Az epikus doom metalban utazó svéd Sorcerer május 29-én, Lamenting Of The Innocent címmel adja ki harmadik albumát. Lemezükre 10 vadonatúj doom himnusz került fel, amiről újabb előzetesként Deliverance videójuk nézhető meg. A dal a Candlemass énekese, Johan Langquist vendégeskedésével készült el. A 2017-es The Crowning Of The Fire King lemez óta egy tagcsere is történt, a csapat tavaly januárban jelentette be, hogy az alapító Johnny Hagel basszusgitáros ugyan továbbra is a Sorcerer tagja marad, a dalszerzésből is kiveszi a részét, azonban koncertezni már nem akar. Helyét Justin Biggs vette át, aki már 2018 óta helyettesítette Johnnyt a színpadon.




A bandát még 1988-ban alakította társaival Johnny Hagel, és a Candlemass után az epikus doom-vonal egyik első képviselőjének számítottak Európában. A Sorcerer annak idején két demót jelentetett meg, majd 1992-ben Johnny Hagel basszusgitáros átsétált a Tiamatba, Anders Egberg énekes pedig többek között a Lion’s Share-ben, a Twilightban és a Section A-ben bizonyított. A banda tehát nagylemez nélkül állt be a földbe, azonban 1995-ben a Solitude Aeturnus főnöke, John Perez a saját kiadójánál megjelentette CD-n a két kultikusnak számító demót. A Sorcerer 2010-ben újjáalakult, 2015. március 20-án pedig In The Shadow Of The Inverted Cross címmel végre Jens Bogren közreműködésével elkészült a debütáló lemez is, amit 2017-ben követett a The Crowning Of The Fire King album.







Sorcerer – Lamenting Of The Innocent
(Május 29 – Metal Blade)

01. Persecution
02. The Hammer Of The Witches
03. Lamenting Of The Innocent
04. Institoris
05. Where Spirits Die
06. Deliverance
07. Age Of The Damned
08. Condemned
09. Dance With The Devil
10. Path To Perdition