Adrian Vandenberg igazán gazdag karrierre tekinthet vissza. Több mint 13 évet játszott a Whitesnake-ben és része volt az együttes egyik leglegendásabb felállásának. Kiválása után ex-Whitesnake zenésztársaival, Rudy Sarzo basszerrel és Tommy Aldridge dobossal hozta létre a Manic Edent, napjainkban pedig a Vandenberg’s Moonkings szekerét hajtotta előre.

Idén januárban aztán Adrian Vandenberg gitáros bejelentette, hogy feloszlatta a Vandenberg’s Moonkings nevű csapatát, majd ugyanazzal a lendülettel elárulta eredeti csapatának, a 80-as évek első felében létezett holland Vandenbergnek az újraindítását. Május 29-én jelenik meg az új Vandenberg album, bár a történethez hozzátartozik, hogy egy teljesen új gárdával.

A Bob Marlette producerrel (Black Sabbath, Alice Cooper, Marilyn Manson, Rob Zombie) felvett lemezen Rudy Sarzo basszer (Whitesnake, Ozzy Osbourne, Quiet Riot, Dio, Queensryche) és Brian Tichy dobos (Whitesnake, Ozzy Osbourne, Foreigner, Billy Idol) is vendégeskedik majd. A rendezvények tilalmának feloldása esetén viszont őszre egy egész más felállással tervezik az Európa-turnét: a holland gitáros mellé a turnén felsorakozik a chilei születésű Ronnie Romero énekes (Rainbow, Lords Of Black, ex-CoreLeoni), Randy van der Elsen basszer (Tank) és Koen Herfst dobos (Bobby Kimball, Epica, Doro). A jövőhéten megjelenő lemezről már a negyedik előzetes dal, a szöveges videóval kísért Skyfall is tesztelhető.

Vandenberg – 2020
(Május 29 – Mascot)

01. Shadows of the Night
02. Freight Train
03. Hell and High Water
04. Let It Rain
05. Ride Like The Wind
06. Shout
07. Shitstorm
08. Light Up The Sky
09. Burning Heart – 2020
10. Skyfall