mint egy készülő új anyagot is: “Jelenleg azt tervezgetjük, hogy idén télen átugrunk Európába egy rövidebb turnéra, mielőtt nekikezdenénk a tavaszi-nyári koncertszezonba. Az idő közeledtével közzétesszük a dátumokat, de most mindenképpen azon vagyunk, hogy kiterjesszük Crimson Glory-szárnyainkat, visszatérjünk az útra és megismertessük Toddot a rajongóinkkal az egész világon. Midnight valóban pótolhatatlan a szívünkben, de teljes meggyőződéssel hiszem, hogy a rajongóink ugyanúgy meg fogják szeretni és megtanulják értékelni Toddot, ahogy mi, és minden kétség nélkül ugyanazt fogják látni, amit mi is megláttunk azon az első éjszakán meg a ProgPower-en, és az azóta eltelt hónapok alatt.” Drenning hozzáteszi: “A zenekar épp most kezdett néhány elképesztő jó új dal megírásába Toddal, és úgy érzem, ezeket a rajongók igazán élvezni fogják; ez a Crimson Glory, a szó mindenféle értelmében, és Todd La Torre az a hang, aki előrevisz minket ebbe a boldog eljövendő korba.”