Véget ér a Kowalsky meg a Vega 15. jubileumi éve, de az ünneplés folytatódik, hiszen máris januárban egy újabb kerek számmal örvendeztetik meg rajongóikat. Előző lemezük a Kilenc, hatszoros platina minősítést kapott, ezzel az eredménnyel, mint egy megkoronázta a jubileumot. Ezt követi a most megjelent Árnyék és fény című dupla album, amely a zenei anyag mellet egy dvd-t is tartalmaz. Január 25-én pedig debütál a címadó dalhoz készült klip is. Persze ezúttal is adtak némi ízelítőt a megjelenés előtt. A további ünneplésre okot adó 10-ik lemez előzetesen bemutatott dalai, klipjei rövid idő alatt több milliós nézettséget produkáltak:

Amire szültek 

Mint egy jel 

A lemezborító érdekessége, hogy Kowalsky egyik festményének részlete ékesíti. Az album 10 vadonatúj szerzeményt és egy átdolgozás dalt tartalmaz, amellyel Bódi Laci „Cipő” emlékének tiszteleg a csapat. Az Árnyék és fény dupla album dvd-je pedig öt koncert felvételeiből állt össze.

Két premier lesz az éve első felében. Egy vidéki és egy fővárosi lemezbemutatóval készül a Kowalsky meg a Vega. 2019. február 16-án Debrecenben, a Főnix Csarnokban majd május 4-én, Budapesten a Barba Negra Track-ben hallhatják koncerten először az Árnyék és fény című album eddig még be nem mutatott szerzeményeit.