Első óránkban vendégül látjuk a 2009 nyarán alakult Phoenix Project zenekart. A banda zenéje a 80′-as évek heavy metal vonalát követi, klasszikus rock és metal elemekből építkezik, olyan elődök nyomában járva, mint a Saxon, a Judas Priest, a Metal Curch, a Manowar vagy az Iron Maiden. 2011-ben érkeztek az első nagyobb sikerek a zenekar számára. Az egyik kereskedelmi rádióban többször lejátszották a banda által 2011-ben megjelentett demó CD-t, melynek következménye képen meghívást kaptak a PeCsában megrendezésre került II. Káosz Fesztiválra. Szintén ebben az évben történt, hogy a Láss című dal szövege megjelent nyomtatásban a Megbúvó Csillagok 2. című verseskötet oldalain. 2012 júliusában egy fejezet lezárult a zenekar életében, hiszen énekes nélkül maradt. A fél éves csendet Fenyőfalvi András énekes törte meg, aki az első hazai Manowar party után csatlakozott a csapathoz. Azóta számos koncerten van túl az új formáció és egy kilenc számos lemez is megjelent, ami az Apokalipszis 1962 címet viseli. Az album egy történet köré épül, ami egy alternatív valóságba kalauzolja a hallgatót. Ebben a világban az 1962-es Kubai Rakétaválságot követő atomháború óvóhelyekre kényszeríti a túlélőket. Hogyan alakul ki egy új világ? Milyen emberi értékekre érdemes azt alapozni? Ilyen és ehhez kapcsolódó kérdésekre próbál válaszolni az album.

KabalaBaby 20140106Második óránkban pedig a stoner/grunge jeles képviselője, a Kabala Baby látogat a stúdiónkba. A 2008-ban alakult banda A (Toroczkay András – gitár/ének, Studt Bálint – basszusgitár/ének, Ripszám Mátyás – gitár/ének, Fejős Ádám – dob) egy budapesti stoner/grunge rock zenekar, amelyet súlyos riffek, szívhez szóló vokálos megoldások, illetve kockásingbe csomagolt erős grunge-os pszichedelikus energia jellemez. A stoner/grunge alakulat 2010-ben rögzített egy 4 számos EP-t, mely egy fajta kiegészítője a 2009-es demójuknak. Sajnos ezeket a hanganyagokat nem terjesztették, nem is adták ki a maga fizikai valóságában, csak a zenekar myspace oldalán hallgathatóak. Első nagylemezük év végén jelent meg. Műsorunkban több dalt is hallhattok majd a korongról, illetve beszélgetünk múltról, jelenről, jövőről.

Ma 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!