“Hel” címmel jelenik meg március 8-án a Feröer-szigetekről származó viking metalos TYR új stúdióalbuma, a csapat első lemeze, amely már a Dalriadából kivált Rieckmann Tadeusz dobossal készült. Hosszú idő telt el a legutóbbi anyag óta, a Valkyrja még 2013 őszén jelent meg.

A márciusban érkező folytatásról az első előzetes dal, a szöveges videóval kísért “Fire And Flame” az alábbi linken hallgatható:

Ismert, hogy 2018 augusztusa óta Vörös Attila gitározik a Tyr koncertjein, és ugyan még nem lett hivatalosan a zenekar negyedik tagja, lényegében már annak számít, bár az új albumot még Attila érkezése előtt rögzítették. 

Az új lemezt a zenekar európai körútra viszi, a turnénak pedig budapesti állomása is lesz, méghozzá április 21-én a BARBA NEGRA-ban.

A TYR a pagan/folk metal vonalas holland HEIDEVOLK-kal karöltve indul útnak. Utóbbi Vuur van Verzet (Fire Of Resistance) című nagysikerű, hatodik lemezét hozza el hozzánk. 

HEIDEVOLK – Ontwaakt

Külön büszkeséggel töltheti el a hazai közönséget, hogy a már félig magyar tagsággal operáló TYRturnéjának vendége a DALRIADA lesz, melynek révén a soproni zenekar megannyi külföldi fellépés és megjelenés után első nemzetközi “nagyturnéján” vesz részt. A budapesti állomás pedig szintén fontos mérföldkő és nagyszabású a csapat életben, hiszen 15. születésnapját ünnepli majd méltóképpen. 

“Nagy örömmel, és büszkeséggel hozzuk nyilvánosságra az idei évünk legfontosabb történését, az első alapos, komoly Európa- turnét, amin részt veszünk, és amelyet a Heidevolk, és Tyr zenekarok társaságában fogunk lebonyolítani. A három hetes, tíz országot érintő kanyar keretein belül 22 bulit fogunk adni, közte olyan fesztiválokkal, mint a Durbuy Rock, és a Ragnarok Fest.

A budapesti állomáson természetesen minden kedves Barátunkra számítunk!” –  Ficzek András a turnéról.

DALRIADA – Búsirató



❒ A Hammer Concerts bemutatja:
“The Tour From Hel”
TYR
HEIDEVOLK
DALRIADA
2019.04.21.
BARBA NEGRA MUSIC CLUB

❒ FACEBOOK ESEMÉNY LINK:
www.facebook.com/events/2184733738446055/

❒ ONLINE JEGY:
jegy.rock1.hu/tyr_heidevolk_dalriada_20190421

❒ JEGYÁRAK:
4999 Ft – early bird, kizárólag a Rock1 online rendszerén február 28-ig
5999 Ft – elővételben
6999 Ft –  a koncert napján és a helyszínen

❒ LINKEK:
TYR (Metal Blade)
www.facebook.com/tyrband
HEIDEVOLK (Napalm Records) 
www.facebook.com/heidevolkofficial
DALRIADA (Nail Records)
www.facebook.com/Dalriadahu