Tavaly októberben jelent meg Vicky Sunday – The Best Album Ever című albuma. Az énekest nem nagyon lehet szerénységgel vádolni, de azzal sem, hogy nincs érzéke a humorhoz. Életművét tekintve mindenképpen a legjobb lemezről beszélhetünk. Hangos, dekadens, változatos. ’Worldmetal’. Egyedi és divattalan. A számok tele vannak meglepő fordulatokkal. Az intenzív, eklektikus, progos elemeket sem nélkülöző metál világban a funky lüktetéstől a kelta dallamokon,  jazz zongorán és country hegedűn keresztül sok minden helyet kapott. A zene mégis egy egységes képet alkot, amit Vicky hangja és személyisége tart össze. A Narrator Records gondozásában megjelentet CD-re 9 saját dal mellett az R.E.M. együttes Losing My Religion című dalának átértelmezése is felkerült. Műsorunk első órájában a beszélgetés mellett természetesen az album dalai is felcsendülnek.

crazy karma cover 20160221A Crazy Karma 2013. májusában alakult Budapesten. A három alapító tag – Papp T. Marcell (basszusgitár és ének), Katona Gábor (gitár) és Etlényi Róbert (dobok) – mellett dr. Fehér Zoltán (ének) és Urbán Mihály (gitár) alkotja az öttagú teljes felállást. A zenekar tagjait véletlenek furcsa sorozata sodorta össze, ez a kiszámíthatatlan sorsszerűség hozta a Crazy Karma nevet. Zenéjük klasszikus gyökerekből táplálkozó, de valamelyest modernizált oldschool dallamos és rádióbarát rockzene, melyben funky- és blues elemek is megjelennek. 2015. február 13-án „Nem ismersz!” címmel megjelentették bemutatkozó EP-jüket, melyre kizárólag saját szerzemények kerültek. Az év további részét kitartó munkával töltötték: a koncertezés mellett szeptemberben stúdióba vonultak, hogy elkészítsék első nagylemezüket. Az album „Megfojt vagy összetör” címmel márciusban jelenik meg. Időközben a banda énekese Fega abbahagyta az aktív zenélést, így jelenleg is keresik az utódját, mellette pedig próbálnak méltó helyszínt és alkalmat találni a lemez bemutatására. Egy biztos, műsorunk második órájában felcsendülnek a Crazy Karma lemez dalai.

Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!